6. fejezet: A buli 1.

Hümm emberek! Megjöttünk a frissel, bár nem tudtunk annyi mindent beleírni egy fejezetbe, mint szerettünk volna, így szét lesz szedve kábé 3 részre, ha nem többre. Így, amikor előzőleg azt mondtuk, hogy kedvenc fejezet, végül is az a következőkre is igaz. Erről pedig csak annyit mondanánk: Hókefélke, vetkőzős póker, és chipses tál! ;)
Ohh, és a végén megleshetitek főhősnőink ruháit is. :)PáPá: BelLíaa



(Lia szemszöge) Péntek reggel…

- Bakker, most komolyan! Nem igaz! Ez a harmadik felső, amit ma leeszek! Elegem van! Érzem, hogy ez nem az én napom lesz.
- Csak ideges vagy Ian, meg Rob miatt. És mert pancser is vagy. Mindig leeszed magad.
- Hát kösz szépen, Sil! Annyira kedves vagy… De igazad van, túl sok a feszkó. Na jó, én átöltözöm, megint.
Bevonultam a szobámba, és elkezdtem kihajigálni az összes ruhámat a szekrényemből. Hirtelen kedvet kaptam a selejtezéshez. Addig is lekötöm magam.
Hallottam, hogy valaki belép az ajtón. Gondoltam, Silver az, így nem is foglalkoztam vele. Ki más lenne? Tovább dobáltam a cuccaimat. Mit keres itt a lila tangám?! Ezt keresem már mióta. Azt is elhajítottam.
- Öhm… Én ilyet nem hordok – hallottam meg egy ismerős hangot mögöttem.
- Rob?!
Mit keres ez már megint itt, kezében a kedvenc lila tangámmal? Azonnal kikaptam a kezéből.
- Mit fogdosod a bugyimat?!
- Te hajítottad a képembe - mondta nevetve.
- Óh! Nem direkt volt, na mindegy. Miért is jöttél?
- Csak gondoltam benézek. Elvégre, csak meglátogathatom a legjobb barátomat, nem?
Aha, most meg adja a legjobb havert. Hát ez nem fog összejönni, kisapám!
- És a legjobb barátnak mióta szokás féltékenykedni?
- Öhm... - hajba túrás. – Ezt már egyszer megbeszéltük, nem vagyok féltékeny, csak féltelek. Meg az az Ian… - hangja dühös morgássá halkult.
- Miért? Szerintem jó srác – vettem védelmembe őt, annak ellenére, hogy korántsem voltam meggyőződve erről. Csak egy megérzés volt. Szerettem volna, ha nem ennyire ellenségesek egymással, bár mindenképpen növelte a dolog az egómat. Végül is, valamennyire rajtam veszekednek.
- Baromira az, mondhatom… Hogy mondhatsz ilyet, mikor tudod, mit tett Ashleyvel, meg mit tenne veled is?
- Jó, tény, hogy nem egy szent, de más is hibázik. És nem tudom, mit vagy úgy oda, mikor nem is ismerjük a részleteket. És nem is tartozik ránk!
Látszott, hogy nagyon nem tetszik neki az álláspontom, de inkább nem vitatkozott. Ne is tegye!
Egy mondata viszont szöget ütött a fejemben.
- Hogy érted azt, hogy mit tenne velem? Semmit nem tenne, hiszen nem hagynám! Nem vagyok már az a naiv kislány, mint aki voltam! – Ez így is van. Nem lehet olyan könnyen megtéveszteni, legalábbis úgy gondolom. Igaz, azóta a kapcsolatom óta nem próbáltak úgy igazán rám hajtani, így nem tesztelhettem. De biztosan menne.
- Ugyan már, Lia! Te is tudod, hogy ki tudnának használni, ha nagyon akarnak. Azért vagyok a barátod, többek között, hogy ezt ne hagyjam.
 Ez azért nem esett jól. Ezek szerint egy kicsit se tetszem neki, csupán barátilag akar mellettem állni. De miért esik ez nekem ilyen szarul?
- Ennyire nem kellenék neked? - kérdeztem sértődötten. Karba tett kézzel vártam válaszát.
- Mi? Ne butáskodj! Nem is tudod, mennyit gondolok rád! Mármint, öhm… persze, nem sokat, illetve… Ahj. Szép vagy, okos vagy, aranyos, és vicces. – Az elején még rettentő zavarban volt, de a végét már mosolyogva mondta. Én meg úgy álltam ott, mint akit odaszartak. Ez most komoly? Nem értek már semmit.
Percekig csak álltunk, és néztünk egymásra. Nem tudtam, mit tegyek. Rohanjam le, itt és most, vagy mégis mi? Vonuljak ki innen, és várjam meg, míg elmegy, bujkálva valahol Silver szobájában?
Rob elkezdett közeledni, én meg hátráltam. Most légy okos! Fussak el, mint akit üldöz egy puma? Mert kábé Rob olyan, mintha csapdába akarná ejteni a megszeppent kis őzt, aki mellesleg én vagyok. A pumák esznek őzt? Micsoda hülye kérdés! Ajaj, itt van. Hirtelen ötlettől vezérelve eljátszottam, hogy elájulok. Eldőltem, mire Rob utánam kapott, és kétségbeesetten ébresztgetett:
- Lia, te jó ég! Lia, jól vagy? Basszus, mit tettem?! Mit is gondoltam…
Lefektetett az ágyra. Fél szememmel figyeltem, hogy itt van-e még, de nem láttam sehol. Kis idő múlva Sillel tért vissza.
- Látod, mondtam! - Rob nagyon kétségbe volt esve. Már kezdtem megsajnálni, de mégse keltem fel. Nem voltam felkészülve erre a helyzetre.
- Aha, látom. Csókold meg. - Sil tök lazán közölte ezt Robbal. De mégis, megzakkant? Mi az már, hogy csókoljon meg?! Teljesen elment az esze! Megölöm!
- Bátran, mint a Csipkerózsikában, vagy a Hókefélkében. Abban egyáltalán van smaci, vagy simán kiköpi az almát? Mindegy, de hidd el, felkelne rá!
- Sil, nem hiszem el, hogy elhülyéskeded! Hát nem félted? Inkább csinálj valamit! – Rob egyre idegesebb lett.
- Oké! – Szinte láttam magam előtt, ahogy megvonja a vállát. Lépteket hallottam. Valaki kiment a szobából, majd ismét visszatért. Aztán már csak azt éreztem, hogy mindjárt megfulladok az orromba tóduló jéghideg víztől. Sikítva ültem fel az ágyamban.
- Úristen, Silver! Teljesen megvesztél?! – ordítottam, egyenesen a képébe.
- Hupsz -  mondta ártatlan képpel. - Rendet rakhatnál néha, és talán akkor nem esek el ebben a ruha toronyban, és nem borul ki egészen véletlenül rád az egész pohár jéghideg víz – magyarázta szélesen mosolyogva.
Na, várj csak. Nem fogsz sokáig vigyorogni. Majd mindjárt egészen véletlenül belefojtalak a kádba!
- Akkor én magatokra hagylak titeket. Pápá! - fenék riszálva sietett ki a szobámból. Hát igen, ilyenkor nagyon büszke magára.
Rob tátott szájjal nézett utána. Vagy azért, mert nagyon rázta a kis picsáját, vagy mert nem értette az egészet.
Én persze tudtam, hogy Sil tudja, hogy direkt játszottam el az ájulást.
Kikászálódtam az ágyból, és csurom-vizes pólómat levettem, nem törődve azzal, hogy nem vagyok egyedül. Elkezdtem kutakodni a ruhakupacban, de persze, hogy csak gatya akadt a kezembe.
- Tessék. - Rob a kezembe adott egy egyszerű, szürke pántos felsőt.
- Köszi. - És már magamra is kaptam. Hajam is vizes volt, de nem foglalkoztam vele.
- Lia, én… öhm, nem tudom, mit kéne most mondanom – nézett rám tanácstalanul.
- Akkor ne mondj semmit. Azt hittem, hogy csak barátok vagyunk. Illetve ezt próbálom magamnak beadni, de már nem tudom… Annyira össze vagyok zavarodva! Félek ettől az érzéstől, amit most érzek, ugyanakkor most azonnal le… ööö… Semmi. - Most mit mondjak? Majdnem kiszaladt a számon, hogy milyen jól esne lekapni! Rob felvonta szemöldökét, és féloldalas mosolyra húzta száját.
- Most azonnal mi? - újra közeledett felém. - Mit csinálnál velem?
- Ne akard tudni - nagyokat nyeltem, hiszen Rob már olyan őrjítően közel volt, szája már az enyémet súrolta. Nem bírtam tovább.
Magamhoz húztam, erősen megmarkolva felsőjét. Csak húztam, húztam magamhoz, egészen az ágyig.
- Mégis mi a terved velem? - lehelte résnyire nyílt ajkakkal.
- Szerinted? - kérdeztem kacéran. Az ágyra löktem, majd lovagló pózban az ölébe ültem. Kibújtam a felsőmből, elhajítottam. Nedves hajam rátapadt a hátamra. Rob pólóját nagyon lassan húztam le, annyira lassan, hogy már fél úton ellökve kezem, húzta le gyorsan magáról és dobta el. Ugyanazzal a lendülettel fel is ült hozzám. Mélyen néztünk egymás szemébe. Vizes hajamat félre simította az arcomból, közben a szememről a számra szegezte tekintetét. Én is ugyanígy tettem. Bőröm bizsergett érintése nyomán. Ajkai megint az enyémet súrolták, de még mindig nem csókoltuk meg egymást.
- Mit művelünk? - kérdezte meg hirtelen. - Nem akarlak elveszíteni azzal, hogy most valami olyat teszünk, ami helytelen.
Csalódott sóhaj hagyta el a számat, de győzött az észérv.
- Én sem. - Igaza volt. Ha ez az egész nem működne közöttünk, akkor elveszíthetem a legjobb barátomat. Ezt pedig nem akarom. Semmiképpen. Ezért hát kelletlenül, de felkeltem Rob öléből. Mindketten visszavettük a ruháinkat.
- Akkor, most mi lesz? Úgy teszünk, mintha mi sem történt volna? - kérdeztem.
- Nem tudom… Nem tudom, Lia.
- Nem tudod?! Ennyivel el van intézve? - kérdeztem feszülten.
Nem válaszolt, megállt előttem, és adott egy puszit a homlokomra.
- Majd este találkozunk.
- Mi?! Rob! Nem mehetsz el csak így!
Rob, vissza se nézve az ajtóból, elhúzott. Ezt nem hiszem el! Idegességemben neki hajítottam az ajtónak az egyik párnám. Nem mentem utána.
Fél órával később viszont kimentem megkeresni Silvert, hogy elmondjam neki, mi történt. Éppen a bulira készülődött. Úgy láttam, már be is vásárolt, mert tele volt minden szatyrokkal, meg mindennel.
- Szia! Hát te, egyedül? - Miközben ezt kérdezte, a hátam mögé, a szobámba kukkantott.
- Bezony. Egyedül, mint a kisujjam.
- Mi történt?
Elmondtam Silvernek az egész sztorit. Nagyokat lesett, és nem gondolta volna, hogy Rob visszahátrál, mert nyilván valóban van köztünk valami, csak fél. Nem is tudom, hogy én hogy éreztem iránta. Ez az érzés nekem is új volt még, de éreztem, hogy több mint barátság. Tudom, hogy ő is tudja, és az biztos, ma este nem kegyelmezek neki. Felveszek valami szexi rucit és elcsábítom. Ejha, milyen eltökélt lettem. Érdekes estének nézünk elébe...

(Silver szemszöge)

- Sil, légyszi, nyisd ki! Épp kaját csinálok – hallatszott Lia hangja a konyhából.
- Oké, nyitom! Helló! - köszöntem vidáman. Iszonyatosan fel voltam pörögve, már előre imádtam ezt az estét.
- Helló béjbe! Ejha, de dögös valaki!
- Óh, Kellan! Nem is te lennél – válaszoltam mosolyogva.
- Most miért? Tényleg irtó csini vagy – nézett végig rajtam elismerően, mire én elpirultam.
- Szia! Tessék, ezt nektek hoztuk! - adott Nikki a kezembe egy ajándékcsomagot.
- Szia! Nem kellett volna, de azért köszönjük – öleltem magamhoz. - Gyertek beljebb!
- Hoztunk piát is! – Taylor a kezembe nyomott valami szatyrot, amiben üvegek sorakoztak.
- Hehe. Látom, felkészültetek. Én is vettem ám dögivel! -  kacsintottam rá.
- Az jó! Kellan még jobban felkészült. Hozott magával valami bazi szatyrot.
- Komolyan? Kel, mit hoztál nekünk?
- Erre kíváncsiak vagyunk mi is. Ugyanis egész út alatt nem volt képes elmondani, hogy mi van abban a táskában – árulkodott Ashley. Szegényke, biztos nagyon furdalta már az oldalát a kíváncsiság.
- És nem is fogjátok megtudni, majd csak később. Addig is… Pia, kaja, csajok, buli, meg minden, ami belefér!
- Aham… Miféle csajokra is gondolsz te tulajdonképpen? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Csakis rátok, béjbe. Ti vagytok a legszebbek – hízelgett Kellan.
- Na azért! – fenyegettem meg az ujjammal.
- És Lia hol bujkál? - kérdezte Jackson.
- Öhm… Fogalmam sincs. Legutóbb még a konyhában volt. – Lia, gyere, már mindenki rád vár! - ordítottam teljes hangerővel.
- Itt is vagyok. Sziasztok, srácok!
- Szia - köszönt először Dakota. Lia mindenkit végig puszilt, de mikor Robra került volna a sor, rá se nézve kerülte ki, és nevetve ment tovább.
- Készen álltok a bulira? - kérdezte vidáman.
- Még jó! Zene be és… Most tuti mindenkit leverek pókerben! – jelentette ki Ash magabiztosan, mint aki máris megnyerte a játszmát.
- Csak szeretnéd, kisanyám - nevetett Elizabeth. Kezdett mindenki belelkesülni.
- Én csakis úgy játszom, ha vetkőzős pókerben nyomjuk. Unalmas már, hogy mindig csak úgy játszunk, tétek nélkül. – Fintorgott, naná, hogy Kellan.
- Csakis! -  tiltakozott egyszerre Kris és Dakota.
- Oké! - vágta rá Lia. Mindenki meglepetten nézett rá, beleértve engem is. Mit tervez ez a lány? Fél szemmel láttam, hogy Rob is igencsak elképedten bámulja őt.
- Most komolyan? Vetkőzzünk? - kérdezte meg végül Elizabeth is.
- Én benne vagyok! - csapta össze tenyerét Jack.
- Hát akkor vetkőzzünk…
Két óra múlva már eléggé megfogyatkozott a társaság ruhaügyileg. Ahogy kerültek le rólunk a göncök, egyenes arányosságban fogyott közben az alkohol is.
Néhányan ugyan megúszták egy két ruha levételével, de a többségen már fehérnemű is alig volt. Mint például Nikki és Lia, akiken melltartó és bugyi maradt csak, és akiket különösen bámultak a fiúk, élükön Robbal, akinek szinte már csorgott a nyála, úgy leste barátnőmet. De lányok közül a legrosszabb helyzetben vitathatatlanul Ashley volt. Felül semmi, alul bugyi. Persze azért kapott tőlünk egy törölközőt, de így is eléggé izgatottak lettek a fiúkák.
A többi csajszi nem volt ennyire alulöltözött, és én is csak azért úsztam meg, mert én a melltartóval kezdtem az öltözködést. Így még mindig volt rajtam póló, alul meg bugyi.
A fiúk közül elsőnek Peter kezdte kigombolni az ingjét, amit mi nagy „Úúúh”-zások közepette figyeltünk. Ám alatta még volt egy póló, és mikor Peter meglátta csalódott arcunkat, felnevetett.
- Igen, csajok, ebből a kidolgozott felsőtestből ma nem fogtok semmit látni! – húzta fel egy pillanatra a pólóját.
Tayloron már csak az alsó gatyája virított, semmi más nem volt rajta. Aminek mi csajok, azért nem kicsit örültünk.
A nagy mókamester, az egész vetkőzés kitalálója pedig anyaszült meztelenül és zavartalanul feszített körünkben. Persze azért kapott egy kispárnát, eltakarni a kényes részt. Viszont a szememet még így se nagyon tudtam levenni róla. Hiába, van mit mutogatnia! Bár már az is érdekes volt, ahogy lekerült róla a gatyája. Ugyanis egyáltalán nem szégyenlősen, lekapta az alsóját, és a képembe hajította, amin mindenki visítva kacagott.
Jacksonról jóformán csak a nadrág került le, míg Rob nézett ki a legérdekesebben: felül elmaradhatatlan kockásingje, alul viszont semmi, csupán egy újság, aminek a címlapjáról ő virított. Számomra már örök rejtély marad, hogy miért a gatyájától szabadult meg, az ingje helyett.
- Ennyi volt fiúk, mindenki vegye vissza a ruháit, és találjunk ki valami jó kis szívatós játékot! – jelentette be végül Lia.
- Oké, de minek ahhoz ruha? Én a nélkül is tudok szívatni - kacsintott ránk féloldalas mosolyával Kel.
- Fúj, Kellan fogd be! - nevetve hajította Kris a párnát neki.
Miután mindenki felöltözött, Liával kimentünk a konyhába utánpótlásért, mert  jócskán fogyóban volt a kaja-pia.
- Rob szinte végig téged bámult – közöltem vele.
- Tudom! Jahj - sóhajtott huncutul Lia mellettem.
- Mit tervezel már? – kérdeztem gyanakodva.
- Tudod, ma kegyetlenül rá akartam mászni. Kacérkodni, flörtölni, féltékennyé tenni. De nem is tudom…
- Hát rajta! Tedd azt. Támadj, vadász! - Elkezdtem csikizni. Rossz ötlet volt, mivel mindketten a földön kötöttünk ki a röhögéstől. Iszonyúan csikisek voltunk! Lia folyamatos „Hagyd abba!” sikítására, Rob jött be, megnézni, hogy mi bajunk van. Tágra nyílt szemekkel bámult ránk.
- Ti meg mit tesztek? – Nem tűnt valami józannak.
- Nem látod? Épp belezbizünk! - nevettem fel döbbent arckifejezésén. Nem tudta eldönteni, hogy viccelek, vagy komolyan gondolom, ezért rátettem még egy lapáttal: - Beszállsz?
Erre Lia orvul belém csípett.
- Áú, hé, ez fájt! - Inkább lemásztam Liáról, és Rob háta mögé kerülve, pajzán mozdulatokkal adtam Lia tudtára, hogy szerintem mit kéne tennie. A mozdulat közben Rob hátrafordult, mire én gyorsan elkezdtem hátrálni, a tarkómat vakargatva. Liával együtt még mindig engem bámultak, mikor az ajtóban Kellanba ütköztem, akit a lendületem elsodort, és miközben a pólóját megragadva magam után húztam, mondtam neki: - Gyerünk, Kel, menjünk innen!

(Lia szemszöge)

Összeszedtem magam a földről, majd bemásztam a hűtőbe, rá se nézve Robra. Nagy nehezen becserkésztem a söröm. Erre is ő szoktatott rá – gondoltam epésen. Becsuktam az ajtaját, és megfordulva szinte beleütköztem Robba. Nagyon közel állt hozzám! Hirtelen nem tudtam, mit tegyek, így gyorsan felbontottam a söröm, és beleittam. Közben folyamatosan őt néztem. Mikor befejeztem, leeresztettem a kezem. Kék szemein látszott, hogy már nem volt józan, de még így is megbűvölt tekintetével. Szeme lejjebb siklott, talán a számra, majd még lejjebb, a sörömre. Kikapta a kezemből és beleivott. Megbűvölten figyeltem, ahogy ádámcsutkája fel-le mozgott a mohó kortyolástól. De várjunk csak! Hogy merészeli az Én konyhámban, az Én sörömet inni? Ezt nem hagyhatom!
Megfogtam az üveget, közvetlenül a keze fölött, és magamhoz húztam. Rob engedte egy darabig, aztán visszarántotta magához. Erre bedühödtem, és még erősebben húztam magamhoz, de feleslegesen, mert megint visszakerült hozzá. Most már azt terveztem, hogy egy hatalmasat rántok rajta, velem ugyan ne szórakozzon, mikor hirtelen elengedte, pont, mikor lendületet vettem, így a sörrel a kezemben hátraestem, egyenesen a pultra, Rob meg utánam kapott. A vége az lett, hogy én beszorultam a konyhapult, és egy részeg (és nagyon szexi) Rob közé. Még meglepődni se volt időm, és Rob már az oldalamon simított végig, amibe egész testem beleremegett. Rob egyre jobban közeledett, én pedig egyre jobban ráfeküdtem a pultra. Hirtelen felkönyököltem, és ugyanezzel a mozdulattal le is vertem a csipszes tálat, ami hangosan csörömpölt a konyha kövén. Rob egyre csak közeledett, aztán már én is bátorságot kaptam, és szerepcserés támadással most én közeledtem felé, és ő távolodott el. Ám bátorságomat azonnal elvesztve megtorpantam a mozdulatban, mire Rob ismét felém hajolt. Ezt nem hiszem el! Ezt most komolyan direkt csinálja? Táncol itt az idegeimen…
Egyikőnk se mozdult. Hangosan ziháltunk mindketten, ajkaink ismét egymást súrolták. De ekkor „szerencsére” megszólalt a csengő. Robot a mellkasánál fogva toltam el magamtól. Kijózanodva, félig-valameddig elrendeztem magamon a ruhát, megigazítottam a hajam, és már mentem is, mielőtt Rob bármit is tehetne.
- Kinyitom! - kiabáltam mindenkinek, de amint láttam, senki se nagyon óhajtott megmozdulni, hogy kinyissa az ajtót. Mindenki kényelmesen terpeszkedett tovább a helyén, mintha egyedül csak én hallottam volna.
Résnyire nyitottam a bejárati ajtót, és megláttam Iant. Atyám, teljesen kiment a fejemből, hogy őt is meghívtam!
 - Ian, micsoda meglepetés! Hát te itt, ilyenkor, ennyire későn? - Reménykedtem benne, hogy elmegy, és nem mondja azt, hogy de hát te hívtál meg…
- Te hívtál meg, rémlik? - vigyorgott bamba tekintetem láttán.
- Óh, tényleg! Teljesen kiment a fejemből, hogy...
Nem tudtam befejezni, amit akartam, mert éreztem, hogy valaki mögöttem kijjebb húzza az ajtót. Csak ne Rob legyen az. Csak ne ő.
- Mit akarsz te itt?! - kérdezte Rob kicsit se kedves hangon.
Ian felhúzott szemöldökkel csak annyit mondott: - Parancsolsz?

Silver ruhája
Lia ruhája