Kövi rész:)

Na csajszikák ma jön a friss szóóóóóval majd olyan 1óra körül jön  adtól függ hogy Bellám mint és hogy tud feljönni!!Na de őszintén nekem ez a rész teccik nagyon ahhoz képest hogy bellus mondta  neki ez mennyire nem teccik jól összehoztuk de még a vége hiányzik ahhoz meg már hullák vagyunk tudjuk eléggé késve hozzuk bocsi is érte de mindig van vmi vagy pedig nekünk nincs ihletünk az egészhez  na de mind1 is nem pofázok máán annyit akk majd ma jön a friss!! pusszantás!!:)

7. fejezet: A buli 2.

Na megvan a fejezet, a következőő, lehet vihogni aki akar persze (rem
vikusom nem okoztunk csalódást Bellussal.XD)
Én rötyögtem jókat, amikor elképzeltem magam előtt a dolgokatXDXP
Na jó, mit mondjak, mivel húzzalak itt titeket páran, na jó semmivel majd gyüszünk csáájék, jó ojvaszászt!!xoxo<3

(Lia szemszöge)

A francba! Tudtam, hogy ez lesz! Na most mit csináljak?
- Semmi keresnivalód nincs itt! Épp bulit tartunk, úgyhogy akár már mehetnél is! – mosolygott gúnyosan Rob.
- Már megbocsáss, de engem Lia hívott meg, és ez az ő lakása, szóval… - hessegette arrébb a kezével őt, akinek rögtön lehervadt a mosolya, és kissé haragosan nézett rám. Ilyenkor hol van Silver?
- Tényleg meghívtad? Mégis minek? És miért nem szóltál róla? Hogy képzelted ezt az egészet, Lia?
„Sehogy” – akartam mondani, de inkább nem hergeltem tovább amúgy is ideges barátomat.
- Én… Nem tudom. Nem is kérdezted, hogy kik vannak meghívva! Különben meg, azt hívok meg, akit akarok, szóval… - majdnem elkezdtem én is hessegetni, mint Ian, de sikerült visszafognom magam. – Örülnék, ha beengednéd! – célozgattam rá, hogy arrébb állhatna a hülye ajtóból.
Oké, hogy nagyjából igaza van, nagyon igaza, de azt nagyon utálom, ha meg akarják mondani, mit tegyek és mit nem!
Rob, ha puffogva is, de félreállt, Ian pedig látványosan adott két puszit az arcomra.
Besétáltunk a többiekhez, akik éppen nagy semmittevésben voltak. Nem igazán tudtam, hogy Ashley-n kívül ismeri-e valaki Iant, így jobbnak láttam bemutatni, csakhogy ő megelőzött.
- Helló! Ian vagyok, és még mielőtt valaki nekem esne, Lia hívott meg!
Hát kösz, gondoltam magamban, bár szerintem csak Rob bánja, hogy itt van.
Mindenki némán figyelte Iant, aztán Ash kapcsolt.
- Szia! Jó újra látni! - mosolygott rá Ash és megölelte.
- Téged is! - válaszolta Ian.
Már fordult is a többiekhez. Mindenkivel kezet rázott, meg kezet csókolt. Igazi úriember - gondoltam magamban. Aztán éreztem egy erős szorítást a karomon. Rob volt az, és mielőtt bármit is tudtam volna reagálni, bevonszolt a szobámba, és sietősen ránk zárta. A falhoz nyomott, két kezével fejem mellett megtámaszkodva.
- Most meg mi van? - kérdeztem feszülten. Nem normális, hogy képzeli, hogy csak berángat ide, mikor mindenki kint van?! Agyament!
- Miért van itt?
- Már mondtam. Azért, mert meghívtam - mondtam lassan, tagoltan, hátha így megérti.
- Nem így értettem. Basszus, tudod te jól, hogy hogy értettem.- Egyre dühösebb lett, kezével a fejem mellett a falba vágott. Erre ellöktem magamtól.
- Nem vagy normális! Nyugodj már le! - De aztán leesett, hogy mi baja lehet.
- Már megint féltékeny vagy? - kérdeztem hitetlenkedve, de szám sarka akaratlanul is elégedett mosolyra húzódott..
- Miért nem érted már meg végre, hogy nem érzek semmit irántad?! - kiabálta az arcomba.
Annyira kibaszottul fájt, amit mondott, és ahogy mondta! Legszívesebben bezárkóznék ide a szobámba, és szét sírnám az összes párnám. Tudom, hogy érez valamit irántam, de nem tudom, miért ellenkezik. Bár, ha jobban belegondolok, én is azt teszem...
- Akkor? - kérdeztem tök nyugodtan, holott majdnem elsírtam magam.
- Mit akkor?
- Nyugodtan randizhatok Iannel, meg bárki mással, vagy másokkal. Kedvemre kufircolhatok, és... - kezdtem volna belemelegedni a dologba, de Rob feltett kézzel állított meg.
- Elég! Nem érdekel, kivel, hol és mikor. Csak Iannel ne!
- Aham! Most te komolyan azt hiszed, hogy ezt meg is szabhatod nekem?! Komolyan? Tényleg, Rob? Tényleg?!
Kezdett felmenni bennem a pumpa.
- Igen, tényleg. - Úgy látszik, nem vette észre a kitörni készülő vihart, ami bennem dúlt.
- Hát tudod mit? Nem, nem és nem! Menj a francba! - Kezembe kaptam az első utamba kerülő tárgyat, ami egy váza volt, és már épp elhajítottam volna, de az a barom állat elkapta.
- Hohohohó! Lia, mi az eget művelsz? Állj már le!
Én folyamatosan dobáltam, mindennel, ami a kezem ügyébe akadt, de aztán leszorította kezeimet, és hátulról megölelve csitítgatott. Én pedig jól tökön rúgtam.
- Kapd be! - üvöltöttem, miközben lábammal alaposan belerúgtam a kis kincsecskéjébe.
- Úristen! Ezt most mért kellett? - roskadt össze a tökét fogdosva.
- Fáj mi? - vigyorogva leguggoltam mellé. Mert ő már nagyban négykézláb a földön markolászta magát kínjában. Amire nem számítottam hogy hirtelen leránt a földre, és rám fekszik.
- Élvezed mi, ha kínozhatsz? - kérdezte, nagyon közel az arcomhoz, és most ő mosolygott rám. Nem is mosolygott, hanem inkább gonoszul vigyorgott, egyenesen a képembe. Köpni-nyelni nem tudtam. Kezemet lefogta a fejem felett.
- És te élvezed, hogy rajtam tehénkedsz? - nyögtem, mert már igencsak levegő híján voltam.
- Hehe! Imádok tehénkedni!
- Ó, tényleg? Hát az jó, és akkor most egész este rajtam leszel? - érdeklődte kedvesen.
- Ha ez kell, hogy Ian Somerbigyula vegye a célzást, akkor igen.
- Milyen célzást? Rob, én igenis randizni fogok vele, és kész! Nem leszel itt mindig, hogy megtudd ezt akadályozni.
- Lia, kérlek ne csináld - olyan gyengéd volt a hangja...
- Miért, Rob? - kérdeztem én is, már szinte suttogva.
- Csak ne vele, oké?
- Jó, tegyük fel, hogy nem teszem, és nem megyek el vele randizni. Tudod mit? Akkor majd a tisztítós sráccal! Múltkor megadta a számát és... - húztam az agyát.
- Azzal se.
- Mi az, hogy azzal se?
- Mert, miért nem otthon mossa a holmiját?
- Ez komoly? Rob, ezt pont te mondod?! Be se tudod indítani a mosógépet! Egyáltalán tudod, hogy néz ki? - kérdeztem nevetéssel küszködve.
- Nagyon vicces vagy - jegyezte meg epésen.
Fantasztikus eszmecserénket a hirtelen nyíló ajtó, és egy hang zavarta meg.
- Ti meg mit csináltok itt a sötétben... kettesben... elvonulva a világtól... A sötétben-t említettem már? - csicseregte Ashley, az ajtóban állva.
- Ööö... hát mi ...Ez jó kérdés! Mért is vagy még mindig rajtam? - kérdeztem Robot.
Rob kelletlenül leszállt rólam. Felsegített a földről, és ő ment ki elsőnek a szobából, engem pedig Ash bevárt az ajtónál.
- Szóval? A sötétben… Ti ketten?
- Jaj, de tudtam, hogy rá fogsz kérdezni. Majd elmesélem.
- De mindent szóról szóra – lassan, tagoltan mondta, mint egy elme roggyantnak.
- Oké, Ash, azt hiszem, képes vagyok még felfogni, hogy mit mondasz.
- Jól van, na!
- Amúgy Iannel minden rendben?
- Persze. Már nagyba összehaverkodott mindenkivel. Amúgy meg mindenkinek feltűnt ám, hogy eltüntetek kettesben, szóval ment a poénkodás rendesen a fiúk között. És úgy láttam, mintha Iant zavarná a ti eltűnésetek.
- Nagyszerű! Ezért még számolok Robbal.
Bentről ekkor dühös kiabálás ütötte meg a fülünk.
- Jobban jártunk volna, ha el se jössz ide! – hallatszott Rob hangja.
- Remek! Nagyszerű! De ez már nem is rólam szól, igaz? Inkább Liáról! Hihetetlen, mennyire féltékeny vagy! Szegény lány lassan már bujkálni fog előled… és még egyszer elnézést, hogy megzavartam királyi szférádat! Érdekes, eddig senkit nem zavartam, csak te vagy ennyire… áh, inkább húztam innen a francba! Szevasztok!
Ajtócsapódás hallatszott, mi pedig rohantunk a nappaliba, ahol mindenki lefagyva állt. Csak Rob fújtatott, még mindig mérgesen, csendes magányában.
- Mi műveltél, Rob? – kérdeztem halkan, dühtől izzó hangon. Lesütött szemekkel fordult felém. Érezte, hogy ezúttal túl messzire ment.
- Hova ment Ian?
- Hallottad, nem? El – válaszolta Rob.
Erre inkább nem mondtam semmit, hanem kirohantam a bejárati ajtón. A balra vezető lépcsősor a tető felé vitt, de én jobbra indultam. Feltett szándékom volt utolérni Iant, és minimum bocsánatot kérni tőle, de az utcára kiérve hiába nézelődtem, sehol sem láttam. Elsétáltam a sarokig, hátha gyalog indult neki, de arra sem volt. Biztosan fogott egy taxit, és hazament, gondoltam csalódottan.
Fent már nagyjából lenyugodtak a kedélyek, de ez csak addig tartott, amíg meg nem láttak engem. Valószínűleg a kitörésemre vártak, amit Robnak szántam.
- Elment – mondtam nyugodt hangon. – Rob, veled még később számolunk, most nem akarom tönkretenni a bulit.
Mindenki meglepetten bámult rám, de végül Kellan hangja törte meg a csendet:
- Na, fiúk-lányok! Mehet a felelsz, vagy mersz?
Ám mielőtt még bárki bármit mondhatott volna, észrevettem, hogy valaki hiányzik körünkből.
- Hol van Silver?


(Silver szemszöge) 

Gondolataimba merülve álltam a tető szélén, ami elég őrült ötletnek tűnt, tekintve, hogy nem teljesen voltam józan. De pontosan ez volt az oka, hogy otthagyva a bulit és Kellanékat, feljöttem a tetőre, bámulni a fényeket.
San Fransisco nagyváros volt, és én, bár csábított a nyugalom gondolata, sosem hagynám el az otthonomat. Itt születtem, itt jártam iskolába, és most is itt élek és dolgozom.
Ahogy a hajamat finoman lobogtatta a szél, éreztem, ahogy egyre jobban tisztul ki a fejem az alkohol mámoros hatásától.
Ennek ellenére, mégsem hallottam a halk ajtócsapódást és lépéseket a hátam mögött. Úgy látszik, túlságosan lefoglalt a város látványa.
A hangos kiáltásra viszont már felfigyeltem. És mivel felfigyeltem, meg is akartam fordulni, hogy ugyan vajh, ki kiabál rám a hátam mögül?
Ám úgy látszott, túl nagy lendületet vettem. Kibillenve az egyensúlyomból próbáltam a karjaimmal kalimpálva visszanyerni azt, miközben egyszerre több dolgot is észleltem, hála az adrenalinnak.
Először is feltűnt, hogy elmosódottan, még szebbek a fények. Erről eszembe jutott, hogy valószínűleg nem vagyok normális, hogy a halál küszöbén ilyenekre gondolok.
Erről pedig eszembe jutott, hogy hoppá! Meg fogok halni! Kész, vége, ennyi volt! Szemeim előtt viszont nem akartak leperegni életem pillanatai, hanem, mint egy neonfelirat, villózott a gondolat: Basszus! Nem fogom látni a Twiligh folytatását! Mekkora szívás!
Ám ekkor éreztem, hogy még mindig kalimpáló jobb kezem valami keménybe ütközik, amitől nagy nehezen hátratántorodtam.
Aztán minden olyan gyorsan történt! Léptem, botlottam, ütköztem és zuhantam, aztán hirtelen ott találtam magam…
Ööö… Hogy került ide Boone?!
Szóval ott találtam magam a földön, alattam Ian Somerhalderrel! Micsoda furcsa véletlenek… Szép második találkozás.
- Szia! – nyöszörögtem, mire csak egy nyögés volt a válasz.
- Jól vagy? – folytattam rendületlenül az ismerkedést, de aztán leesett, hogy ez egy elég hülye kérdés lehetett, tekintve, hogy még mindig rajta tehénkedtem.
- Dem igazsán... – válaszolta, miközben fél kezével összecsípte vérző orrát.
- Te jó ég! Hiszen ömlik az orrodból a vér! Mi a fene történt veled?
Erre kelletlenül elhúzta a száját, és hitetlenkedve meredt rám. Aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg az a kemény dolog, amibe a kezem ütközött, na, az volt Ian orra.
Bocsánatkérően pislogtam rá, mire azért ő is elmosolyodott. Valószínűleg totál idiótának nézett, ami nem volt nehéz, ezek után.
Nem igazán mertem a szemébe nézni, de amikor elkezdett alattam mocorogni, leesett, hogy éppen a mellkasát bámulom, és kénytelen voltam felnézni. Ő csak huncutul bámult engem, mire elpirultam. Hogy lehetnek valakinek ennyire kék szemei? Valószínűleg már a számat is eltátottam, úgy néztem a szemeit, és már eléggé kipirosodtam, ami nálam nem volt újdonság. Illetve abban a tekintetben az volt, hogy bár én nagyon pirulós vagyok, de ez főleg pasik társaságában következik be, és mivel nem sokat pasizom, annyira azért nem gyakori nálam ez a jelenség.
Ahogy látta, hogy milyen paradicsomszínű lett a fejem, vigyora kiszélesedett, és még egy kicsit fészkelődött alattam, totál nem zavartatva magát, hogy folyik az orra, és rajta fekszem. Éreztem, ahogy szinte minden testrészünk összeér, amitől nagyon zavarba jöttem. Ideje véget vetni ennek! Igyekeztem gyorsan felpattanni róla, csakhogy nem ment az olyan könnyen!
Elsőnek feltornáztam magam a karjaimmal, mivel már jóformán a mellkasán feküdtem, nem beszélve a többi testrészemről.
A hasam viszont így még jobban hozzá nyomódott, amitől akkorát „ugrottam” (csak fejben), hogy eddig kinyújtott lábammal, ami az Ő lábai között volt, gyorsan feltérdeltem, felállás céljából.
Egyvalamire azonban nem számítottam… Nevezetesen, hogy túlságosan is közel voltam hozzá, aminek az lett az eredménye, hogy térdem a felhúzás folyamatában megállt, csakhogy elég későn, ugyanis éreztem, hogy valamibe (a lába között) nagyon (de nagyon!) bele ütközik.
Ian szegény erre már csak egy fájdalmas nyögéssel reagált, és enyhén összerándult.
- Upsz, bocsi! Ne haragudj, annyira béna vagyok! – mentegetőztem.
- Ühüm – Ian összeszorította a száját, úgy préselte ki ezt az egy szót.
- Jól vagy? Felbírsz állni? Gyere, menjünk le gyorsan! Kérsz rá egy kis jeget? Ha már itt tartunk, az orrodat se ártana lekezelni! Remélem nem lett semmi komolyabb baja! Apa egyszer azt mondta, hogy egy orrtörésbe bele is lehet halni, ha a szilánkok elérik az agyat! – és csak mondtam és mondtam, megállás nélkül, miközben segítettem feltápászkodni Iannek.
Ő csak rémülten meredt rám, főleg a meghalós résznél, ezért gyorsan hozzátettem.
- Ó, mármint, neked biztos nem lesz semmi bajod, ne aggódj!
Miután sikerült felimádkoznom a földről, nem törődve tiltakozásával, fél kezemmel átkarolva, elindultunk lefelé.
Az utat lassan, az én részemről sűrű bocsánatkérésekkel, az övéről elfojtott nyögdécseléssel tettük meg.
Az ajtón belépve szerencsére senkivel se futottunk össze. A hangokból ítélve, mindenki a nappaliban gyűlt össze.
Halkan elkezdtünk a konyha felé lopakodni a beígért jégért, ám az a várttal ellentétben, nem volt teljesen üres.
Lia ijedtében majdnem kiejtette kezéből az üres kólás flakont, bár nem csodálom.
Elég érdekes látvány lehettünk: Ian, fél kézzel az orrát fogva, ahogy egy-egy vércsepp kezén végigcsorogva, utat talál a pólójára, másik kezével pedig rám támaszkodva áll. Bár kicsit se délceg, enyhén görnyedt testtartásából leszűrhető, hogy jobb szerette volna kezét máshova tenni.
Sajnos Ian arckifejezését nem láttam a kezétől és a rászáradt vértől, de el tudtam képzelni.
És végül voltam én, borzos hajjal, kipirult és bocsánatkérő arccal.
- Biztos, hogy akarom én ezt tudni? – kérdezte döbbenten, mire én lassan megráztam a fejem.
- Kell segítség?
- Boldogulunk – mondtam, majd tátogva hozzátettem. – Később megmagyarázom!
Miután szereztem egy kis jeget, ugyanúgy lopakodva, megcéloztuk a fürdőszobát. A nappaliban nevetés zaja hallatszódott.
Bent már kicsit lenyugodtam, és ez által visszatért határozottabb énem is. Végül is, nem kell ekkora ügyet csinálni egy kis orrtörésből és... hm. Ráadásul nem is biztos, hogy eltört. Szóval semmi gond, vérzett már nekem is az orrom, megoldom!
Ilyen elhatározásokkal a fejemben kezdtem el kutakodni a polcokon papírzsebi és törölköző után. De miután a kezembe akadt egy csomag tampon is, elbizonytalanodva fordultam Ian felé.
- Mi legyen? Tampon vagy p.zs.? – Ő éppen elmélyülten figyelt valamit, de erre ijedten kapta fel a fejét.
- Hogy mi?
- Az orrodba – magyaráztam.
- Először inkább add a jeget.
Úgy döntöttem, nem vitatkozom vele, és a törölközőbe csavartam a zacskónyi jeget. Megvártam, míg leül a kád szélére, és odaadtam neki. Nem sokat teketóriázott, az ölébe rakta, és nagyot sóhajtott.
Kénytelen voltam kiszakítani idilli állapotából.
- Ideje rendbe tenni az orrodat is! Még a végén elvérzel itt nekem! – próbáltam viccelődni, de Ian kényeskedve húzta el a száját.
- Muszáj most? – nyafogta. – Ráér később is. Már nem is vérzik annyira!
Olyan kérlelő hanggal és kiskutyatekintettel nézett rám, hogy majdnem megsajnáltam. De csak majdnem!
- Muszáj! – jelentettem ki, ám továbbra sem volt hajlandó megmoccanni.
- Akkor valahonnan teremts elém egy tükröt, mert én innen fel nem kelek!
Azzal megigazította a jeget, és lehunyta a szemét, mint aki éppen sziesztázik.
Remek! Magamban füstölögve nedvesítettem be egy puha törölközőt. Ha te nem, majd én! De nem garantálom, hogy fájdalommentes leszek…
Letérdeltem elé, és elhatározásom ellenére, nagyon óvatosan kezdtem törölgetni véres arcát. Amint hozzáértem a bőréhez, egyből kipattantak a szemei, és csodálkozva nézett rám.
Én továbbra is elmélyülten néztem mindig azt a kis felületet, amit éppen tisztogattam. Hihetetlenül tökéletesek voltak az arcvonásai. Sehol semmi aszimmetrikus, minden harmóniában állt egymással. Ez már félelmetes, komolyan mondom! Bár nekem lenne ilyen arcom! Ezen magamban jól elkezdtem röhögni. Ilyen (Ian) arcom...
- Ne mozogj! – szóltam rá szigorúan, mert kicsit hátrahúzta a fejét, amikor az orrához értem.
- Igenis kapitány! – vágott komoly képet. - Egyébként elárulnád, mégis mit csináltál a tető szélén? Ugye nem szándékoztál leugrani? – kérdezte gyanakodva.
- Nem igazán – feleltem tűnődve, majd összehúztam a szemöldököm. – Ezt meg honnan veszed?
- Mondjuk abból, hogy egy négyemeletes ház tetejének a szélén álltál, és nagy elmerengve bámultál lefelé, miközben úgy álltál ott, mint aki mindjárt el… Áú!
A kelleténél kicsit erősebben nyomtam az orrához a rongyot, hátha így elhallgat.
- Jól van, jól van… Szóval?
- Nem is tudom… Csak ki akartam szellőztetni a fejem. Nem igazán szeretem az alkoholt, de a mai nap kicsit sokat ittam. És mielőtt megkérdeznéd, miért épp ott… Egyszerűen csak szép a kilátás.
- Ja, főleg a peremen állva – dörmögte szarkasztikusan, mire én elvigyorodtam.
- Kész vagyok!
- Köszönöm – mondta csendesen, én meg akaratlanul is felnéztem, egyenesen bele azokba a világítóan kék szemeibe. Na, nekem ott volt végem! Elakadt a lélegzetem, miközben résnyire nyílt ajkakkal bámultam rá. Az arca közelebb volt, mint hittem!
Önkéntelenül hajoltam hozzá közelebb, mintha beszippantana a szemeivel, de gyorsan feleszmélve, elkaptam a tekintetem, és hátrébb hajolva felálltam.
- Szerintem már nem is vérzik annyira. Elég lesz a papír zsebkendő – mondtam.
Fél szemmel láttam, ahogy nyel egyet és bólint.
Az arcát már ő törölte szárazra, miközben én az ittlétünk nyomait takarítottam, úgymint: véres törölköző, olvadt jeges zacsi, ésatöbbi.
Mikor Ian visszafordult felém, prüszkölve nevettem fel.
- Mi olyan vicces? – kérdezte sértődötten, én meg csak mutogattam rá, a tükörre és a saját orromra. Erre láttam, hogy leesett neki a dolog, és szembenézett magával a tükörben. Orrából egy-egy felgöngyölt zsebi állt ki, ami elég viccesen festett.
Ian is megpróbálkozott a nevetéssel, de arca hamar fájdalmas fintorba torzult. Nem volt még teljesen rendben az orra.
- Ugye el tudsz rejteni úgy 1-2 órára a világ szeme elől? Csak amíg ez az izé az orromban van.
- Persze! Kövess lopakodó üzemmódban a szobám felé – utasítottam.
Óvatosan nyitottam ki az ajtót. Kidugtam a fejem, és szétnéztem.
- Sehol senki – suttogtam Iannek, aki erre felkuncogott, de belement a játékba.
- Rendben. Indulj, és én fedezlek hátulról!
A falhoz lapulva indultunk el, mindketten fegyvert formázva a kezünkkel, amit a vállunkhoz szorítottunk.
Végiglopakodtunk a folyosón, de a nappalira nyíló átjárónál megtorpantunk.
- Mi a helyzet? – kérdezte Ian.
- El kellene osonni a nappali előtt, a szobám ott van – mutattam az utolsó ajtóra.
Erre Ian töprengve ráncolta a homlokát, felváltva nézett hol az ajtómra, hol a nappalira, mint aki nagyon agyal valamin.
Végül látszólag döntésre jutott, mert megszólalt:
- Engedj előre!
Óvatosan belesett a nappaliba. Várt néhány pillanatot, majd hangtalanul átugrott a túloldalra. Mindezt felvont szemöldökkel figyeltem.
- Te jössz – tátogta nekem, majd biztatóan felém intett a kezével.
Nagy levegőt vettem, és én is bekukkantottam a többiekhez. Amennyire ki tudtam venni, felelsz vagy merszeztek, és szerencsére senki sem figyelt ide, így gyorsan elrugaszkodtam én is. Menet közben fél szemmel láttam, ahogy Lia tekintete rám villan, amitől kicsit elvesztettem az egyensúlyom, és csak Ian lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem estem be a nappaliba. Kis híján a lábára érkeztem, de ő gyorsan elkapott, mikor hátrabillentem, és magához szorított.
A szívem már az ugráskor is zakatolt rendesen, de amikor észleltem, hogy Ian karjaiban vagyok, őrült tempóban kezdett el dobogni.
Már éppen élvezni kezdtem volna a helyzetet, persze nem minden bűntudat nélkül, mikor elengedett, és jól megnézett magának.
- Megmaradsz? – kérdezte viccelődve, nekem meg csak egy bólintásra futotta.
Ezután már gond nélkül értük el a szobám, és miközben Ian beljebb lépett, megfordultam, és bezártam az ajtót.

Ilyesmi házban lakunk mi!:)

Díj

Ééés... a díjat adta: Skyn és Nikky!

Nagyon szépen köszönjük Nekik!

5 dolog Rólunk:

Lia

1. Lila mániás vagyok

2. Imádom Robot!

3. Szeretem a kék szemű pasikat

4. Eper minden mennyiségben!

5. Nagyon dinka vagyok

Bella

1. Kedvenc színem a piros

2. Kedvenc íróm Vavyan Fable

3. Imádom Iant!

4. Szinte csak Liával nézek horrort

5. Néha cinikus és szenya vagyok ;)

Ohh és személyes díjazottaink: Kata, Lady, Szasza, Delirium, Brianna!

6. fejezet: A buli 1.

Hümm emberek! Megjöttünk a frissel, bár nem tudtunk annyi mindent beleírni egy fejezetbe, mint szerettünk volna, így szét lesz szedve kábé 3 részre, ha nem többre. Így, amikor előzőleg azt mondtuk, hogy kedvenc fejezet, végül is az a következőkre is igaz. Erről pedig csak annyit mondanánk: Hókefélke, vetkőzős póker, és chipses tál! ;)
Ohh, és a végén megleshetitek főhősnőink ruháit is. :)PáPá: BelLíaa



(Lia szemszöge) Péntek reggel…

- Bakker, most komolyan! Nem igaz! Ez a harmadik felső, amit ma leeszek! Elegem van! Érzem, hogy ez nem az én napom lesz.
- Csak ideges vagy Ian, meg Rob miatt. És mert pancser is vagy. Mindig leeszed magad.
- Hát kösz szépen, Sil! Annyira kedves vagy… De igazad van, túl sok a feszkó. Na jó, én átöltözöm, megint.
Bevonultam a szobámba, és elkezdtem kihajigálni az összes ruhámat a szekrényemből. Hirtelen kedvet kaptam a selejtezéshez. Addig is lekötöm magam.
Hallottam, hogy valaki belép az ajtón. Gondoltam, Silver az, így nem is foglalkoztam vele. Ki más lenne? Tovább dobáltam a cuccaimat. Mit keres itt a lila tangám?! Ezt keresem már mióta. Azt is elhajítottam.
- Öhm… Én ilyet nem hordok – hallottam meg egy ismerős hangot mögöttem.
- Rob?!
Mit keres ez már megint itt, kezében a kedvenc lila tangámmal? Azonnal kikaptam a kezéből.
- Mit fogdosod a bugyimat?!
- Te hajítottad a képembe - mondta nevetve.
- Óh! Nem direkt volt, na mindegy. Miért is jöttél?
- Csak gondoltam benézek. Elvégre, csak meglátogathatom a legjobb barátomat, nem?
Aha, most meg adja a legjobb havert. Hát ez nem fog összejönni, kisapám!
- És a legjobb barátnak mióta szokás féltékenykedni?
- Öhm... - hajba túrás. – Ezt már egyszer megbeszéltük, nem vagyok féltékeny, csak féltelek. Meg az az Ian… - hangja dühös morgássá halkult.
- Miért? Szerintem jó srác – vettem védelmembe őt, annak ellenére, hogy korántsem voltam meggyőződve erről. Csak egy megérzés volt. Szerettem volna, ha nem ennyire ellenségesek egymással, bár mindenképpen növelte a dolog az egómat. Végül is, valamennyire rajtam veszekednek.
- Baromira az, mondhatom… Hogy mondhatsz ilyet, mikor tudod, mit tett Ashleyvel, meg mit tenne veled is?
- Jó, tény, hogy nem egy szent, de más is hibázik. És nem tudom, mit vagy úgy oda, mikor nem is ismerjük a részleteket. És nem is tartozik ránk!
Látszott, hogy nagyon nem tetszik neki az álláspontom, de inkább nem vitatkozott. Ne is tegye!
Egy mondata viszont szöget ütött a fejemben.
- Hogy érted azt, hogy mit tenne velem? Semmit nem tenne, hiszen nem hagynám! Nem vagyok már az a naiv kislány, mint aki voltam! – Ez így is van. Nem lehet olyan könnyen megtéveszteni, legalábbis úgy gondolom. Igaz, azóta a kapcsolatom óta nem próbáltak úgy igazán rám hajtani, így nem tesztelhettem. De biztosan menne.
- Ugyan már, Lia! Te is tudod, hogy ki tudnának használni, ha nagyon akarnak. Azért vagyok a barátod, többek között, hogy ezt ne hagyjam.
 Ez azért nem esett jól. Ezek szerint egy kicsit se tetszem neki, csupán barátilag akar mellettem állni. De miért esik ez nekem ilyen szarul?
- Ennyire nem kellenék neked? - kérdeztem sértődötten. Karba tett kézzel vártam válaszát.
- Mi? Ne butáskodj! Nem is tudod, mennyit gondolok rád! Mármint, öhm… persze, nem sokat, illetve… Ahj. Szép vagy, okos vagy, aranyos, és vicces. – Az elején még rettentő zavarban volt, de a végét már mosolyogva mondta. Én meg úgy álltam ott, mint akit odaszartak. Ez most komoly? Nem értek már semmit.
Percekig csak álltunk, és néztünk egymásra. Nem tudtam, mit tegyek. Rohanjam le, itt és most, vagy mégis mi? Vonuljak ki innen, és várjam meg, míg elmegy, bujkálva valahol Silver szobájában?
Rob elkezdett közeledni, én meg hátráltam. Most légy okos! Fussak el, mint akit üldöz egy puma? Mert kábé Rob olyan, mintha csapdába akarná ejteni a megszeppent kis őzt, aki mellesleg én vagyok. A pumák esznek őzt? Micsoda hülye kérdés! Ajaj, itt van. Hirtelen ötlettől vezérelve eljátszottam, hogy elájulok. Eldőltem, mire Rob utánam kapott, és kétségbeesetten ébresztgetett:
- Lia, te jó ég! Lia, jól vagy? Basszus, mit tettem?! Mit is gondoltam…
Lefektetett az ágyra. Fél szememmel figyeltem, hogy itt van-e még, de nem láttam sehol. Kis idő múlva Sillel tért vissza.
- Látod, mondtam! - Rob nagyon kétségbe volt esve. Már kezdtem megsajnálni, de mégse keltem fel. Nem voltam felkészülve erre a helyzetre.
- Aha, látom. Csókold meg. - Sil tök lazán közölte ezt Robbal. De mégis, megzakkant? Mi az már, hogy csókoljon meg?! Teljesen elment az esze! Megölöm!
- Bátran, mint a Csipkerózsikában, vagy a Hókefélkében. Abban egyáltalán van smaci, vagy simán kiköpi az almát? Mindegy, de hidd el, felkelne rá!
- Sil, nem hiszem el, hogy elhülyéskeded! Hát nem félted? Inkább csinálj valamit! – Rob egyre idegesebb lett.
- Oké! – Szinte láttam magam előtt, ahogy megvonja a vállát. Lépteket hallottam. Valaki kiment a szobából, majd ismét visszatért. Aztán már csak azt éreztem, hogy mindjárt megfulladok az orromba tóduló jéghideg víztől. Sikítva ültem fel az ágyamban.
- Úristen, Silver! Teljesen megvesztél?! – ordítottam, egyenesen a képébe.
- Hupsz -  mondta ártatlan képpel. - Rendet rakhatnál néha, és talán akkor nem esek el ebben a ruha toronyban, és nem borul ki egészen véletlenül rád az egész pohár jéghideg víz – magyarázta szélesen mosolyogva.
Na, várj csak. Nem fogsz sokáig vigyorogni. Majd mindjárt egészen véletlenül belefojtalak a kádba!
- Akkor én magatokra hagylak titeket. Pápá! - fenék riszálva sietett ki a szobámból. Hát igen, ilyenkor nagyon büszke magára.
Rob tátott szájjal nézett utána. Vagy azért, mert nagyon rázta a kis picsáját, vagy mert nem értette az egészet.
Én persze tudtam, hogy Sil tudja, hogy direkt játszottam el az ájulást.
Kikászálódtam az ágyból, és csurom-vizes pólómat levettem, nem törődve azzal, hogy nem vagyok egyedül. Elkezdtem kutakodni a ruhakupacban, de persze, hogy csak gatya akadt a kezembe.
- Tessék. - Rob a kezembe adott egy egyszerű, szürke pántos felsőt.
- Köszi. - És már magamra is kaptam. Hajam is vizes volt, de nem foglalkoztam vele.
- Lia, én… öhm, nem tudom, mit kéne most mondanom – nézett rám tanácstalanul.
- Akkor ne mondj semmit. Azt hittem, hogy csak barátok vagyunk. Illetve ezt próbálom magamnak beadni, de már nem tudom… Annyira össze vagyok zavarodva! Félek ettől az érzéstől, amit most érzek, ugyanakkor most azonnal le… ööö… Semmi. - Most mit mondjak? Majdnem kiszaladt a számon, hogy milyen jól esne lekapni! Rob felvonta szemöldökét, és féloldalas mosolyra húzta száját.
- Most azonnal mi? - újra közeledett felém. - Mit csinálnál velem?
- Ne akard tudni - nagyokat nyeltem, hiszen Rob már olyan őrjítően közel volt, szája már az enyémet súrolta. Nem bírtam tovább.
Magamhoz húztam, erősen megmarkolva felsőjét. Csak húztam, húztam magamhoz, egészen az ágyig.
- Mégis mi a terved velem? - lehelte résnyire nyílt ajkakkal.
- Szerinted? - kérdeztem kacéran. Az ágyra löktem, majd lovagló pózban az ölébe ültem. Kibújtam a felsőmből, elhajítottam. Nedves hajam rátapadt a hátamra. Rob pólóját nagyon lassan húztam le, annyira lassan, hogy már fél úton ellökve kezem, húzta le gyorsan magáról és dobta el. Ugyanazzal a lendülettel fel is ült hozzám. Mélyen néztünk egymás szemébe. Vizes hajamat félre simította az arcomból, közben a szememről a számra szegezte tekintetét. Én is ugyanígy tettem. Bőröm bizsergett érintése nyomán. Ajkai megint az enyémet súrolták, de még mindig nem csókoltuk meg egymást.
- Mit művelünk? - kérdezte meg hirtelen. - Nem akarlak elveszíteni azzal, hogy most valami olyat teszünk, ami helytelen.
Csalódott sóhaj hagyta el a számat, de győzött az észérv.
- Én sem. - Igaza volt. Ha ez az egész nem működne közöttünk, akkor elveszíthetem a legjobb barátomat. Ezt pedig nem akarom. Semmiképpen. Ezért hát kelletlenül, de felkeltem Rob öléből. Mindketten visszavettük a ruháinkat.
- Akkor, most mi lesz? Úgy teszünk, mintha mi sem történt volna? - kérdeztem.
- Nem tudom… Nem tudom, Lia.
- Nem tudod?! Ennyivel el van intézve? - kérdeztem feszülten.
Nem válaszolt, megállt előttem, és adott egy puszit a homlokomra.
- Majd este találkozunk.
- Mi?! Rob! Nem mehetsz el csak így!
Rob, vissza se nézve az ajtóból, elhúzott. Ezt nem hiszem el! Idegességemben neki hajítottam az ajtónak az egyik párnám. Nem mentem utána.
Fél órával később viszont kimentem megkeresni Silvert, hogy elmondjam neki, mi történt. Éppen a bulira készülődött. Úgy láttam, már be is vásárolt, mert tele volt minden szatyrokkal, meg mindennel.
- Szia! Hát te, egyedül? - Miközben ezt kérdezte, a hátam mögé, a szobámba kukkantott.
- Bezony. Egyedül, mint a kisujjam.
- Mi történt?
Elmondtam Silvernek az egész sztorit. Nagyokat lesett, és nem gondolta volna, hogy Rob visszahátrál, mert nyilván valóban van köztünk valami, csak fél. Nem is tudom, hogy én hogy éreztem iránta. Ez az érzés nekem is új volt még, de éreztem, hogy több mint barátság. Tudom, hogy ő is tudja, és az biztos, ma este nem kegyelmezek neki. Felveszek valami szexi rucit és elcsábítom. Ejha, milyen eltökélt lettem. Érdekes estének nézünk elébe...

(Silver szemszöge)

- Sil, légyszi, nyisd ki! Épp kaját csinálok – hallatszott Lia hangja a konyhából.
- Oké, nyitom! Helló! - köszöntem vidáman. Iszonyatosan fel voltam pörögve, már előre imádtam ezt az estét.
- Helló béjbe! Ejha, de dögös valaki!
- Óh, Kellan! Nem is te lennél – válaszoltam mosolyogva.
- Most miért? Tényleg irtó csini vagy – nézett végig rajtam elismerően, mire én elpirultam.
- Szia! Tessék, ezt nektek hoztuk! - adott Nikki a kezembe egy ajándékcsomagot.
- Szia! Nem kellett volna, de azért köszönjük – öleltem magamhoz. - Gyertek beljebb!
- Hoztunk piát is! – Taylor a kezembe nyomott valami szatyrot, amiben üvegek sorakoztak.
- Hehe. Látom, felkészültetek. Én is vettem ám dögivel! -  kacsintottam rá.
- Az jó! Kellan még jobban felkészült. Hozott magával valami bazi szatyrot.
- Komolyan? Kel, mit hoztál nekünk?
- Erre kíváncsiak vagyunk mi is. Ugyanis egész út alatt nem volt képes elmondani, hogy mi van abban a táskában – árulkodott Ashley. Szegényke, biztos nagyon furdalta már az oldalát a kíváncsiság.
- És nem is fogjátok megtudni, majd csak később. Addig is… Pia, kaja, csajok, buli, meg minden, ami belefér!
- Aham… Miféle csajokra is gondolsz te tulajdonképpen? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Csakis rátok, béjbe. Ti vagytok a legszebbek – hízelgett Kellan.
- Na azért! – fenyegettem meg az ujjammal.
- És Lia hol bujkál? - kérdezte Jackson.
- Öhm… Fogalmam sincs. Legutóbb még a konyhában volt. – Lia, gyere, már mindenki rád vár! - ordítottam teljes hangerővel.
- Itt is vagyok. Sziasztok, srácok!
- Szia - köszönt először Dakota. Lia mindenkit végig puszilt, de mikor Robra került volna a sor, rá se nézve kerülte ki, és nevetve ment tovább.
- Készen álltok a bulira? - kérdezte vidáman.
- Még jó! Zene be és… Most tuti mindenkit leverek pókerben! – jelentette ki Ash magabiztosan, mint aki máris megnyerte a játszmát.
- Csak szeretnéd, kisanyám - nevetett Elizabeth. Kezdett mindenki belelkesülni.
- Én csakis úgy játszom, ha vetkőzős pókerben nyomjuk. Unalmas már, hogy mindig csak úgy játszunk, tétek nélkül. – Fintorgott, naná, hogy Kellan.
- Csakis! -  tiltakozott egyszerre Kris és Dakota.
- Oké! - vágta rá Lia. Mindenki meglepetten nézett rá, beleértve engem is. Mit tervez ez a lány? Fél szemmel láttam, hogy Rob is igencsak elképedten bámulja őt.
- Most komolyan? Vetkőzzünk? - kérdezte meg végül Elizabeth is.
- Én benne vagyok! - csapta össze tenyerét Jack.
- Hát akkor vetkőzzünk…
Két óra múlva már eléggé megfogyatkozott a társaság ruhaügyileg. Ahogy kerültek le rólunk a göncök, egyenes arányosságban fogyott közben az alkohol is.
Néhányan ugyan megúszták egy két ruha levételével, de a többségen már fehérnemű is alig volt. Mint például Nikki és Lia, akiken melltartó és bugyi maradt csak, és akiket különösen bámultak a fiúk, élükön Robbal, akinek szinte már csorgott a nyála, úgy leste barátnőmet. De lányok közül a legrosszabb helyzetben vitathatatlanul Ashley volt. Felül semmi, alul bugyi. Persze azért kapott tőlünk egy törölközőt, de így is eléggé izgatottak lettek a fiúkák.
A többi csajszi nem volt ennyire alulöltözött, és én is csak azért úsztam meg, mert én a melltartóval kezdtem az öltözködést. Így még mindig volt rajtam póló, alul meg bugyi.
A fiúk közül elsőnek Peter kezdte kigombolni az ingjét, amit mi nagy „Úúúh”-zások közepette figyeltünk. Ám alatta még volt egy póló, és mikor Peter meglátta csalódott arcunkat, felnevetett.
- Igen, csajok, ebből a kidolgozott felsőtestből ma nem fogtok semmit látni! – húzta fel egy pillanatra a pólóját.
Tayloron már csak az alsó gatyája virított, semmi más nem volt rajta. Aminek mi csajok, azért nem kicsit örültünk.
A nagy mókamester, az egész vetkőzés kitalálója pedig anyaszült meztelenül és zavartalanul feszített körünkben. Persze azért kapott egy kispárnát, eltakarni a kényes részt. Viszont a szememet még így se nagyon tudtam levenni róla. Hiába, van mit mutogatnia! Bár már az is érdekes volt, ahogy lekerült róla a gatyája. Ugyanis egyáltalán nem szégyenlősen, lekapta az alsóját, és a képembe hajította, amin mindenki visítva kacagott.
Jacksonról jóformán csak a nadrág került le, míg Rob nézett ki a legérdekesebben: felül elmaradhatatlan kockásingje, alul viszont semmi, csupán egy újság, aminek a címlapjáról ő virított. Számomra már örök rejtély marad, hogy miért a gatyájától szabadult meg, az ingje helyett.
- Ennyi volt fiúk, mindenki vegye vissza a ruháit, és találjunk ki valami jó kis szívatós játékot! – jelentette be végül Lia.
- Oké, de minek ahhoz ruha? Én a nélkül is tudok szívatni - kacsintott ránk féloldalas mosolyával Kel.
- Fúj, Kellan fogd be! - nevetve hajította Kris a párnát neki.
Miután mindenki felöltözött, Liával kimentünk a konyhába utánpótlásért, mert  jócskán fogyóban volt a kaja-pia.
- Rob szinte végig téged bámult – közöltem vele.
- Tudom! Jahj - sóhajtott huncutul Lia mellettem.
- Mit tervezel már? – kérdeztem gyanakodva.
- Tudod, ma kegyetlenül rá akartam mászni. Kacérkodni, flörtölni, féltékennyé tenni. De nem is tudom…
- Hát rajta! Tedd azt. Támadj, vadász! - Elkezdtem csikizni. Rossz ötlet volt, mivel mindketten a földön kötöttünk ki a röhögéstől. Iszonyúan csikisek voltunk! Lia folyamatos „Hagyd abba!” sikítására, Rob jött be, megnézni, hogy mi bajunk van. Tágra nyílt szemekkel bámult ránk.
- Ti meg mit tesztek? – Nem tűnt valami józannak.
- Nem látod? Épp belezbizünk! - nevettem fel döbbent arckifejezésén. Nem tudta eldönteni, hogy viccelek, vagy komolyan gondolom, ezért rátettem még egy lapáttal: - Beszállsz?
Erre Lia orvul belém csípett.
- Áú, hé, ez fájt! - Inkább lemásztam Liáról, és Rob háta mögé kerülve, pajzán mozdulatokkal adtam Lia tudtára, hogy szerintem mit kéne tennie. A mozdulat közben Rob hátrafordult, mire én gyorsan elkezdtem hátrálni, a tarkómat vakargatva. Liával együtt még mindig engem bámultak, mikor az ajtóban Kellanba ütköztem, akit a lendületem elsodort, és miközben a pólóját megragadva magam után húztam, mondtam neki: - Gyerünk, Kel, menjünk innen!

(Lia szemszöge)

Összeszedtem magam a földről, majd bemásztam a hűtőbe, rá se nézve Robra. Nagy nehezen becserkésztem a söröm. Erre is ő szoktatott rá – gondoltam epésen. Becsuktam az ajtaját, és megfordulva szinte beleütköztem Robba. Nagyon közel állt hozzám! Hirtelen nem tudtam, mit tegyek, így gyorsan felbontottam a söröm, és beleittam. Közben folyamatosan őt néztem. Mikor befejeztem, leeresztettem a kezem. Kék szemein látszott, hogy már nem volt józan, de még így is megbűvölt tekintetével. Szeme lejjebb siklott, talán a számra, majd még lejjebb, a sörömre. Kikapta a kezemből és beleivott. Megbűvölten figyeltem, ahogy ádámcsutkája fel-le mozgott a mohó kortyolástól. De várjunk csak! Hogy merészeli az Én konyhámban, az Én sörömet inni? Ezt nem hagyhatom!
Megfogtam az üveget, közvetlenül a keze fölött, és magamhoz húztam. Rob engedte egy darabig, aztán visszarántotta magához. Erre bedühödtem, és még erősebben húztam magamhoz, de feleslegesen, mert megint visszakerült hozzá. Most már azt terveztem, hogy egy hatalmasat rántok rajta, velem ugyan ne szórakozzon, mikor hirtelen elengedte, pont, mikor lendületet vettem, így a sörrel a kezemben hátraestem, egyenesen a pultra, Rob meg utánam kapott. A vége az lett, hogy én beszorultam a konyhapult, és egy részeg (és nagyon szexi) Rob közé. Még meglepődni se volt időm, és Rob már az oldalamon simított végig, amibe egész testem beleremegett. Rob egyre jobban közeledett, én pedig egyre jobban ráfeküdtem a pultra. Hirtelen felkönyököltem, és ugyanezzel a mozdulattal le is vertem a csipszes tálat, ami hangosan csörömpölt a konyha kövén. Rob egyre csak közeledett, aztán már én is bátorságot kaptam, és szerepcserés támadással most én közeledtem felé, és ő távolodott el. Ám bátorságomat azonnal elvesztve megtorpantam a mozdulatban, mire Rob ismét felém hajolt. Ezt nem hiszem el! Ezt most komolyan direkt csinálja? Táncol itt az idegeimen…
Egyikőnk se mozdult. Hangosan ziháltunk mindketten, ajkaink ismét egymást súrolták. De ekkor „szerencsére” megszólalt a csengő. Robot a mellkasánál fogva toltam el magamtól. Kijózanodva, félig-valameddig elrendeztem magamon a ruhát, megigazítottam a hajam, és már mentem is, mielőtt Rob bármit is tehetne.
- Kinyitom! - kiabáltam mindenkinek, de amint láttam, senki se nagyon óhajtott megmozdulni, hogy kinyissa az ajtót. Mindenki kényelmesen terpeszkedett tovább a helyén, mintha egyedül csak én hallottam volna.
Résnyire nyitottam a bejárati ajtót, és megláttam Iant. Atyám, teljesen kiment a fejemből, hogy őt is meghívtam!
 - Ian, micsoda meglepetés! Hát te itt, ilyenkor, ennyire későn? - Reménykedtem benne, hogy elmegy, és nem mondja azt, hogy de hát te hívtál meg…
- Te hívtál meg, rémlik? - vigyorgott bamba tekintetem láttán.
- Óh, tényleg! Teljesen kiment a fejemből, hogy...
Nem tudtam befejezni, amit akartam, mert éreztem, hogy valaki mögöttem kijjebb húzza az ajtót. Csak ne Rob legyen az. Csak ne ő.
- Mit akarsz te itt?! - kérdezte Rob kicsit se kedves hangon.
Ian felhúzott szemöldökkel csak annyit mondott: - Parancsolsz?

Silver ruhája
Lia ruhája

Élünk!

Sziasztok Csajok! Bocs, hogy teljesen eltűntünk az éterből, de nekem nyelvsuli volt, Liának meg nem volt net. Egyemmeg a kis szívét, hétfő este óta netezik, és lassan utolérjük magunkat. A héten már jön a friss, már dolgozunk rajta, és reméljük tetszeni fog, mert mi imádjuk. :) Tartsatok még ki, és hamarosan jelentkezünk!
PáPá: Bella.