Díj

Ééés... a díjat adta: Skyn és Nikky!

Nagyon szépen köszönjük Nekik!

5 dolog Rólunk:

Lia

1. Lila mániás vagyok

2. Imádom Robot!

3. Szeretem a kék szemű pasikat

4. Eper minden mennyiségben!

5. Nagyon dinka vagyok

Bella

1. Kedvenc színem a piros

2. Kedvenc íróm Vavyan Fable

3. Imádom Iant!

4. Szinte csak Liával nézek horrort

5. Néha cinikus és szenya vagyok ;)

Ohh és személyes díjazottaink: Kata, Lady, Szasza, Delirium, Brianna!

6. fejezet: A buli 1.

Hümm emberek! Megjöttünk a frissel, bár nem tudtunk annyi mindent beleírni egy fejezetbe, mint szerettünk volna, így szét lesz szedve kábé 3 részre, ha nem többre. Így, amikor előzőleg azt mondtuk, hogy kedvenc fejezet, végül is az a következőkre is igaz. Erről pedig csak annyit mondanánk: Hókefélke, vetkőzős póker, és chipses tál! ;)
Ohh, és a végén megleshetitek főhősnőink ruháit is. :)PáPá: BelLíaa



(Lia szemszöge) Péntek reggel…

- Bakker, most komolyan! Nem igaz! Ez a harmadik felső, amit ma leeszek! Elegem van! Érzem, hogy ez nem az én napom lesz.
- Csak ideges vagy Ian, meg Rob miatt. És mert pancser is vagy. Mindig leeszed magad.
- Hát kösz szépen, Sil! Annyira kedves vagy… De igazad van, túl sok a feszkó. Na jó, én átöltözöm, megint.
Bevonultam a szobámba, és elkezdtem kihajigálni az összes ruhámat a szekrényemből. Hirtelen kedvet kaptam a selejtezéshez. Addig is lekötöm magam.
Hallottam, hogy valaki belép az ajtón. Gondoltam, Silver az, így nem is foglalkoztam vele. Ki más lenne? Tovább dobáltam a cuccaimat. Mit keres itt a lila tangám?! Ezt keresem már mióta. Azt is elhajítottam.
- Öhm… Én ilyet nem hordok – hallottam meg egy ismerős hangot mögöttem.
- Rob?!
Mit keres ez már megint itt, kezében a kedvenc lila tangámmal? Azonnal kikaptam a kezéből.
- Mit fogdosod a bugyimat?!
- Te hajítottad a képembe - mondta nevetve.
- Óh! Nem direkt volt, na mindegy. Miért is jöttél?
- Csak gondoltam benézek. Elvégre, csak meglátogathatom a legjobb barátomat, nem?
Aha, most meg adja a legjobb havert. Hát ez nem fog összejönni, kisapám!
- És a legjobb barátnak mióta szokás féltékenykedni?
- Öhm... - hajba túrás. – Ezt már egyszer megbeszéltük, nem vagyok féltékeny, csak féltelek. Meg az az Ian… - hangja dühös morgássá halkult.
- Miért? Szerintem jó srác – vettem védelmembe őt, annak ellenére, hogy korántsem voltam meggyőződve erről. Csak egy megérzés volt. Szerettem volna, ha nem ennyire ellenségesek egymással, bár mindenképpen növelte a dolog az egómat. Végül is, valamennyire rajtam veszekednek.
- Baromira az, mondhatom… Hogy mondhatsz ilyet, mikor tudod, mit tett Ashleyvel, meg mit tenne veled is?
- Jó, tény, hogy nem egy szent, de más is hibázik. És nem tudom, mit vagy úgy oda, mikor nem is ismerjük a részleteket. És nem is tartozik ránk!
Látszott, hogy nagyon nem tetszik neki az álláspontom, de inkább nem vitatkozott. Ne is tegye!
Egy mondata viszont szöget ütött a fejemben.
- Hogy érted azt, hogy mit tenne velem? Semmit nem tenne, hiszen nem hagynám! Nem vagyok már az a naiv kislány, mint aki voltam! – Ez így is van. Nem lehet olyan könnyen megtéveszteni, legalábbis úgy gondolom. Igaz, azóta a kapcsolatom óta nem próbáltak úgy igazán rám hajtani, így nem tesztelhettem. De biztosan menne.
- Ugyan már, Lia! Te is tudod, hogy ki tudnának használni, ha nagyon akarnak. Azért vagyok a barátod, többek között, hogy ezt ne hagyjam.
 Ez azért nem esett jól. Ezek szerint egy kicsit se tetszem neki, csupán barátilag akar mellettem állni. De miért esik ez nekem ilyen szarul?
- Ennyire nem kellenék neked? - kérdeztem sértődötten. Karba tett kézzel vártam válaszát.
- Mi? Ne butáskodj! Nem is tudod, mennyit gondolok rád! Mármint, öhm… persze, nem sokat, illetve… Ahj. Szép vagy, okos vagy, aranyos, és vicces. – Az elején még rettentő zavarban volt, de a végét már mosolyogva mondta. Én meg úgy álltam ott, mint akit odaszartak. Ez most komoly? Nem értek már semmit.
Percekig csak álltunk, és néztünk egymásra. Nem tudtam, mit tegyek. Rohanjam le, itt és most, vagy mégis mi? Vonuljak ki innen, és várjam meg, míg elmegy, bujkálva valahol Silver szobájában?
Rob elkezdett közeledni, én meg hátráltam. Most légy okos! Fussak el, mint akit üldöz egy puma? Mert kábé Rob olyan, mintha csapdába akarná ejteni a megszeppent kis őzt, aki mellesleg én vagyok. A pumák esznek őzt? Micsoda hülye kérdés! Ajaj, itt van. Hirtelen ötlettől vezérelve eljátszottam, hogy elájulok. Eldőltem, mire Rob utánam kapott, és kétségbeesetten ébresztgetett:
- Lia, te jó ég! Lia, jól vagy? Basszus, mit tettem?! Mit is gondoltam…
Lefektetett az ágyra. Fél szememmel figyeltem, hogy itt van-e még, de nem láttam sehol. Kis idő múlva Sillel tért vissza.
- Látod, mondtam! - Rob nagyon kétségbe volt esve. Már kezdtem megsajnálni, de mégse keltem fel. Nem voltam felkészülve erre a helyzetre.
- Aha, látom. Csókold meg. - Sil tök lazán közölte ezt Robbal. De mégis, megzakkant? Mi az már, hogy csókoljon meg?! Teljesen elment az esze! Megölöm!
- Bátran, mint a Csipkerózsikában, vagy a Hókefélkében. Abban egyáltalán van smaci, vagy simán kiköpi az almát? Mindegy, de hidd el, felkelne rá!
- Sil, nem hiszem el, hogy elhülyéskeded! Hát nem félted? Inkább csinálj valamit! – Rob egyre idegesebb lett.
- Oké! – Szinte láttam magam előtt, ahogy megvonja a vállát. Lépteket hallottam. Valaki kiment a szobából, majd ismét visszatért. Aztán már csak azt éreztem, hogy mindjárt megfulladok az orromba tóduló jéghideg víztől. Sikítva ültem fel az ágyamban.
- Úristen, Silver! Teljesen megvesztél?! – ordítottam, egyenesen a képébe.
- Hupsz -  mondta ártatlan képpel. - Rendet rakhatnál néha, és talán akkor nem esek el ebben a ruha toronyban, és nem borul ki egészen véletlenül rád az egész pohár jéghideg víz – magyarázta szélesen mosolyogva.
Na, várj csak. Nem fogsz sokáig vigyorogni. Majd mindjárt egészen véletlenül belefojtalak a kádba!
- Akkor én magatokra hagylak titeket. Pápá! - fenék riszálva sietett ki a szobámból. Hát igen, ilyenkor nagyon büszke magára.
Rob tátott szájjal nézett utána. Vagy azért, mert nagyon rázta a kis picsáját, vagy mert nem értette az egészet.
Én persze tudtam, hogy Sil tudja, hogy direkt játszottam el az ájulást.
Kikászálódtam az ágyból, és csurom-vizes pólómat levettem, nem törődve azzal, hogy nem vagyok egyedül. Elkezdtem kutakodni a ruhakupacban, de persze, hogy csak gatya akadt a kezembe.
- Tessék. - Rob a kezembe adott egy egyszerű, szürke pántos felsőt.
- Köszi. - És már magamra is kaptam. Hajam is vizes volt, de nem foglalkoztam vele.
- Lia, én… öhm, nem tudom, mit kéne most mondanom – nézett rám tanácstalanul.
- Akkor ne mondj semmit. Azt hittem, hogy csak barátok vagyunk. Illetve ezt próbálom magamnak beadni, de már nem tudom… Annyira össze vagyok zavarodva! Félek ettől az érzéstől, amit most érzek, ugyanakkor most azonnal le… ööö… Semmi. - Most mit mondjak? Majdnem kiszaladt a számon, hogy milyen jól esne lekapni! Rob felvonta szemöldökét, és féloldalas mosolyra húzta száját.
- Most azonnal mi? - újra közeledett felém. - Mit csinálnál velem?
- Ne akard tudni - nagyokat nyeltem, hiszen Rob már olyan őrjítően közel volt, szája már az enyémet súrolta. Nem bírtam tovább.
Magamhoz húztam, erősen megmarkolva felsőjét. Csak húztam, húztam magamhoz, egészen az ágyig.
- Mégis mi a terved velem? - lehelte résnyire nyílt ajkakkal.
- Szerinted? - kérdeztem kacéran. Az ágyra löktem, majd lovagló pózban az ölébe ültem. Kibújtam a felsőmből, elhajítottam. Nedves hajam rátapadt a hátamra. Rob pólóját nagyon lassan húztam le, annyira lassan, hogy már fél úton ellökve kezem, húzta le gyorsan magáról és dobta el. Ugyanazzal a lendülettel fel is ült hozzám. Mélyen néztünk egymás szemébe. Vizes hajamat félre simította az arcomból, közben a szememről a számra szegezte tekintetét. Én is ugyanígy tettem. Bőröm bizsergett érintése nyomán. Ajkai megint az enyémet súrolták, de még mindig nem csókoltuk meg egymást.
- Mit művelünk? - kérdezte meg hirtelen. - Nem akarlak elveszíteni azzal, hogy most valami olyat teszünk, ami helytelen.
Csalódott sóhaj hagyta el a számat, de győzött az észérv.
- Én sem. - Igaza volt. Ha ez az egész nem működne közöttünk, akkor elveszíthetem a legjobb barátomat. Ezt pedig nem akarom. Semmiképpen. Ezért hát kelletlenül, de felkeltem Rob öléből. Mindketten visszavettük a ruháinkat.
- Akkor, most mi lesz? Úgy teszünk, mintha mi sem történt volna? - kérdeztem.
- Nem tudom… Nem tudom, Lia.
- Nem tudod?! Ennyivel el van intézve? - kérdeztem feszülten.
Nem válaszolt, megállt előttem, és adott egy puszit a homlokomra.
- Majd este találkozunk.
- Mi?! Rob! Nem mehetsz el csak így!
Rob, vissza se nézve az ajtóból, elhúzott. Ezt nem hiszem el! Idegességemben neki hajítottam az ajtónak az egyik párnám. Nem mentem utána.
Fél órával később viszont kimentem megkeresni Silvert, hogy elmondjam neki, mi történt. Éppen a bulira készülődött. Úgy láttam, már be is vásárolt, mert tele volt minden szatyrokkal, meg mindennel.
- Szia! Hát te, egyedül? - Miközben ezt kérdezte, a hátam mögé, a szobámba kukkantott.
- Bezony. Egyedül, mint a kisujjam.
- Mi történt?
Elmondtam Silvernek az egész sztorit. Nagyokat lesett, és nem gondolta volna, hogy Rob visszahátrál, mert nyilván valóban van köztünk valami, csak fél. Nem is tudom, hogy én hogy éreztem iránta. Ez az érzés nekem is új volt még, de éreztem, hogy több mint barátság. Tudom, hogy ő is tudja, és az biztos, ma este nem kegyelmezek neki. Felveszek valami szexi rucit és elcsábítom. Ejha, milyen eltökélt lettem. Érdekes estének nézünk elébe...

(Silver szemszöge)

- Sil, légyszi, nyisd ki! Épp kaját csinálok – hallatszott Lia hangja a konyhából.
- Oké, nyitom! Helló! - köszöntem vidáman. Iszonyatosan fel voltam pörögve, már előre imádtam ezt az estét.
- Helló béjbe! Ejha, de dögös valaki!
- Óh, Kellan! Nem is te lennél – válaszoltam mosolyogva.
- Most miért? Tényleg irtó csini vagy – nézett végig rajtam elismerően, mire én elpirultam.
- Szia! Tessék, ezt nektek hoztuk! - adott Nikki a kezembe egy ajándékcsomagot.
- Szia! Nem kellett volna, de azért köszönjük – öleltem magamhoz. - Gyertek beljebb!
- Hoztunk piát is! – Taylor a kezembe nyomott valami szatyrot, amiben üvegek sorakoztak.
- Hehe. Látom, felkészültetek. Én is vettem ám dögivel! -  kacsintottam rá.
- Az jó! Kellan még jobban felkészült. Hozott magával valami bazi szatyrot.
- Komolyan? Kel, mit hoztál nekünk?
- Erre kíváncsiak vagyunk mi is. Ugyanis egész út alatt nem volt képes elmondani, hogy mi van abban a táskában – árulkodott Ashley. Szegényke, biztos nagyon furdalta már az oldalát a kíváncsiság.
- És nem is fogjátok megtudni, majd csak később. Addig is… Pia, kaja, csajok, buli, meg minden, ami belefér!
- Aham… Miféle csajokra is gondolsz te tulajdonképpen? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Csakis rátok, béjbe. Ti vagytok a legszebbek – hízelgett Kellan.
- Na azért! – fenyegettem meg az ujjammal.
- És Lia hol bujkál? - kérdezte Jackson.
- Öhm… Fogalmam sincs. Legutóbb még a konyhában volt. – Lia, gyere, már mindenki rád vár! - ordítottam teljes hangerővel.
- Itt is vagyok. Sziasztok, srácok!
- Szia - köszönt először Dakota. Lia mindenkit végig puszilt, de mikor Robra került volna a sor, rá se nézve kerülte ki, és nevetve ment tovább.
- Készen álltok a bulira? - kérdezte vidáman.
- Még jó! Zene be és… Most tuti mindenkit leverek pókerben! – jelentette ki Ash magabiztosan, mint aki máris megnyerte a játszmát.
- Csak szeretnéd, kisanyám - nevetett Elizabeth. Kezdett mindenki belelkesülni.
- Én csakis úgy játszom, ha vetkőzős pókerben nyomjuk. Unalmas már, hogy mindig csak úgy játszunk, tétek nélkül. – Fintorgott, naná, hogy Kellan.
- Csakis! -  tiltakozott egyszerre Kris és Dakota.
- Oké! - vágta rá Lia. Mindenki meglepetten nézett rá, beleértve engem is. Mit tervez ez a lány? Fél szemmel láttam, hogy Rob is igencsak elképedten bámulja őt.
- Most komolyan? Vetkőzzünk? - kérdezte meg végül Elizabeth is.
- Én benne vagyok! - csapta össze tenyerét Jack.
- Hát akkor vetkőzzünk…
Két óra múlva már eléggé megfogyatkozott a társaság ruhaügyileg. Ahogy kerültek le rólunk a göncök, egyenes arányosságban fogyott közben az alkohol is.
Néhányan ugyan megúszták egy két ruha levételével, de a többségen már fehérnemű is alig volt. Mint például Nikki és Lia, akiken melltartó és bugyi maradt csak, és akiket különösen bámultak a fiúk, élükön Robbal, akinek szinte már csorgott a nyála, úgy leste barátnőmet. De lányok közül a legrosszabb helyzetben vitathatatlanul Ashley volt. Felül semmi, alul bugyi. Persze azért kapott tőlünk egy törölközőt, de így is eléggé izgatottak lettek a fiúkák.
A többi csajszi nem volt ennyire alulöltözött, és én is csak azért úsztam meg, mert én a melltartóval kezdtem az öltözködést. Így még mindig volt rajtam póló, alul meg bugyi.
A fiúk közül elsőnek Peter kezdte kigombolni az ingjét, amit mi nagy „Úúúh”-zások közepette figyeltünk. Ám alatta még volt egy póló, és mikor Peter meglátta csalódott arcunkat, felnevetett.
- Igen, csajok, ebből a kidolgozott felsőtestből ma nem fogtok semmit látni! – húzta fel egy pillanatra a pólóját.
Tayloron már csak az alsó gatyája virított, semmi más nem volt rajta. Aminek mi csajok, azért nem kicsit örültünk.
A nagy mókamester, az egész vetkőzés kitalálója pedig anyaszült meztelenül és zavartalanul feszített körünkben. Persze azért kapott egy kispárnát, eltakarni a kényes részt. Viszont a szememet még így se nagyon tudtam levenni róla. Hiába, van mit mutogatnia! Bár már az is érdekes volt, ahogy lekerült róla a gatyája. Ugyanis egyáltalán nem szégyenlősen, lekapta az alsóját, és a képembe hajította, amin mindenki visítva kacagott.
Jacksonról jóformán csak a nadrág került le, míg Rob nézett ki a legérdekesebben: felül elmaradhatatlan kockásingje, alul viszont semmi, csupán egy újság, aminek a címlapjáról ő virított. Számomra már örök rejtély marad, hogy miért a gatyájától szabadult meg, az ingje helyett.
- Ennyi volt fiúk, mindenki vegye vissza a ruháit, és találjunk ki valami jó kis szívatós játékot! – jelentette be végül Lia.
- Oké, de minek ahhoz ruha? Én a nélkül is tudok szívatni - kacsintott ránk féloldalas mosolyával Kel.
- Fúj, Kellan fogd be! - nevetve hajította Kris a párnát neki.
Miután mindenki felöltözött, Liával kimentünk a konyhába utánpótlásért, mert  jócskán fogyóban volt a kaja-pia.
- Rob szinte végig téged bámult – közöltem vele.
- Tudom! Jahj - sóhajtott huncutul Lia mellettem.
- Mit tervezel már? – kérdeztem gyanakodva.
- Tudod, ma kegyetlenül rá akartam mászni. Kacérkodni, flörtölni, féltékennyé tenni. De nem is tudom…
- Hát rajta! Tedd azt. Támadj, vadász! - Elkezdtem csikizni. Rossz ötlet volt, mivel mindketten a földön kötöttünk ki a röhögéstől. Iszonyúan csikisek voltunk! Lia folyamatos „Hagyd abba!” sikítására, Rob jött be, megnézni, hogy mi bajunk van. Tágra nyílt szemekkel bámult ránk.
- Ti meg mit tesztek? – Nem tűnt valami józannak.
- Nem látod? Épp belezbizünk! - nevettem fel döbbent arckifejezésén. Nem tudta eldönteni, hogy viccelek, vagy komolyan gondolom, ezért rátettem még egy lapáttal: - Beszállsz?
Erre Lia orvul belém csípett.
- Áú, hé, ez fájt! - Inkább lemásztam Liáról, és Rob háta mögé kerülve, pajzán mozdulatokkal adtam Lia tudtára, hogy szerintem mit kéne tennie. A mozdulat közben Rob hátrafordult, mire én gyorsan elkezdtem hátrálni, a tarkómat vakargatva. Liával együtt még mindig engem bámultak, mikor az ajtóban Kellanba ütköztem, akit a lendületem elsodort, és miközben a pólóját megragadva magam után húztam, mondtam neki: - Gyerünk, Kel, menjünk innen!

(Lia szemszöge)

Összeszedtem magam a földről, majd bemásztam a hűtőbe, rá se nézve Robra. Nagy nehezen becserkésztem a söröm. Erre is ő szoktatott rá – gondoltam epésen. Becsuktam az ajtaját, és megfordulva szinte beleütköztem Robba. Nagyon közel állt hozzám! Hirtelen nem tudtam, mit tegyek, így gyorsan felbontottam a söröm, és beleittam. Közben folyamatosan őt néztem. Mikor befejeztem, leeresztettem a kezem. Kék szemein látszott, hogy már nem volt józan, de még így is megbűvölt tekintetével. Szeme lejjebb siklott, talán a számra, majd még lejjebb, a sörömre. Kikapta a kezemből és beleivott. Megbűvölten figyeltem, ahogy ádámcsutkája fel-le mozgott a mohó kortyolástól. De várjunk csak! Hogy merészeli az Én konyhámban, az Én sörömet inni? Ezt nem hagyhatom!
Megfogtam az üveget, közvetlenül a keze fölött, és magamhoz húztam. Rob engedte egy darabig, aztán visszarántotta magához. Erre bedühödtem, és még erősebben húztam magamhoz, de feleslegesen, mert megint visszakerült hozzá. Most már azt terveztem, hogy egy hatalmasat rántok rajta, velem ugyan ne szórakozzon, mikor hirtelen elengedte, pont, mikor lendületet vettem, így a sörrel a kezemben hátraestem, egyenesen a pultra, Rob meg utánam kapott. A vége az lett, hogy én beszorultam a konyhapult, és egy részeg (és nagyon szexi) Rob közé. Még meglepődni se volt időm, és Rob már az oldalamon simított végig, amibe egész testem beleremegett. Rob egyre jobban közeledett, én pedig egyre jobban ráfeküdtem a pultra. Hirtelen felkönyököltem, és ugyanezzel a mozdulattal le is vertem a csipszes tálat, ami hangosan csörömpölt a konyha kövén. Rob egyre csak közeledett, aztán már én is bátorságot kaptam, és szerepcserés támadással most én közeledtem felé, és ő távolodott el. Ám bátorságomat azonnal elvesztve megtorpantam a mozdulatban, mire Rob ismét felém hajolt. Ezt nem hiszem el! Ezt most komolyan direkt csinálja? Táncol itt az idegeimen…
Egyikőnk se mozdult. Hangosan ziháltunk mindketten, ajkaink ismét egymást súrolták. De ekkor „szerencsére” megszólalt a csengő. Robot a mellkasánál fogva toltam el magamtól. Kijózanodva, félig-valameddig elrendeztem magamon a ruhát, megigazítottam a hajam, és már mentem is, mielőtt Rob bármit is tehetne.
- Kinyitom! - kiabáltam mindenkinek, de amint láttam, senki se nagyon óhajtott megmozdulni, hogy kinyissa az ajtót. Mindenki kényelmesen terpeszkedett tovább a helyén, mintha egyedül csak én hallottam volna.
Résnyire nyitottam a bejárati ajtót, és megláttam Iant. Atyám, teljesen kiment a fejemből, hogy őt is meghívtam!
 - Ian, micsoda meglepetés! Hát te itt, ilyenkor, ennyire későn? - Reménykedtem benne, hogy elmegy, és nem mondja azt, hogy de hát te hívtál meg…
- Te hívtál meg, rémlik? - vigyorgott bamba tekintetem láttán.
- Óh, tényleg! Teljesen kiment a fejemből, hogy...
Nem tudtam befejezni, amit akartam, mert éreztem, hogy valaki mögöttem kijjebb húzza az ajtót. Csak ne Rob legyen az. Csak ne ő.
- Mit akarsz te itt?! - kérdezte Rob kicsit se kedves hangon.
Ian felhúzott szemöldökkel csak annyit mondott: - Parancsolsz?

Silver ruhája
Lia ruhája

Élünk!

Sziasztok Csajok! Bocs, hogy teljesen eltűntünk az éterből, de nekem nyelvsuli volt, Liának meg nem volt net. Egyemmeg a kis szívét, hétfő este óta netezik, és lassan utolérjük magunkat. A héten már jön a friss, már dolgozunk rajta, és reméljük tetszeni fog, mert mi imádjuk. :) Tartsatok még ki, és hamarosan jelentkezünk!
PáPá: Bella.

5. Fejezet: Váratlanok

 És igen, kérem szépen! Itt az átvezető fejezet, azután pedig élőben jelentkezünk egyenesen a buliróól!! Ohh jeee, személyes kedvenc részem lesz, annak ellenére, hogy még a fele sincs meg xD. Na de most erről a fejezetről kell ömlengeni vagy mifranc, úgyhogy hajrá Líaa! (Bella vtam) Najó még mindig én mivel Líaa Eclipset néz és nem hajlandó feljönni. xD így nem lesz semmi írva ide, majd meglátjátok inkább. :) Jó olvasást és ha akartok akk komizzatok. :) (én akarooom... :)) PáPá

 (Silver szemszöge)

Miután végre megértettem Stew-val, hogy mit akarok, és már a Steve által hozott Chocca Mokkám szürcsöltem, kicsit lenyugodtam. Hihetetlenül fel tudnak húzni ezzel a bamba értetlenkedéssel! Még szerencse, hogy itt a legtöbben értik a dolgukat.
Gyorsan beszaladtam a címlaptervért. A szabadban lesz a fotózás, kevés díszlettel, hiszen Eva eléggé szembeötlő szépség.
Az elrendezéshez kikértem Alexis véleményét is. Ő a koreográfus, beállítja a fotózandó modellt oda, ahova kell. Nagyon tehetségesnek tartom, és sokat adok a véleményére. A maga csendes, de kreatív módján mindig meglátja azt a valamit, ami feldobja a dolgokat. Sajnos még nem jött el álmai munkája, pedig én tudom, hogy ő arra termett, hogy egy hatalmas hollywood-i szuperprodukcióban vegyen részt. Egyelőre azonban be kellett érnie az egyszerű reklámfotózásokkal, aminek én roppantul örültem.
A nap további részében beszélgettem Eva-val, azután már rohantam is a forgatásra. Nagy részét bent vesszük fel, és ha minden jól megy, holnap már a hídnál folytatjuk.
Mikor megjelent Kesha, eléggé ledöbbentem, ugyanis Lia ruháját viselte!
Aztán, mikor megjelent Lia egy totál Keshás naciban! Nekem ott volt végem!
- Ö… - mondtam neki. – Jó a ruhád.
Erre ő csak hitetlenkedve bólogatott.
- Tudom. Ne is mondd!

Ezek után gyorsan elment a nap, és már száguldottunk is hazafele. Lia elmesélte nekem a ruhacserés sztorit, majd valahogy feljött a pénteki buli is.
- Váh, már alig várom! Oh, hogy mi mit fogunk hülyülni Jacksonnal, meg Kellel! Hehe, bedobnánk Rob zombiarcát, néznének egy nagyot!
- Néznének, csakhogy nem lesz ott, mert én meg nem hívom.
- Jaj, ne már Lia! Bocsáss meg neki - kértem.
- Eszem ágában sincs!
- De hát csak féltékeny volt. Ez megbocsátható, meg különben is a legjobb barátod, ne legyél ilyen! Egyébként keresett már? Ideje lenne beszélni vele.
- Ma egész nap hívogatott - mutatta meg a telefonját, ami 30 nem fogadott hívást jelzett, mindet Robtól.
- És miért nem vetted fel?
- Azért, mert rohadtul nem tudom, hogy mit kezdjek vele! Már nem haragszom rá, ráadásul mindenki azt mondja, hogy féltékeny. De én ezt nem hiszem. Hiszen mi barátok vagyunk - bizonygatta. - De igazad van. Előbb-utóbb beszélnem kellesz vele. Nem csinálhatjuk ezt a végtelenségig.
Erre én bőszen elkezdtem bólogatni.
- Helyes, inkább jöjjetek össze! - javasoltam meggondolatlanul, mire Lia kis híján félrerántotta a kormányt.
- Hogy mi van?! - hápogott rám tágra nyílt szemekkel.
- Az utat figyeld - mutattam előre fele. Nem hiányzik most egy baleset.
- Ne beszélj már hülyeségeket! Komolyan, itt már mindenki megzakkant?
Erre én csak a szememet forgattam és sóhajtottam egyet.

A lakáshoz érve különös látvány fogadott minket. Az ajtó előtt, a lábtörlőn egy aranyos kis plüssmaci csücsült, kártyával a kezében, amire rá volt firkantva: Sorry
-  Ez tutira Robtól van! Látod? Muszáj megbocsájtanod neki! Ez már felér egy könyörgéssel! Teljesen félretette a férfiúi büszkeségét! Hihetetlen ez a pali! Komolyan, mindig meg tud lepni. Kíváncsi vagyok honnan vette az ötletet. Lehet talán...
- Befognád, légy szíves? Éppen meg vagyok hatódva, nem látod? - Azzal felvette a mackót, és elkezdte nézegetni.
- De attól még csak akkor fogok vele szóba állni, ha majd személyesen keres engem! - jelentette ki eltökélten, majd beleszagolt a plüssbe. - Rob illata van.
- Ja, persze. Csak barátok... - vigyorogtam rá győzedelmesen, és elindultam befelé.
- Most mi van? Én csak megjegyeztem! A te illatodat is ismerem!
- Próbálkozz csak, drága.
- Akkor sincs igazad! - kiabálta még utánam, de én már nem törődtem vele, inkább bevettem magam a fürdőszobába.
 Később, mikor benéztem hozzá, már az igazak álmát aludta, szorosan ölelve a maciját...

Másnap már normális időben kellett bemennünk, a klip miatt. Így hát 8 órakor úton is voltunk a stúdió felé.
Mindketten mentünk a dolgunkra. Az idő csak úgy rohant, és már dél körül járhatott, mikor kicsit kiszakadtam a munkából, ugyanis csörgött a telefonom. Rob volt az.
- Helló Rob! Mi újság?
- Szia Silver! Na végre, hogy felvetted. Már nem tudom hanyadjára hívlak ma - mondta.
- Észre se vettem - szabadkoztam.
- Felejtsd el! Hogy érzed magad? Jobban vagy már?
- Persze! Kutya bajom. De mondd csak, Rob... Ugye te küldted a sorry-s macit? - kérdeztem rá egyből.
- Igen, én voltam. Részben ezért is hívlak - ismerte be. - Megkapta, igaz?
- Meg hát, és kijelentette, hogy Rob illata van. Aztán meg... - Azt akartam mondani, hogy vele aludt, csakhogy annyira azért mégsem akartam elárulni Liát, ezért inkább tereltem. - Szóval, hogy is volt ez az összeveszés?
- Az úgy volt... Muszáj elmondanom? Liától már tudod, nem? - kérdezte könyörgő hangon, de engem nem hatott meg vele.
- Csak nagy vonalakban, és ha azt akarod, hogy segítsek, akkor jó lenne, ha elmondanád.
- Volt ez az Ian gyerek. Eléggé ráhajtott Liára, és ez nem nagyon volt Lia ellenére. Aztán úgy volt, hogy lekoptatja, de végül nekem kellett megtennem helyette. És ezért kiakadt... De hát egyszerűen annyira idegesítő volt, hogy totálisan úgy éreztem magam, mint aki... aki...
- Aki féltékeny - fejeztem be helyette a mondatot. Szóval megint egy pincérfiúval kezd? - gondolkodtam magamban. - Vajon mennyire hasonlít az előzőre?
Közben Rob haragosan fújtatott.
- Nem voltam féltékeny, csak Ashley miatt csináltam. Ugyanis, őt már szédítette Ian, és én csak féltettem Liát! Az istenért, a legjobb barátom! - hangja már elég bizonytalanul csengett a végére, mint aki maga se hiszi teljesen.
- Jól van, Rob, ezt majd magaddal beszéld meg. De tudhatnád, hogy Lia ki nem állhatja, ha beleszólnak az életébe! Egyébként megnyugodhatsz, mert már nem haragszik rád, egyszerűen csak azt várja, hogy személyesen is felkeresd - mondtam neki, mert már kezdett elegem lenni a bambaságából.
- Holnap bent lesztek? Bemegyek! - hangja határozottan csengett.
- Gyere nyugodtan! Egész nap itt leszünk - válaszoltam.
- Rendben. Akkor holnap találkozunk! Szia.
- Szia.
Míg én baráti jó tanácsaimat osztogattam telefonon, addig Lia már meg is járta a boltot, ahova ebédidőben vásárolni ment. Egyik kezében szatyor, másik karján két szatyor, közben meg epret falatozott. Ebből baj lesz...
A következő pillanatban Lia kezéből kiesett az eper. Ő persze halált megvető bátorsággal kapott utána, minek következtében kiborult az egész tál szamóca. Erre szitkozódva lépett egyet, egyenesen a szétszóródott gyümölcs közepébe.
Csak egy fekete hajzuhatag, és néhány elmosódott folt látszott az esésből, meg persze Lia Baszki! kiáltása.
- A picsába... Pedig olyan finom volt! - szitkozódott a földön ülve.
- Valahogy éreztem, hogy ez lesz - jegyeztem meg epésen, miközben segítettem neki feltápászkodni. - Úgy látom minden épen megúszta az akciódat.
- Ja, csak az eper nem! Azok a hatalmas, édes, piros, nedves... mmm... eprek! - áradozott, közben, mint valami drogos, révedező arccal nyalogatta a száját.
- Az eperimádatodat már csak a közveszélyességed übereli...

Aznap estére a rendező késznek nyilvánította a klipforgatást, így holnaptól visszatérhetünk az átlagos reklámforgatásokhoz, átlagos emberekkel.
Mikor aznap hazaértünk, Lia kicsit csalódottnak látszott, amit én annak tudtam be, hogy Rob még nem kereste. De nem aggódtam, hiszen holnap mindenképpen fognak beszélni.
Ma nem voltunk igazán fáradtak, ezért inkább fenn maradtunk DVD-zni. Kerestünk valami jó kis horror filmet, és a Paranormal Activityre esett a választásunk. 90 perc tömény hátborzongatás! Néha már egymás kezét szorítottuk, nehogy felvisítsunk. Javíthatatlanok vagyunk. Hiába félünk tőle, azért mindig ilyeneket nézünk. Főleg Lia a horror mániás. Én csak vele vagyok hajlandó ilyeneket nézni, ő viszont képes, és egyedül megnézi, akár az éjszaka közepén is. Aztán hallgathatom a szebbnél-szebb rémálmait.
Még nem volt olyan késő, amikor csörgött a telefon. Erre úgy megijedtünk, hogy Lia egyből elhajította a popcornját, ami még félig tele volt. Én csak szimplán visítottam egyet, majd kiszakadt a szívem, úgy dübörgött.
Nagy nehezen elvánszorogtam a készülékig és remegő hangon szóltam bele.
- Háló? - Nagy csend... Majd...
-Ööö...
- Lara! - sóhajtottam fel megkönnyebbülten. Lia a kukorica közepén ült, és magában nagyon káromkodott.
-Ö... Szia Silver! Lara vagyok.
- Tudjuk Lara. Mi újság? Kihangosítalak, mesélj!
- Szasztok csajok! - szólt bele Tamina is. Hiába laknak külön, az idejük nagy részében mégis együtt lógnak.
Erre már Lia is megszólalt:
- A frászt hoztátok rám! Éppen horrort néztünk!
- Na vajon mi mást? - tette fel a költői kérdést Tami. - Egyébként régen beszéltünk.
- Jajam. Mi újság az étteremben? Na és az egyetemmel mi a helyzet? - kérdeztem meg.
- Hát megyeget... Lehet nyugdíjba megy a főszakács, és esélyes vagyok a helyére! - mesélte büszkén Tami.
- Az egyetem meg... ööö... jó - mondta tömören Lara.
- Oké, Lara, ezaz! Bővebben? Tami, mondtam én, hogy nem fogod megbánni, ha főzésbe kezdesz! - nevetett Lia.
- Na, jól van, majd beszélgettek máskor! Most azért hívtunk, hogy ideje lenne, ha elnéznétek felénk ide, L.A.-be, mert még csak egyszer toltátok ide a képeteket, mióta elköltöztünk! - hadarta el egy szuszra Tami.
Liával egymásra néztünk, és egyszerre szólaltunk meg: - Ööö...
- Mikor gondoltátok? Mert most eléggé sok a munka - folytatta Lia.
- Hát nem most, mi is tele vagyunk! Mit szóltok mondjuk... 2 hét múlva? - javasolta.
- És meddig maradjunk?
- Öhm... Mondjuk, 2 hétig? - Egymásra néztünk, és bólintottunk.
- Akkor 2 hét múlva, 2 hétig? - kérdeztem. Ezután még egy fél órát beszélgettünk a munkáról, egyetemről, pasikról, meg úgy mindenről.

Másnap 7-re kellett bemennünk, amit mindketten morogva vettünk tudomásul. Eléggé kótyagosak voltunk a késői fekvéstől, na meg a koránkeléstől, így én a reggeli kis adag kávém helyett a tripláját fogyasztottam. Igaz, még ez sem haladta meg Lia szokásos koffein adagját, de már ez is rekordnak számított nálam.
Sikerült késnünk egy fél órát, de senki se szólt ránk, főleg mikor meglátták nyúzott arcunkat.
Úgy nézett ki, Liának egész nap a sminkszobában lesz dolga, míg én szaladgálhatok ide-oda. Máris indultam megkeresni a szükséges embereket az aktuális háttér elkészítéséhez.
 Éppen kint voltam, és nagyon magyaráztam valamit a dekorálóknak, mikor hátulról megkocogtatták a vállam.
- Elnézést. - Nem foglalkoztam vele, és lepilleztem. De ekkor köhintést hallottam.
Szemforgatva fordultam meg, és szembe találtam magam egy irtózatosan hiper-szuper pasival! Valahonnan viszont nagyon ismerős volt...
- Ian Somerhalder vagyok - mosolygott féloldalasan, én meg elkezdtem diszkréten olvadozni. Aztán beugrott! Ő Boone a Lostból! A kedvenc szereplőm... volt, amíg meg nem halt. És most itt áll előttem, életnagyságban. Ezt nem hiszem el!
- Ööö... Helló, a nevem Silver Eyes - mutatkoztam be.
- Hm... Nem inkább Blue Eyes? - kérdezte vigyorogva. Jó, oké, kék a szemem. Na és?!
- Kac-kac. Szóval, mi járatban?
- Hát, igazából Liát keresem. Lia Carton - válaszolta, mire én nagyot néztem. Az agyamban a fogaskerekek csak úgy csikorogtak, ahogy próbáltam rájönni, hogy mit akarhat tőle. Elvégre, hogy-hogy nem szólt nekem Lia arról, hogy ismeri ezt a félistent! A fejemben szinte hallatszott a kattanás, ahogy beugrott a megoldás. Ian. A pincérfiú. Aki nem is pincérfiú! Aki ráhajtott Liára! És akire Rob féltékeny... Úúú, hogy mit fog még ezért kapni Lia!
- Éppen dolgozik, gyere velem - mondtam neki, cseppet sem kedvesen. Azzal meg is indultam, nem törődve vele, hogy követ-e. Szerencsére a nyomomban maradt, így nem kellett visszafordulnom érte. Lia ajtaját kopogás nélkül nyitottam ki. Az asztalon matatott, nekünk háttal.
- Khm... Meghoztam a pincérfiúd! - hangsúlyoztam jelentőségteljesen.
- Mi? - kérdezte szórakozottan, ide se nézve. - Milyen pincérfi... út? - akadt el, mikor idepillantott.
-Öhm... Szia Ian! Mi járatban?
A továbbiakat nem hallottam, mivel egyből elhúztam innen. Ám alig tettem meg pár métert, máris belebotlottam Robba.
- Áh, szia Sil! Lia bent van? - kérdezte vidáman.
- Rob! Helló. Hm... Lia? Ööö... nincs, a raktárnál láttam utoljára - hadováltam össze-vissza. Nem tűnt jó ötletnek összeereszteni Iannel.
- Biztos? Mit keresne ő a raktárban? - nézett rám furán. Ajaj, Silver. Most légy okos! Sose tudtam jól hazudni.
- Hát, kellett neki valami smink-cucc. Valami egyedi. Nem tudom pontosan, de gyere, keressük meg! - javasoltam neki gyorsan, idegesen pislogva visszafelé.
- Oké - egyezett bele, azzal elindultunk "megkeresni" Liát.

(Lia szemszöge)

- Szia!
- Szia! Hát te itt? - kérdeztem remegő hangon Iant. Nem gondoltam volna, hogy a munkahelyemen fog keresni. Igaz, én mondtam neki, hogy itt is kereshet, de mégis azt hittem, majd hív.
- Zavarok? Mert akkor már megyek is - és már fordult is az ajtó felé, bőszen mutogatva nagy szemekkel, mint aki éppen azt várja, hogy meggyőzzem, épp semmi dolgom, maradjon nyugodtan.
- Nem, nem zavarsz - mondtam mosolyogva.
- Akkor jó. Azért jöttem egyébként, hogy elhívjalak péntek este vacsizni. Na, mit szólsz?
- Pénteken nem megyünk vacsizni, mert bulizunk – közöltem vele tárgyilagosan.
- Oh, igen? És hol? - Ellenállhatatlan csibész mosolyát persze most is elővette. Bár nem értem miért, hisz most mondtam, hogy én bulizni megyek, így nem tudok vele vacsorázni.
- Nálunk lesz egy kis összejövetel, mivel a barátnőm, Silver, aki az imént kísért be téged hozzám - aki most nyilván mérges rám, na mindegy -, nem tudott jönni a vámpíros buliba, mert beteg volt, ezért most pótolunk - hadartam egy szuszra.
- És ez mikor lesz?
- Olyan… nem is tudom, hat óra fele.
- Remek, akkor ott találkozunk.
- Persze, oké… Mi?! - Mi az, hogy ott találkozunk? Ajaj… Ian valamit nagyon félreértett. De most mondjam azt, hogy te nem vagy meghívva, bocs? Nem lehetek ennyire szemét. Inkább nem mondtam semmit.
- Ö… azt viszont szeretném tudni, hogy hova is megyek.
- Persze, máris mondom - és már diktáltam is Iannek a címünket.
Na, ezt jól megcsináltam! Gratulálok Lia, baszott ügyesen elintéztem! Ian és Rob egy helyen, mind a ketten a lakásomon… Ezaz. Ilyen pancser is csak én lehetek. Most mi a jó fenét csináljak?! Mondjuk, Robot még meg se hívtam, sőt ami azt illeti, még csak nem is beszéltünk a buli óta. Fel se keresett. Hát akkor probléma megoldva, Rob nem jön.
- Hát akkor, majd nálad találkozunk. Mennem is kell, vár a munka – adott az arcomra gyors vágtában egy cuppanósat, és már el is illant.
Neki láttam újból a munkámnak, épp sorba rendeztem színek szerint a különböző pipere dolgokat, mikor hallottam, hogy valaki belép a szobába. Azt hittem Ian jött vissza.
- Mi van, mit felejtettél el… Rob? ROB?! - kiáltottam fel. Mit keres ez itt? Jesszuska, mi van, ha találkozott Iannel, és megint nekem akar esni? Lehet el kéne színlelnem az ájulást - gondolkodtam el.
- Ö… tudtommal, semmit.
- Mi?
Mindketten felnevettünk.
- Tudtommal nem hagytam itt semmit. Erre mondtam. - Majd szokásához híven, beletúrt borzos, szexi hajába.
- Nem is neked mondtam, illetve nem gondoltam, hogy te vagy az.
- Mást vártál?
- Nem - vágtam rá, kicsit talán túl gyorsan is.
- Figyelj, szeretnék bocsánatot kérni a múltkori miatt. - Annyira édes volt, ahogy lehajtott fejjel, kezével a hajában matatva, egyik lábáról a másikra állt. Ilyenkor legszívesebben magamhoz ölelném. De mért ne tenném? Végül is, már nem haragszom. És megfeledkezve magamról, odarohantam, és jó szorosan megöleltem. Nem tudom, miért is estem így neki, de ebben a percben nem is érdekelt. Miért ne ölelhetném meg? Most békültünk ki, ilyenkor megteheti az ember.
Rob meglepődve nézett rám, de viszonozta ölelésem. Nem is akárhogy, még a szuszt is kinyomta belőlem.
- Oké, Rob, azt hiszem, elég lesz. - De nem engedett el, még mindig szorosan magához ölelve tartott, kezével pedig hajamat simogatta.
- Annyira örülök, hogy nem haragszol rám - suttogta a fülembe. Majd hirtelen a vállamnál fogva rántott távolabb magától. - Én akkora egy... egy… Sajnálom! Azt hittem, pöcsön szúrom magam, mikor nem válaszoltál a hívásaimra, meg a macira, amit küldtem. - Ezt már lehajtott fejjel mondta, mint egy szégyenlős kisfiú, kezét pedig a zsebébe dugta.
- Nagyon édes volt a maci. - Karomat kitártam, jelezve, hogy várom, hogy ismét megöleljen. Nem tétlenkedett sokáig, ismét karjaiba zárt. Éreztem az illatát, ami enyhén szólva füstös volt. De már hozzá szoktam.
- Ne is beszéljünk többet erről, oké? Csak azért, azt még hozzá teszem, hogy hozzád se leszek ám mindig ilyen megbocsátó! Nagyon bunkó voltál velem. Remélem, többször nem fordul elő.
- Lia, én tényleg őszintén sajnálom, amit akkor tettem. De meg kell értened, hogy miért csináltam. Komolyan, ha még egyszer meglátom azt a pasast, én benyomok neki egyet! – fenyegetőzött. - Bár lehet, én húznám a rövidebbet.
Ujujujj! És csak egy hajszál híja volt, hogy most nem találkoztak össze. Hát igen, váratlan meglepetésekből jutott bőven ma. Mindegy is, a lényeg, hogy nem történt meg. Viszont egy hirtelen ötlettől vezérelve, úgy döntöttem, egy dologra legalább fényt derítek a mai napon.
- Tudom, miért tetted, és megértem én.
- Tudod? - felhúzta szemöldökét és várta, hogy folytassam.
- Féltékeny vagy - húztam mosolyra a szám, és közelebb léptem hozzá.
Meg akartam bizonyosodni arról, amit Ian, meg persze Silver állít. Miszerint, Rob belém esett.
Robnak egy pillanatra elakadt a lélegzete, majd egyre gyorsabban vette a levegőt. Tátott szájjal nézett le rám. Épp meg akart szólalni, de én közbe vágtam.
- Kár lenne tagadnod. Látom rajtad.
- Nem értem, miről beszélsz - túrt a hajába.
- Aha, szóval nem. - Egyre közelebb mentem hozzá, míg végül teljesen neki nyomtam a falnak, és olyan közel álltam hozzá, amilyen közel csak lehetett. Rob nagyokat nyelt, én pedig egyre csak közelítettem.
 - Lia, minden kész már, csak... Khm... öö… bocs, látom megzavartam valamit. Csak szólni akartam, hogy mehetsz sminkelni.
Még jó, hogy Sil közbe lépett. Ki tudja, mit csináltunk volna. Úgy rebbentünk szét Robbal, mintha tinik lettünk volna, akiket az anyjuk kap rajta.
- Én... öhm... én most haza megyek - Rob már szinte dadogott mellettem. Mielőtt még megszólalhattam volna, már el is húzott. Silver úgy nézett rám, mint aki haragszik, aztán nem bírta tovább és elmosolyodott.
- Aha! Nincs semmi köztetek. Hát, nem is tudom, de legközelebb azért menjetek szobára.
-  Nem csináltunk semmit! Én csak próbáltam kideríteni, hogy tényleg érez-e valamit irántam.
- Ühüm. És?
- Nem tudom. Szerintem megleptem szerencsétlent ezzel a letámadással. De nem hinném, hogy érez is valamit irántam a barátságon kívül. Én viszont annyira szívesen lekaptam volna! Te jó ég, miket beszélek. Ez a te hibád, Sil! Ha nem jöttetek volna ezzel a dologgal, hogy Rob többet is érez irántam, akkor most ez az egész hülye helyzet nem lenne.
- Örülök, hogy végre kezdesz rájönni - mosolygott. - Viszont ezt a „pincérfiús” dolgot tisztáznunk kéne.
- Esküszöm, ha haza értünk, mindent elmesélek. Megígérem. De mire is kezdek rájönni tulajdonképpen?  - kérdeztem, mert nem értettem, miért mosolygott olyan mindentudóan.
Sil nagyot sóhajtott.
- Nem igaz, hogy nem látod. Tudod mit? Semmi. Majd rájössz magadtól is - azzal belecsípett az arcomba, és ezer wattos mosollyal kivonult.
Na jó. Mire jövök rá, mi van? Mi? Na neee, ez komolyan azt hiszi, beleestem Robba?! Ezt tisztáznom kell ma vele, illetve ezt is. Na meg Robbal se ártana.

(Silver szemszöge)

Miután visszatértem a dolgomhoz, elég ambivalens érzéseim voltak. Egyfelől még midig dühös voltam Liára a hazudozása miatt, másfelől tudtam, hogy úgyis megbeszéljük, és hogy biztos volt rá oka, hogy ezt tegye. Ráadásul fülig ért a szám, ha arra gondoltam, milyen pillanatban nyitottam rájuk éppen. Két ilyen szerencsétlent! Rob azért elég zavarban volt - kacarásztam magamban. Aztán eszembe jutott Ian. Vajon tényleg annyira... hm... "nem-jó", mint amennyire mondják?

Hazafele menet egyikünk se szólalt meg. Kezdtem egyre türelmetlenebb lenni, de aztán otthon belekezdett.
Elmondta, hogy hogyan flörtölt Iannel, hogy hogyan figyelmeztette Ashley, majd Rob is, és hogy milyen jelenetet rendezett Rob. Aztán meg elmondta a mai beszélgetését Iannel. Meghívással együtt.
- Szóval, hiába békültünk ki Robbal, mégse lesz itt pénteken, mivel nem akarom, hogy összeveszés legyen belőle - fejezte be Lia, majd várakozóan nézett rám. Nyilván a reakciómat várta.
Kényelmetlenül nyeltem egyet.
- Honnan veszed, hogy Rob még mindig haragszik Ianre? - kérdeztem, az utolsó reménysugárba kapaszkodva.
- Onnan, hogy kijelentette, hogy ha még egyszer meglátja, beveri a képét. De miért is kérded?
- Öhm... Hát az a helyzet, hogy... - kezdtem félénken.
Ám ekkor sípolás hallatszott.
- Pillanat, csak sms-m jött - mondta Lia. - Öhm... Rob az: "Szóval akkor mit vigyek pénteken?:D". Mi van? De hiszen nincs is... - Aztán mikor tekintetünk találkozott, bocsánatkérően húztam el a szám.
- Az a helyzet, hogy meghívtam...

4. Fejezet: Vissza a régi kerékvágásba... Vagy mégsem?

Lia rucija a bulin.:)

Hehe. Na sziasztok! Itt van aaaa 4.fejezet is, és már írjuk az 5.fejit nektek, gyorsan. Bellám fél estét agyalt rajta, azt mondta. Hát szóval jah, én már tudom, ti is nemsokára. Már megyünk is és írjuk na átadom az írást Bellámnak!!
Na igen, itt Bella. Hát mit ne mondjak... Nem sokat aludtam éjjel :P Nincs sok hozzáfűznivalóm, jó olvasást, és kritikát, plííz!!

(Lia szemszöge)

Iannel egymás mellett sétáltunk az éjszakában. Egyikünk se szólt semmit, én pedig a holdat bámultam, és azon gondolkoztam, hogyan fogom én ezt kidumálni Ashnél. De igazából, nem is érdekelt, mert még mindig dühös voltam mindenkire. Pedig igazából csak Robra haragudtam.
- Szóval, akkor nem is jártatok, igaz? - kérdezte Ian hirtelen.
Lesütöttem a szemem és nem válaszoltam.
- Ezt nemnek veszem – mondta.
- Miből jöttél rá? Már persze, azon kívül, hogy mondtam.
- Hát, hogy is mondjam… Elég „meglepett” képet vágtál - mutogatta idéző jellel. – És igen, mintha említetted volna.
- Na, igen. Kicsit ideges voltam, ugyanis ötletem sincs, miért csinálta.
- Egyértelmű – büszkélkedett, mint aki mindent tud.
Kérdőn néztem rá. Tipikus pasi. Nagyon nagyra lehet magával... Mondjuk, akinek ilyen szeme, és teste van, és még tehetséges is, és kedves… Öhm… A lényeg, hogy van mivel felvágnia. Bár kicsit (nagyon) ront a képen, hogy tudom, csak szédíti a lányokat, és akármilyen helyes, és jó a feneke… Szememmel lesandítottam formás hátsójára. Nem veszíthetem el a fejem, és támadhatom le. De meg tenném, meg ám! Olyan... olyan.
Az isten szerelmére, Lia! Ezt most azonnal hagyd abba, mielőtt neki is feltűnne, hogy teljesen ráizgultál – szidtam magam.
- Nem értem, mire gondolsz - válaszoltam végre, miután észhez tértem.
- Egyértelmű, hogy beléd van esve és féltékeny. Ezért játszotta el, hogy a pasid.
- Ch, Robbal csak barátok vagyunk! Ne tégy úgy, mint aki mindent mindenkinél jobban tud, és belelát az emberekbe. - Mégis mit képzel? Még hogy belém van zúgva? Nevetséges.
 - Mondj bármit, de akkor is nekem van igazam. Egy kívülálló jobban meg tudja ezt állapítani, mint te magad - mondta nagyképűen.
- Mi? Ezt nem fogadom el bocsánatkérésnek, csakhogy tudd!
- Jó. Tudod mit? Hagyjuk, bár szerintem érdemes elgondolkozni azon, hogy esetleg Rob többet is érez irántad, mint szimpla barátság.
- Ma tényleg máshogy viselkedett, mint ahogy szokott – ismertem be. – De tudod, meg volt rá az oka, méghozzá te!
- Én?
- Igen! Hallottam ezt-azt Ashleytől, és csakhogy tudd, nem engedem, hogy levegyél a lábamról, és eldobj, mint egy használt ruhát! - Kíváncsi voltam, erre mit fog lépni.
- Nem kell mindent elhinni Ashnek. Hajlamos a drámázásra – mondta, majd alig hallhatóan hozzátette -, bár van benne igazság.
Huhú! Akkor te még nem láttál engem drámázni! – kuncogtam magamban, és a késői órára való tekintettel, nagylelkűen elengedtem a fülem mellett utolsó mondatát. Ebből is látszik, mennyire hosszú volt ez a nap, normális esetben már a fejét leszedtem volna annak, aki így beszél egy barátomról.
- Lia, én nem vagyok annyira rossz fiú, mint amilyennek látszom. Rám ragadt a szerepemből – viccelte el, de látszott rajta, hogy komolyan gondolja. Legalábbis az első felét.
Talán tényleg megváltozott, vagy soha nem is volt „rossz fiú”. Lehet, adnom kéne neki egy esélyt, bár bevallom: helyes, meg minden, mégse éreztem azt, amit ilyenkor éreznem kéne. Végül is, nem muszáj nekem rögtön éreznem valamit a kémián kívül.
Aztán rájöttem, hogy nem is akarok semmit érezni, és nem is kéne pont Ian iránt; de lehet, mégis. Fogalmam sincs. Egy randiban benne lennék. Áh, nem értem, mitől lettem ilyen... ennyire összezavarodott. Talán csak az idegesség teszi.
- Hiszek neked - mondtam végül.
- Tedd azt – húzta féloldalas mosolyra száját.

Egy halk ásítás hagyta el a számat, mire Ian is elásította magát. Egymásra néztünk, és összemosolyogtunk.
- Hosszú volt a nap - szögeztem le. Elég fáradt voltam már, haza szerettem volna menni.
- Haza kísérlek. - Ian mintha csak a fejemben olvasna.
- Köszi, de elég messze lakom, szóval inkább fogok egy taxit - és már le is intettem egyet.
- Hát jó. Látlak még?
Hirtelen nem tudtam, hogyan is legyen tovább. Talán nem kéne Ash miatt, de közben meg jól érzem magam vele, és bíztam abban a „nem vagyok rossz fiú” elméletében is. Ráadásul, ezzel még Robot is idegesíthetném. Ashnek meg nem kell megtudnia, hogy találkozgatok vele.
- Persze! Adok neked egy névjegyet, ezen rajta lesz a számom, meg hogy hol  találsz, ha épp dolgozom - adtam át neki mosolyogva. Elvette és megnézte, mintha ellenőrizné, hogy tényleg az enyém-e. Úgy látszik meglepődött, hogy nekem még ilyenem is van. Ezen jót mosolyogtam. Tény, hogy tudom, mire vállalkozom egy sztár barátságával. Robékkal nem könnyű találkozni, és jobb, ha ők keresnek engem. Így egyszerűbb.
- Remek! Megígérhetem, hogy ki fogom ezt használni - miközben ezt mondta, kinyitotta nekem az ajtót.
Beszálltam a taxiba, ő pedig lehajolt, és bedugta a fejét az ablakon. Megpuszilta az arcom, rám kacsintott, majd megvárta, amíg elmegyek.
A taxiban ülve végiggondoltam, milyen is volt a mai napom. Mit ne mondjak… Volt ma minden, és nekem mindezt még el is kell mesélnem Silvernek. Illetve csak azt, ami a bulin volt. Kíváncsi vagyok, ő mit fog szólni Rob viselkedéséhez. És vajon mondjam el neki Iant? Végül is, miért ne? Csakhogy Silver azonnal rájönne arra, hogy csak azért találkozok Iannel, hogy tudjam mivel bosszantani Robot. Persze nem csak emiatt akarok én vele újra találkozni, hanem mert kék a szeme! Na jó… nem ez a legfontosabb, tudom én, de ha csak ránézek, vagy ha a gondolataimban magam előtt látom, a szeme, és persze a levakarhatatlan csibész mosolya jelenik meg előttem legelsőnek.
- Megérkeztünk, hölgyem – emlékeztetett a sofőr.
- Óh persze, köszönöm - Már fizettem volna ki a taxist, mikor feltartott kézzel azt mondta: - Oh, már a barátja kifizetett.
- A barátom? Ian?
A sofőr csak bólintott egyet.
- Hát akkor, viszlát – szálltam ki a kocsiból. Hitetlenkedtem még egy sort: mégis mikor fizette ki nekem a taxist? Még csak fel se tűnt!
Mindegy, nem is annyira érdekes, és az iszonyatosan sajgó lábam már el is felejtette velem a dolgot. Ideje végre felmennem, és egy jókorát szunyálnom, mert már egyik lábamat sem érzem. Pedig még csak táncolni se táncoltam sokat. A lakásba felérve rögtön lerúgtam magamról a cipőmet, és tovább osontam a szobámba. Aztán eszembe jutott Silver. Remélem, jobban van már. Meg kellene néznem, persze csak halkan, fel ne ébresszem, de lehet, hogy nem is alszik. Bekukkantottam a szobájába. Silver, mint mindig, álmában most is beszélt, meg nyögdécselt. Kíváncsi vagyok, ilyenkor mit álmodhat. Biztos valami macsó pasival hempereg a tengerparton. Elmosolyodtam erre a gondolatra. A kis piszok mázlista. Mindig azt mondja, nem emlékszik. Ja, persze… Mindegy is, legalább jobban van, mert mosolyog álmában.
Azt hiszem ideje lenne nekem is kialudnom ezt a napot. Egy gyors meleg zuhany után már be is huppantam a fél-szobás, kis pihe-puha ágyikómba.                                                

(Silver szemszöge)

Reggel 6 órakor frissen és üdén pattantam ki az ágyból. Teljesen jól voltam, nyomát se éreztem a tegnapi egész napos rosszullétnek. Megcéloztam a konyhát, de mikor kiértem, kicsit vesztettem a lendületemből. Miért is kellene nekem ennyire lelkesnek lennem? Aztán beugrott! A tegnapi buli! Atya világ... Most várhatok délig, míg Lia felébred.
Elkámpicsorodva néztem egy kis reggeli után. Nem akartam kockáztatni, így csak egy kis gyümölcsös, müzliszerű valamit ettem. Ezután inkább elmentem takarítani, meg pakolászni, mert még mindig fel voltam töltve energiával, mint a duracell nyuszi.
Fél 11 tájékán mocorgást hallottam barátnőm szobája felől, aztán megjelent a konyhában, kócos haját vakargatva, a lila, és bolyhos papucsában.
Nem vártam meg, míg felébred, odaugrottam, és félbeszakítva az ásítását, elrángattam a pulthoz, elé toltam a kávéját és izgatottan néztem rá.
- Végre hogy felkeltél már, csajszi! Mesélj, mindent szóról-szóra tudni akarok!
 Szegény, csak pislogott rám, ahogy hatalmas szemekkel szuggeráltam, hogy kezdje már.
- Hehe... Neked is jó reggelt, kedves Sil. Látom, kitűnő egészségnek örvendsz - mondta halál-nyugodt arccal, nagyot ásítva a mondat közepén. De jó neki! Ahhoz bezzeg van ereje, hogy kitalálja, mivel húzzon fel legjobban. Eljátszotta már ezt egy párszor... Minél jobban várom a sztorit, annál jobban húzza az időt. Idegtépő...

(Lia szemszöge)

Láttam rajta, hogy már kezd kijönni a béketűrésből, ezért jobbnak láttam hozzákezdeni. Persze csak a cenzúrázott változathoz.
- Na szóval, hát igen… Az este az valami... Nem is tudom, hogy fejezzem ki magam. Fel tudnék robbanni a drágalátos Robert Pattinson miatt, de amúgy meg jól éreztem magam.
- Aha, szóval akkor mi is van a mi drága Robert Pattinson barátunkkal?
- Ó, csupán annyi, hogy tisztára meg van bolondulva! A franc se tudja, mi ütött belé.
- Oké. De mégis mit követett el? - kérdezte Sil már türelmetlenül.
- Hát tudom is én, féltékenykedett, vagy mi a szösz.
- Ja, csak ennyi? – legyintett Silver.
Ennyi?! Mi az, hogy ennyi? Ahogy látta felháborodott arcom, magyarázatba fogott.
- Ne legyél ideges, de nekem már régebben feltűnt ez-az vele kapcsolatban. Például, hogy egy ideje máshogy néz rád. Nem tudom feltűnt-e, de néha szinte egybeolvad a tekintetetek. Lesi minden mozdulatod, és feltűnően sokat nézi a szádat. Sokszor lép egyet feléd, aztán megtorpan. Szerintem azért, nehogy rád vesse magát.
Hitetlenkedve figyeltem, még a szám is tátva maradt. Aztán inkább becsuktam, és gúnyosan megjegyeztem:
- De jó megfigyelő lett valaki! Talán nyomozónak kellett volna menned, nem gondolod, Mrs Holmes?
- Gúnyolódj csak, de ezt egy kívülálló jobban meg tudja állapítani – bólogatott nagy bőszen.
- Ó, szent isten! Hogy ti mennyire nagy egyetértésben lennétek Iannel!
- Hogy kivel?
Ajaj… Ezt nem kellett volna. Utálok hazudni neki, de most kénytelen leszek egy picit ferdíteni a valóságon, a többit meg nem mondom el. Az még nem eltitkolás, mert még elmondhatom. Ezt jól megbeszéltem magammal!
- Óh, Ian a… a pincér fiú volt ott a… igen, ott a bulin, tudod! – habogtam.
- Óh, hát nem tudom. És mondd csak, hogy is jön a képbe a pincérfiú, meg ez az egész, hogy egyetértenénk?
- Hát tudod, a pincérfiú is ezt mondta nekem, amit te.
- Aha… gyanús vagy te nekem, csajszi. - összeszűkült szemekkel méregetett, majd közelebb jött hozzám, miközben a mutatóujjával hadonászott.
- Ilyenkor félek tőled, ugye tudod?! - mondtam már nevetve.
- Jól teszed! Nem ajánlom, hogy eltitkolj előlem valamit, mert úgyis meg fogom tudni előbb-utóbb.
- Nem titkolok semmit, becsszó! - És feltartottam a kezem. Kicsit bűntudatom volt, de nem akartam, hogy tudjon róla, mert akkor ő is lebeszélt volna Ianről, én meg nem akartam harmadjára is ugyanazt hallgatni.
- Rendben, akkor irány a meló, mert elkésünk. Kettőre kell bemennünk mindkettőnknek, úgyhogy szedd magad össze, és húzzunk.
- Kész lennénk már, ha nem faggatnál annyit.
- Még alig meséltél! - mondta felháborodottan. - El se mondtad, hogy mi a helyzet a többiekkel. Olyan rég láttam őket, úgyhogy még nem végeztünk. Majd mesélsz még a kocsiban. De gyerünk, sipirc öltözni! - És már tolt is a szobám felé.
- Jó-jó, megyek már, nem kell tolni. Jaj, csak még valami... - akartam volna folytatni, de Sil egyre csak toszogált vissza a szobámba.
- Nincs semmi, menjél már öltözni! Hihetetlen vagy! Sose fogunk beérni. El fog miattunk csúszni a videoklip forgatás!
- Videoklip? De szupi! Kinek? – fordultam vissza, miután nagy nehezen bejuttatott ide.
- Nem tudom, de ha még egyszer kijössz azon az ajtón, én esküszöm, hogy soha nem is fogod megtudni! - mondta nagy komolyan, közben próbálta elrejteni vigyorát.
- Ajaj - csuktam be magam mögött az ajtót.

A kocsiban ülve Sil ismét belekezdett a faggatásomba.
- És, hogy vannak a többiek?
- Kérdezték, hogy mi van veled, meg hogy mondtad, hogy lesz buli. Illetve, hogy majd azzal bepótoljuk, meg ilyenek. Tényleg, mikorra is tervezed te ezt a kis bulit? Mert nem tudom, meddig vannak még itt.
- Hát... Legyen mondjuk akkor péntek.
- Rendben. És mondd csak, veled akkor minden oké, ugye?
- Persze. Már tegnap este átment ez az akármiség rajtam.
- Akkor jó.
Amikor megérkeztünk a stúdióba, elkezdtem parkolóhelyet keresni. Még meg sem álltam rendesen, de Silver már ki is ugrott a kocsiból. Mire én is kiszálltam, ő már méterekkel arrébb ordibált Stewnak, hogy valamilyen állványt ne oda tegyen, mert ott útban lesz.
Sietve lezártam az autót és követtem őt.
- Hihetetlen vagy, ugye tudod?!
- Ö... miért is? Stew, nem megmondtam, hogy azonnal told ezt innen, mert útban van! Szerinted az emberek majd átugorják, vagy mi?! Ne kelljen többször szólnom! Hé, Steve, hoznál nekem egy kávét? Köszi!
Nyilvánvalóan nem rám figyelt, ezért inkább otthagytam.
- Helló, mindenki! - köszöntem vidáman. - Na ide azokkal a sztárokkal, Lia készen áll a sminkelésre!
- Jaj, de jó, hogy végre itt vagy! Már ők is, szóval futás! - mondta Jil.
- Hű, én csak vicceltem a sok sztárral. Kik is vannak itt?
- Hát - kezdett bele Jil -, Eva Longoria címlapfotózáson, Kesha pedig klipforgatáson.
- Nem mondod, Keshának új klipje, itt?!
- Ja. Még a hídon is fog forgatni!
Ha Kesha, akkor ide vad smink kellesz - morfondíroztam magamban. Elindultam az öltözők felé, útközben közölték velem, hogy Eva-val kezdek, aztán rohanhatok is Keshához.
Beléptem az öltözőbe, ahol már ott várt rám Eva.
- Szia, hogy vagy? - kérdeztem tőle.
- Lia! Te jó ég, de rég nem láttalak! Nem mondod, hogy megint te sminkelsz? - puszilt meg.
- De bizony! - Evat már annyiszor sminkeltem, hogy már egészen összeszokott párost alkottunk. Egyből tudtam, mi kell neki, ő pedig csak ritkán szólt bele a munkámba.
Közben beszélgettünk. Mesélt nekem az aktuális munkáiról, én pedig a tegnapi buliról.
- Silver is itt van. Ő készíti majd a háttért, meg az egész kóceráj témát a fotózáshoz - mondtam neki.
- De szuper, ennek nagyon örülök! Bár miért is lepődök meg, hiszen titeket szinte mindig egy helyen látni! Ha elkészültél, megkeresem, és vele is eldumcsizok egy jót.
Nem sokkal később már Keshát kerestem.
- Szia - köszöntem. - Én vagyok a sminkesed, Lia.
- Óh, helló! - bámult rám.
- Van elképzelésed, hogy milyen sminket szeretnél? Mert ha van, akkor megcsinálom, és persze azt se árt tudni, mi a témája a klipnek, milyen a díszlet, stb.
Várakozóan néztem rá, de mióta megjelentem, Kesha le se vette a szemét a rólam. Kicsit már zavarban is voltam emiatt.
- Szóval? - kérdeztem.
- Ne haragudj csajszi, de valami kibaszott jó a nacid! Mondd csak, honnan van?
Köpni-nyelni nem tudtam. Keshának tetszik a nacim?!
- Ami azt illeti, én még csak nem is szeretem, de reggel, a nagy kapkodásban, azt se néztem, mit veszek fel.
- Vedd le! - mondta határozottan.
Én meg csak lestem! Vegyem le?! Ezt most komolyan gondolja?
- Mi- mit csináljak? - nyögtem ki.
- Nézd, ha neked nem kell, akkor add nekem. És gondolom, mivel nem szívesen flangálsz tangában, én cserébe odaadom az enyémet. Persze nem kérem vissza, ha megkapom a tiédet.
Így hát ruhát cseréltünk. Elég vicces volt, mert a nacimat viselte a videoklipben is. Szerinte ugyanis pont ilyen kellett neki.

3. Fejezet: "Vámpírok Bálja" 2.

Itt van, végre megjött a következő fejezet! Ezután kicsit elmélkedős fejik is fognak jönni, csakhogy azután belecsapjunk a lecsóba! Eddig még nem nagyon volt visszajelzés, ezért kérünk Téged, ha veszed a fáradtságot, hogy elolvasd, akkor dobj meg minket egy megjegyzéssel! Ezer hála: BelLíaa.
 
(Lia szemszöge)
Odaléptem hozzá, és sejtelmes arckifejezéssel, és ugyanilyen hangon megkérdeztem.

- Te most féltékeny vagy?

- Pf, hogy én? Na ne nevettess! Már miért lennék én féltékeny? Hisz csak barátok vagyunk!

Hittem neki, mert olyan arckifejezéssel, és olyan hangon mondta, mintha megbolondultam volna, hogy én ilyenekre akár gondolni is merek.

- Hát jó, csak tudod, elég furán viselkedtél, és... Hát szóval... én... nem is tudom. Arra gondoltam, hogy talán féltékeny vagy Ianre.

- Barátok vagyunk. Természetes, hogy féltelek téged. Na meg persze láttam Ashleyn, hogy elég szarul érinti a dolog. Tudtad, hogy úgy mondjam, volt valami köztük?

- Nem, én is csak az előbb tudtam meg Ashtől. Ő is beszélt velem, illetve figyelmeztetett,  hogy nem lesz jó vége, ha Iannel „barátkozom”. Épp hozzá indultam, hogy megmondjam, engem nem tud átverni, nem dőlök be neki, és hogy velem ne is próbálkozzon ezek után.

- Nagyon helyes - kuncogott Rob. - Tudod, csak keményen... atom keményen - röhögött, miközben ökölbe szorított kézzel olyan mozdulatot tett, mint aki most nyert a lottón. Vajon miért hiszi mindenki, hogy ha én egyszer kiosztok valakit, akkor annak a valakinek nagyon nem lesz jó? A baráti körünkben pedig, egyfajta belső viccnek számít kárörvendeni azon a valakin. Komolyan, mintha én lennék a gonosz boszorka!

- Aha - mondtam neki, és elhaladva mellette belebokszoltam a vállába.

- Áú! Hé, ez fájt! Összetévesztesz valakivel! Nem velem kell atom kemény, szuperhős csajszit játszanod.

Szemforgatva léptem be az ajtón. Már épp nyitottam volna a számat, hogy mondjak még valamit Robnak, csak éppen a belém ütköző Ian ezt megakadályozta.

- Na végre! Azt hittem már elkaptak a vámpírok, és egy sikátorban találok majd rád vérbe fagyva.

- Ne haragudj! - mondtam, majd folytattam, figyelmen kívül hagyva, amit az előbb mondott.

- Szeretnék veled megbeszélni valamit - kezdtem nyugodtan, pedig nem akartam se nyugodt, se kedves lenni vele. Haragudtam rá, amiért ilyen csúnyán elbánt Ash-sel, és még ki tudja hány naiv lánnyal. Ráadásul, még engem is be akart hálózni! Na, de azt lesheti! Aztán belenéztem gyönyörű szép kék szemébe, és a mosolya láttán fogalmam sem volt miért, de csak mosolyogtam, és megint elalélva néztem őt.

- Hallgatlak.

- Hát, én… én már nem tudom, hogy mit is akartam… - És tényleg, már nem tudtam, hogy ezelőtt pár perccel mit akartam a fejéhez vágni.

- Hát akkor szerintem menjünk vissza a pulthoz, és igyunk meg valamit, hátha ott eszedbe jut, mit szerettél volna.

- Oké, persze. - És már ott is álltunk a pultnál. Aztán egyszer csak az egyik pincércsaj ráöntött Ianre egy egész tálcányi innivalót.

- Ó, te jó ég! Ne haragudjon, nagyon sajnálom. Esküszöm, nem direkt volt. Nagyon-nagyon sajnálom.

Ian udvariasan leintette és mosolyogva válaszolt. 

- Nem történt semmi, tényleg.

- Annyira sajnálom, még egyszer elnézést. Azonnal hozok egy törölközőt.

- Azt megköszönném. Na, ehhez mit szólsz? - kérdezte Ian a foltra mutatva, ami elterült - hát igen - odalent.

- Szép nagy.

Ian felkuncogott. Most meg mi van? Miért mosolyog így, mit mondtam? Visszapörgettem magamban a beszélgetést: „Szép nagy”.

Aha. Na jó, most komolyan! Miért kell mindent félreérteniük a pasiknak? Csak azon jár az eszük?

- A folt, az a nagy - mondtam kicsit élesebben.

- Én is erre gondoltam - mosolygott tovább.

- Hát persze! - mondtam ugyanolyan éllel a hangomban.

- Úgy látom, nem jön az a törölköző. Nem tudod esetleg, merre van a férfimosdó?

- De tudom, gyere – mondtam, és elkezdtem húzni magam után, be egészen a férfimosdóba.

- Hű, oké. Talán már én is megtaláltam volna, ha megmutatod az ajtót – viccelődött.

- Ööö... segítsek? - kérdeztem ártatlan tekintettel.

Ian keze (benne egy rakat papírtörlővel) megállt félúton a levegőben, szája pajzán vigyorra húzódott.

- Azt hiszem, inkább odakint megvárlak – tettem hozzá, és gyorsan kisurrantam mosdóból. Csakhogy, már megint volt szerencsém Robba botlanom, aki számon kérően meredt rám.

- Mi van?

- Mit műveltél te Iannel a férfimosdóban?

- Én? Pf… Semmit, csak... csak… Amúgy meg, semmi közöd hozzá – ki akartam kerülni, de Rob erős szorítása visszatartott. Meghökkenve néztem rá.

- Eresz el, ez fáj! - sziszegtem a fogaim között.

- Addig nem, amíg el nem magyarázod, hogy mi a francot csináltál a mosdóban Iannel!

- Azt hittem, hogy nem vagy féltékeny!

- Nem vagyok. - De közben, mintha egy lépéssel már közelebb került volna hozzám.

- Azt mondtad lerázod, erre elmész vele a férfimosdóba.

- Ha nem tűnt volna fel, kedves Rob, egy hatalmas folt van a gatyáján. Én csak segíteni szerettem volna neki.

- Á, már értem! Szóval te kezelésbe vetted a mosdóban. És mondd csak, le is térdeltél hozzá, vagy állva intézted el? - kérdezte dühtől izzó hangon.

- De egy baromállat vagy, Rob! - kirántottam a kezem az övéből és otthagytam. Mégis, mit képzel ez magáról? Még soha az életben nem beszélt így velem. Mi a fene üthetett belé?!

Annyira mérges voltam, hogy azonnal ott akartam hagyni mindent, és végre haza menni. Elindultam Ashleyékhez, hogy elköszönjek.

- Hé, srácok! Figyeljetek, én azt hiszem, most lelépek.

- Mi? Most komolyan? Ilyen hamar? De hát miért?  Most fog jönni Justin Bieber! Állítólag vámpírnak fog beöltözni. Én ezt nem hagynám ki a helyedben - mondta Nikki.

- Megnézném szívesen, de nem érzem magam valami eget-rengetően, úgyhogy mulassatok jól.

- Hát jó. Akkor pihend ki magad, és akkor majd beszélünk. Amúgy hol van Silver? Csak, mert még nem is láttam - érdeklődött Dakota.

- Tényleg, hol van Silver? - kérdezték szinte egyszerre.

- Ó, hát nem mondtam? Reggel elég rosszul volt, még hányt is, és mivel nem lett jobban, nem jött el. De mindenkit puszil, és üzeni, hogy bepótoljuk egy bulival, majd nálunk.

- Hú, szegény. Mondd meg neki, hogy jobbulást! - fűzte hozzá Kellan.

Ash oda jött hozzám, és megkérdezte.

- Ian miatt akarsz lelépni?

- Nem, dehogy. Nem miatta, tényleg.

Ash gyanakodó pillantást vetett rám.

- Ash komolyan, nem ő az oka, hogy el akarok menni.

- Tehát van oka, hogy el akarsz menni.

- Igen van, de nem Ian.

- Oké, akkor ki?

- Rob. Teljesen megbolondult!

- Miért, mit csinált?

- Hát… - Nem tudtam befejezni, mert valaki megérintette a vállam. Hátra fordultam, hogy megnézzem ki az.

- Beszélhetnénk? - kérdezte Rob.

- Ne haragudj, de semmi kedvem veled beszélgetni! - És visszafordultam. Ash  értetlen arckifejezéssel nézett, hol engem, hol Robot. Látszott, hogy nem nagyon érti, mi a fene történhetett velünk.

- Kérlek. Beszéljük meg - hallottam Rob kérlelő hangját a hátam mögül.

- Én azt hiszem, inkább… ö… magatokra hagylak -  mondta Ash, és ott hagyott minket.

Kelletlenül hátrafordultam Robhoz.

- Mit akarsz még a fejemhez vágni? - kérdeztem dühösen.

- Nagyon sajnálom, amit az előbb mondtam neked. Tényleg nem tudom, mi a fene üthetett belém. Meg tudsz nekem bocsátani?

Olyan könyörgő arccal nézett rám, hogy normális esetben, bármit teljesítettem volna neki, de most túlságosan is dühös voltam.

- Tudod mit? Én inkább megkeresem Iant, mert sajnos még nem csináltuk elégszer, és már ki vagyok éhezve!

- Most miért csinálod ezt? Bocsánatot kértem!

- Óh, már ne is haragudj, de azt hiszed, ezzel el van intézve? Úgy beszéltél velem, mintha egy utolsó kis ribanc lennék!

- Tudom, és sajnálom.

- Rob, ha befejezted, akkor én tényleg megyek, mert tényleg ki vagyok éhezve - mondtam gúnyos hangon. Megfordultam, hogy ott hagyjam - ismét -, de váratlanul Rob újból megszólalt, és (újból) visszarántott.

- Figyelj, nem unod még ezt a folytonos ráncigálást? Mert én már nagyon!

- Nem akarom, hogy így váljunk el ma este.

- Én se akarom - mondtam lehajtott fejjel, mert nagyon szerettem Robot, és fájt, amiket a fejemhez vágott.

- Akkor meg tudsz nekem bocsátani?

- Meg. Bár legszívesebben elküldenélek… tudod hova.

- Tényleg sajnálom! Megölelhetlek?

- Hát persze.

Miközben megölelt, leheletét a vállamon éreztem. Egészen beleborzongtam.

- Örülök, hogy megbeszéltük.

- Hát még én. Utálok veszekedni veled.

- Én is, nagyon. - És még közelebb vont magához.

- Szeretlek – mondta.

- Én is. – Szerettem mint legjobb barátot, és ez már így is marad. Örökké jó barátok.

Ash a hátunk mögül szólalt meg: - Látom minden oké köztetek.

- Igen, most már - válaszoltuk egyszerre, amin jót nevettünk.

- Akkor gyerünk, mert kezdődik a műsor.

Együtt néztük végig a 100 Monkeys, Justin Bieber és Christina Aguilera előadását.

Justin fellépésénél Kristen egyszer csak felkiáltott.

- De cuki! Próbál utánozni minket!

Erre mindenki hangosan felnevetett, mert Justin éppen vámpírfogakkal és mű vérrel akart vámpírt imitálni, de nagyon nem ment neki.

- Ja! Próbál menő lenni! - röhögött Kellan. Erre még jobban nevettünk.

 Ahogy az arctalan tömeget bámultam, észrevettem, hogy Ian közelít felém.

- Ne haragudj! - mondtuk egyszerre.

- Csak megvártam míg meg száradok. Utána meg annyian letámadtak, de már itt vagyok – magyarázkodott.

Teljesen elfelejtettem Iant. Persze, neki ezt inkább nem mondtam.

- Óh, nem baj. Engem is sokan lefoglaltak.

Miközben mi beszéltünk Rob és Ash is minket néztek.

Aztán Rob olyat tett, amit nem vártam volna. Oda jött hozzánk, és mézes-mázos hangon megszólalt.

- Drágám, bemutatnál a barátodnak? - Kezét közben derekamra tette. A többiek is értetlenül bámulták Robot, akárcsak én.

Csak néztem bambán, még akkor se tudtam mit mondani, mikor mindenki nézett rám, hogy mikor óhajtok már végre megszólalni. Nem bírtam felfogni miért teszi ezt.

- Sebaj, akkor majd én. Robert Pattinson - nyújtotta a kezét.

- Ian Somerhalder. - A kelleténél erősebben szorították meg egymás kezét. Ian gyanakodva, felvont szemöldökkel kérdezte: - Ti... együtt... vagytok?

- Igen - vágta rá azonnal Rob. Én még mindig ugyanúgy néztem, de erre már felfigyeltem, és drágalátos „barátomhoz” fordultam.

- Elnézést Ian. Rob, beszélhetnénk?

Válaszra sem várva húztam magam után Robot.

- Már megint mi a fenét művelsz Rob? Ehhez nem volt jogod! Megmagyaráznád, hogy ezt most miért kellett?!

- Tudod, én csak megtettem azt, amire te nem voltál képes. Leráztam rólad.

- De... de mégis miért? Majd ha akarom, akkor én fogom elküldeni, nem te! Erre semmi szükség nem volt!

- Most haragszol?

- Ezt most komolyan kérdezed?! Rob, el se hiszem, hogy ez te vagy! Sose viselkedsz így! Egyszerűen fel nem foghatom, mi van ma veled! Tudod mit? Messzire kerülj el!

- De én csak...

- Nem érdekel. Majd akkor keress, ha megjött az eszed. Addig ne! - Azzal ott hagytam, és visszamentem Ianhez.

- Minden rendben van?

- Persze, minden oké - hazudtam, az idegességtől remegő hangon.

- Ezt neked rendeltem - mutatott a pulton lévő poharakra.

Én pedig megfogtam és lehúztam az egészet. Kicsit erős volt, de most ez kellett.

- Hű, oké. Biztos, hogy minden oké közted és Rob között?

- Nem, szakítottunk. Miket beszélek, hisz még csak nem is jártunk! De ha jártunk volna, na akkor most szakítottunk volna!

- Hát… Hazudnék, ha azt mondanám, sajnálom.

- Tudod, én is. Nem lépünk le valahová, csak mi ketten? – kérdeztem, Ian meg majdnem félre nyelte az italát.

- Hát biztos vagy benne, hogy…

- Igen! Menjünk, légyszi.

- Oké. - Összeszedtük a holminkat és leléptünk. Nem érdekelt senki és semmi. Iannel akartam lenni, és kész. Én is le tudom állítani, ha úgy akarom. Ne szóljon már senki bele abba, hogy mit teszek. Túlzásnak tartottam, amit Rob művelt, és már csak azért is Iannel léptem le, hogy egye meg a féltékenység, vagy akármi is váltotta ki belőle ezeket ma este.