11. Fejezet: Kell nekem Kel!

 Sziasztok! Megjöttünk a fejezettel, kicsit megkésve, de annál nagyobb blahblahlah. Szánjuk-bánjuk bűneinket, de e van, most ár belejöttünk, szóval nem kellesz ennyit várni a frissre. :) Oh, és fejezet előtt kéretik ezt a videót megnézni: http://www.youtube.com/watch?v=c1quSWf9GDg Csak annyi mondok, h... Na, jó nem mondok semmit. Mindent a szemnek, semmit a kéznek.

U.i. by Líaa: Gátvéder lájkolja a faszt!
(Silver szemszöge)

Nem tudom, mióta jöttünk el táncolni, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy a táncunk lassan már egy előjátéknak is beillene. A felsőm fel volt gyűrve a mellemig, hogy Kellanról már ne is beszéljek. Mi tagadás, nem fogtam vissza magam. Pedig alapvetően nem vagyok egy letámadós típus. Lehet, ezért is tértem annyira észhez, hogy ismét én rángassam tovább táncpartnerem, egyenesen az ajtót megcélozva.
Az utcán Kellan kérdőn nézett rám.
- Talán mégse bent kellene folytatnunk – válaszoltam ki nem mondott kérdésére, belül viszont a lelkiismeretes, racionális, felelősségteljes, de főként józan Silver (aki jelenleg eléggé háttérbe volt szorulva) konkrétan leordította a fejem, mondván, egyáltalán nem kellene nekünk semmit sem folytatni, és ha ez így megy tovább, annak nem lesz jó vége!
Lelki szemeim előtt már le is vizionáltam egy szobát, ággyal a közepén, rajtam a meztelen Kellannal. Majd hülye leszek valami belső hangra hallgatni!
Volt egy olyan érzésem, hogy józan Silver is látta azt a bizonyos hotelszobás képet a fejemben, mert meg se szólalt, még akkor se, mikor mindketten (értsd: Kel meg én) beszálltunk egy taxi hátsó ülésére.
Kellan már elkezdte bediktálni a mi címünket, de én gyorsan a szavába vágtam.
- Inkább menjünk hozzád! Melyik hotelban laksz?
- Az Argonautban, de hát az a város másik felén van! – nézett rám értetlenül. – Miért nem hozzátok megyünk?
Tényleg, miért nem? A válasz ott rejtőzött valahol az agyam hátsó szegletében.
- Hát… Öhm. Csak. Mert oda szeretnék menni! Légyszi… - doromboltam neki, mire engedelmesen bólintott egyet, én pedig jutalmul megajándékoztam egy szenvedélyes csókkal. Egek! Iszonyatosan kívántam ezt a pasit!
Mikor levegőt kapkodva váltunk el, kibámultam az ablakon, nehogy megint egymásnak essünk a taxiban. Szegény sofőrnek elege lehet már belőlünk.

A kivilágított, éjszakai utcákat nézve beugrott, hogy miért is nem akartam haza menni. Lia és Rob! Valami smacira emlékeztető dolgot műveltek ott a sötétben, ki vagyok én, hogy zavarjam őket, ha esetleg kettesben akarnak lenni nálunk? Főleg, ha abba a kettesben dologba becsatlakozik egy ágy is!
Végre nagy sokára megérkeztünk, és az egyetlen szerencsénk az volt, hogy Kelnél ott volt a pénztárcája, ugyanis a nagy sietségben nekem ott maradt a táskámmal együtt. Na, sebaj. Majd Lia elhozza.
Még sosem voltam ebben a szállodában. Az egész egy hatalmas téglaépületnek nézett ki, elsőre azt se tudtam, hol kellene bemennem. De aztán Kellan elkapta a kezem, és a bejárat felé indult meg velem. Nem egy szokványos hotel volt, annyi szent. Valami fura, kalózos stílusban volt berendezve. Sejtelmes fények, kandalló, sötét szőnyegek. Átvágtunk a hallon, mert gondolom ez az volt, és hirtelen a liftnél találtunk magunkat. Annyira mégsem egy elmaradott cucc ez a szálloda, jegyeztem meg magamban.
Kellan előreengedett, de alighogy beléptem, egyből megnyomta az egyik gombot, aztán felém fordulva a falhoz nyomott és végigsimított csupasz karomon. A bőröm bizseregni kezdett, én pedig félénken csúsztattam nyaka köré a karjaimat. Hiába itt voltunk, mégsem tudtam még eldönteni, hogy mit is akarok még pontosan. Tisztára, mint egy szűzlány, morogtam mérgesen magamban. Kel nem várt tovább, éhesen csapott le az ajkaimra, hogy aztán áttérhessen a nyakamra, nyelvével végigsimítva a bejárt útvonalat. Közben kezével sem tétlenkedett, benyúlt a felsőm alá, én pedig jólesően megrándultam ott, ahol hozzámért. Egyre feljebb vándorolt a keze, ezzel párhuzamosan a nyelve egyre lejjebb, a kulcscsontomra. Én csak sóhajtozni tudtam, és mikor finoman belemarkolt a mellembe, kicsit kitisztult a fejem.
- Kel… Kel, talán ezt mégse… Ah… - nyögdécseltem erőtlenül, mire Kel felnézett, de mikor meglátta az arckifejezésemet, kisfiúsan elmosolyodott, és a számhoz hajolt.
- Mit nem kéne? – lehelt egy puszit az ajkaimra, mire én megpróbáltam kinyögni azt az egy szót.
- Ezt… - suttogtam elhalóan, de Kellan már el is kezdett csókolni, de olyan intenzíven, hogy azt is elfelejtettem, hol vagyok. Nyelvével végigsimított az alsó ajkamon, majd finoman a fogai közé vette. Már éppen azon gondolkodtam, hogy hányadikon lakik Kel, mert egy ideje már mozgásban volt a lift, mikor egy zökkenés után megálltunk, és kinyílt az ajtó. Fél szemmel kipislogtam a folyosóra, de sok mindent nem fogtam fel, mert Kellan már az ölébe is kapott, és megindult velem az egyik ajtó felé.
Az eszemet valahol elhagyhattam a liftben, mert mikor Kel nekitámasztott a falnak, hogy megkeresse a kulcsát a zsebében, úgy vetettem rá magam a nyakára, mint valami kiéhezett vadmacska.
Nem csinálhattam nagyon rosszul, mert eléggé sokáig tartott megtalálnia azt a kulcsot.
Bent kábé annyira fogtam fel magam körül a szobát, hogy nem volt egy hatalmas lakosztály, inkább egy teljesen normális hotelszoba. Sötét volt, és nem úgy tűnt, hogy egyhamar világos lesz, mert Kel elkezdett valamerre botladozni velem, mígnem ledőltünk az ágyra.
Valahogy leszedte rólam a tapadós felsőmet, és miközben a nadrágom gombjával szórakozott, addig én az ingjéből bújtattam ki. Abbahagyta a bontogatásomat, és segített levenni a felsőjét, én pedig jólesően simítottam végig izmos felsőtestén.
Már nem érdekelt semmi és senki, csak folytatni akartam, amit elkezdtünk…


Másnap reggel...

Iszonyatos fejfájásra ébredtem. Mintha ki akart volna valami szakadni az agyamból, úgy lüktetett.
Mikor kinyitottam a szemem, egy ablakra esett a pillantásom. A lehúzott rolón keresztül halványan szűrődött be a napfény, egyenesen a szemembe világítva. Nyögve fordítottam el a fejem, hogy aztán a döbbenettől tágra nyílt szemekkel bámuljam Kellan békésen alvó profilját. Hirtelen beugrott minden. A bár, a nagy ivászat, a tánc, és hogy végül elrángattam onnan. A szenvedélyes liftes jelenet, és az extázisos, önfeledt éjszaka.
Hú, anyám, de hangosak voltunk, gondolkodtam magamban, miközben kikászálódtam a takaró alól. Összeszedegettem a szétdobált ruháimat, és a fürdőszobába vettem az irányt. Rettentő alkoholszagot árasztottam, a szájízemről meg inkább nem beszélnék.
A szoba egyébként egész szép volt. Téglafal itt is, és a fekete és sárga színeiben pompázott minden. Miután úgy ahogy rendbe tettem magam (értsd: megmostam a hajam, fogam, mindenem), elkezdtem felöltözni. A melltartómat az istennek se akartam megtalálni, így végül a nélkül vettem fel a felsőmet, ami így eléggé… khm. Enyhe fogalom volt, hogy szorosan tapadt rám, és minden látszódott benne.
Kiléptem a fürdőből, hogy felébresszem szenvedélyes szeretőmet, de nem volt rá szükség, ugyanis már az ágy szélén ült, egy szál bokszerben, és a kezébe hajtva fejét, bámulta a földet. Az ajtó csukódására felnézett, és csodálkozva bámult meg.
- Silver?! Te mit keresel itt? És hova tűnt az a dögös csaj, akivel… - Zavartan nézett rajtam végig, tekintete pedig megállapodott valahol a melleim magasságában.
- Oh… - esett le neki a dolog, és a szemembe nézett. Hamar visszatalált régi önmagához, mert féloldalasan elvigyorodott, és pajzánul megkérdezte:
- És legalább jó volt, cica?
Bent akadt a levegő a tüdőmben. Nem, nem, nem, NEM! Ó, könyörgöm, mondja valaki, hogy legalább emlékszik az éjszakára, ha már egyszer ilyen kibaszottul idióta vagyok! Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy lefekszem egy félistennel, utána pedig az nem emlékszik rá! Nem mintha annyira félistennek tartanám jelenleg, gondoltam dacosan.
Ahogy látta, hogy nem válaszolok, csak merően nézem, felállt (az ágyról), és elindult felém, kisfiúsan mosolyogva, szerte-szétálló hajjal, Calvin Klein-os fekete alsógatyájában.
Na, jó elismerem. Vehetjük, mondjuk, egy… negyed istennek.
- Hé, ne bomolj, Sil! Csak hülyéskedek. Tudom, hogy fergeteges éjszaka volt! – karolt át finoman, majd az ágyhoz vezetett. Mintha valami hímes tojás lennék! Ez az érzésem egyből megszűnt, mikor éhes tekintettel pásztázott újfent végig.
- Esetleg javasolnám, hogy vegyél fel egy melltartót, ha nem akarod, hogy rád vessem magam így korán reggel. Kezdek khm… éledezni – hirtelen elhallgatott, majd ismét rám nézett. – Egy köntöst is vegyél fel.
Erre horkantva felnevettem.
- Akkor esetleg segíthetnél megkeresni, mivel nem a te kedvedért nem vettem melltartót. Még nem sikerült megtalálnom. Esetleg nem rémlik, merre hajítottad el? – érdeklődtem gúnyosan, mire Kellan egy széles mozdulattal körbemutatott a szobán.
- Igazán nagy segítség vagy – sóhajtottam bosszúsan, de Kel csak vigyorogva halászta ki a keresett ruhadarabot az ágy alól.
- Tessék, hogy örüljél, és hogy én ne örüljek! – dobta az ölembe.
- Ezt… te… hol? – habogtam, aztán tekintetem a melltartómra esett. Valahogy olyan furcsán állt. Mikor közelebbről is megvizsgáltam, felfedeztem, hogy:
- A francba, Kellan, eltörted a csatját!
Kel erre kikapta a kezemből, aztán néhány pillanatnyi szemlélődés és tapizás után, bűnbánóan kimondta azt, amit az előbb én is: - Ez tényleg eltört.
- Nem probléma, én most elmegyek zuhanyozni, mert úgy érzem magam, mint akit megettek, kihánytak, újra megettek, és aztán ki is szartak. Addig te… - nézett rám elgondolkodva. – Csak várj meg, jó? El ne mozdulj! – szólt még rám figyelmeztetően, hogy aztán eltűnjön a fürdőszobában.
Kicsit hökkenten néztem még a csukott ajtót, de mikor az nem reagált a szemezésemre, a szobát vettem szemügyre. Az ágynemű szétdobálva, Kel ruhái úgyszintén, és az asztalon még ott árválkodott egy félig megevett pizza szelet. Ez utóbbit egyenesen a kukába hajítottam, aztán hogy lefoglaljam magam, megágyaztam, és egy kis rendet pakoltam. Igazából, nem zavart sosem a rendetlenség, jó példa rá a saját szobám, de most valahogy kedvet kaptam a dologhoz. Aztán ez a kedv, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is repült, és az ágyon heverészve, megint csak szembe találtam magam az ajtóval.
Eljátszottam a gondolattal, hogy belopakodok azon az ajtón, levetkőzöm, és besurranok a zuhanykabinba, Kellan mellé. Na, ne. Állj le, Silver! Nem lehetsz egyetlen éjszaka után ennyire szex mániás! Először talán le kellene tisztázni, hogy mi lesz velünk ezután.
Ezen elagyalgattam egy ideig, de aztán kijött Kellan.
- Jól gondolom, hogy most azon kellesz gondolkodnunk, hogy mi lesz kettőnk gondolatával? Akarom mondani dolgával.
- Nagyon elemedben vagy ma reggel. – Azt csak fejben tettem hozzá, hogy ez az éjszakára is vonatkozik. Kel lehuppant mellém, én pedig törökülésben helyezkedtem el vele szemben.
- Nézd, Sil. Én… Nagyon jó veled, de… Nem tudom, mi legyen. - sóhajtott fel.
Én is felsóhajtottam. A bosszúságtól. Mindent nekem kell csinálni? Ha már megfektetett, akkor legalább vállalja, hogy egy éjszaka volt!
- Oké, Kellan, semmi baj. Tudom, hogy csak erre az éjszakára szólt. Nem is várok többet. Jól elvagyunk, de ez nem szerelem. Mindketten tudjuk, hogy van köztünk valami… vibrálás. De attól még nem kell járnunk, vagy valami – foglaltam össze a dolgokat. Ő csak meglepetten nézett rám.  – Csak azt nem tudom, hogy mi lesz a barátságunkkal? Nincs valami nagy gyakorlatom ebben – fejeztem be sután.
- Nahát, Sil cica… Meglep…
- Ne hívj Sil cicának! – morrantam fel dühösen.
- …tél! Nem gondoltam volna, hogy ilyen határozott vagy. Pedig már ismerlek egy ideje, szóval nem is tudom, miért lepődtem meg. Egyébként, nem kell ezt ennyire komolyan venni! Ha nincs érzelem, akkor nincs probléma. Már persze, nem azért mondom, mert kedvellek, meg imádlak-szeretlek, te vagy az egyik legjobb csaj haverom, és ezen ez nem változtat semmin. És… a picsába is, ez egy nagyon jó éjszaka volt!
Úgy látszott, Kellan már sosem fogja abbahagyni.
- És nem gondoltam volna, hogy ilyen kis szende lány is tudsz lenni! Pedig volt benned alkohol, te mégis, milyen kis szégyenlős voltál! De nem kellett sokat biztatni, mert belejöttél! Hiába, aki Kellan bácsival csinálja, az nem hagyja el tapasztalatlanul az ágyat! – düllesztette ki győzedelmesen a mellkasát. Én meg csak piros fejjel, mérgesen néztem rá.
- Oké, Kellan, nem kértem elemzést.
- Pedig szívesen folytatnám – kacsintott rám.
- Hát akkor beszéld meg magaddal, mert én már megyek is. Lia már biztos aggódik, hogy hol lehetek. Meg különben is. Ki tudja, mit műveltek azok kettesben Robbal – tápászkodtam fel az ágyról és felkaptam a melltartómat, mint egyetlen cókmókomat.
- Öhm… - járattam tanácstalanul a tekintetem útravalóm és Kel között. – Ezzel mit csináljak?
- Add csak ide, elrakom emlékbe! – nyújtotta vigyorogva a kezét Kellan, mire én kis habozás után odaadtam neki.
Ezután lekísértettem magam egy taxihoz. Míg beszálltam, Kel további intelmekkel traktált:
- Aztán ne zavard nagyon a fiatalokat! És adjál nekik gumit! És ne hangoskodj!
- Igenis, anyu. – Szem forgatva ültem be a kocsiba. Azt hittem, ezzel le is tudtunk mindent, de Kel behajolt még az ablakon, és érzékborzoló mély hangján a fülembe súgta:
- Aztán ne felejtsük el tovább venni legközelebb a Káma Szutrát!
Még búcsúzóul rám kacsintott, én pedig egyre vörösödő arccal benyögtem a címünket.

10. Fejezet

 Nahát! Először is Sziasztok, akik még egyáltalán itt vagytok. :) Szeretném közölni, hogy ezután már csak egy fejezet, ami Silver szemszöges, és hogy ne legyen hiányotok, visszatér jó öreg Lia barátném is. :) Plusz. A fejezet megszületéséhez nagyban hozzájárult Edina is, akinek bár egy mukkot se árultam el a tartalomból, mégis kitartóan nyüstölt az írással! Szóval köszi neked. :) Jó olvasást! Bella.



(Silver szemszöge)

Mikor reggel először pislogtam egyet, még nem nagyon fogtam fel, hogy én most ébren vagyok. Kellett egy jó 10 perc, amit forgolódással és nyöszörgéssel töltöttem, mire ténylegesen észleltem a külvilágot. Ennek örömére elkezdtem az asztalom tapogatni, keresve a telefonom. Sikerült megtalálnom, közben lesodortam néhány dolgot, amik nagy csattanással értek földet. Ránéztem a kijelzőre: 9:13. Rávettem magam, hogyha már ilyen nagy a lendület, akár még az ágyból is kilendülhetnék.
A nappaliban meglepő tisztaság fogadott. Sehol egy félig üres pohár, vagy akár egy öntetfolt. Tovább merészkedtem a konyha felé, ahol Lia fogadott valami magazin fölé görnyedve.
- Ezt mind te csináltad? – kérdeztem hitetlenkedve. Lia szeme csak mérgesen villant egyet.
- Nem, Hófehérke meg a hét törpe! – válaszolta csípősen és egy picit ingerülten.
- Mi a baj? – kérdeztem rá egyből, ritkán szokott ok nélkül mérges lenni.
- Semmi.
Sóhajtva öntöttem magamnak egy csésze teát.
- Ja. Látom. A tegnap estéhez van köze, nem igaz? Ian? Vagy Rob?
- Éhes vagyok! – jelentette be Lia nagyon idevágóan.
- Azt ne mondd, hogy kitakarítottad az egész lakást, és csak egy nyomorult reggelit nem tudtál magadnak összecsapni! – bosszankodtam. – Jellemző.
- Nem az egészet… A szobádban nem jártam.
Mivel én is éhes voltam, úgy döntöttem, most az egyszer csinálok neki reggelit. Már csak az a kérdés, mi legyen az.
- Palacsinta jó lesz? A kedvenc csoki önteteddel!
Lia erre a hányás és csuklás hangjainak különös elegyét produkálta, és a szája elé kapta a kezét.
- Hagyjál békén! – mordult rám fenyegetően, mire elnevettem magam.
- Ja, igen! Nem is mesélted, hogy milyen volt a kis nyalakodásotok Robbal! Csinálok valami ehetőt, közben tartsál nekem mese délelőttöt!
Igaz, hogy tegnap este futólag említette ezt a kis apróságot, de semmilyen más részletbe nem avattuk be még a másikat, tudniillik fáradtak voltunk, meg úgy általában másnapra halasztottuk az ilyen jellegű dolgokat. Pf… Ilyen… Na, ki jut erről is eszembe?
Most kivételesen nem kellett nyüstölni barátnőmet a mesélésre. Szinte minden részletet elmondott, miközben nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.
- Nem mondod, hogy tökön basztad Robot?! Ilyen nincs!!! Vagyis van. Csak egy herével kevesebb van már neki. Mármint Iannek – makogtam össze-vissza, miközben a röhögéstől dülöngéltem a székemen. Lia csak értetlenül nézett rám. – Hagyjuk.
- Várj. Mármint… Mi van? Mi van Ian heréivel? Nem értem! – nézett rám tanácstalanul.
- Hát, az úgy volt, hogy nem csak az orrát törtem be, hanem a tökét is lerúgtam… vagyis letérdeltem.
Lia nagy szemeket meresztett rám.
- Mi?! Te törted be Ian orrát? Azt hittem, baleset volt!
- Az volt – szúrtam közbe.
- Meg tökön is rúgtad? Ez oltári! Na, mesélem tovább!
És csak mondta és mondta, én meg csak hallgattam és nevettem és miegymás.
- … Aztán Rob csak úgy ott hagyott engem a fürdőben! Annyit se mondott, hogy… hogy… Mit tudom én! Semmit! Érted? Pedig elvárnám az egyik legjobb barátomtól, hogy ennyire méltasson. Hogy megbeszéljük ezt! Mert van valami köztünk! Ugye…? – nézett rám elbizonytalanodva.
- Persze, hogy van! Ezt mondom már egy ideje! Forr körülöttetek a levegő! – bizonygattam hevesen. – De akkor ti most haragban vagytok, vagy mi?
Lia elgondolkodott.
- Azt nem tudom, ő most hogy van vele, de én haragszom rá! És pillanatnyilag nem tudom eldönteni, hogy beszélni akarok-e vele, vagy nem akarom látni se. Az a baj, hogy én se nagyon tudom, mit érzek.
- Ki fog az alakulni, csak nem kellene elmenekülnötök az érzéseitek elől! Rob is… Meg te is. Összeillettek, hidd el! – mondtam.
- Jól van, jól van! Értettem! De most te jössz! Hogy is volt a tegnap este? – vigyorgott rám.
- Hááát… - nyújtottam el a szót. – Emlékszel arra, mikor ott hagytalak titeket a konyhában Robbal?
- Igen. Nagyon lökött voltál, te csaj! – fogta a fejét.
- Ja, tudom. Na, szóval… Mikor kirángattam onnan Kellant, ő… Megcsókolt! – mondtam el neki azt, amire tegnap óta nagyon megpróbáltam nem gondolni.
Lia először csak eltátotta a száját és kikerekedett szemekkel bámult rám. Aztán elkezdett hápogni, végül már hang is kijött a torkán.
- Mi?! Kel megcsókolt téged?
Nem csodálkoztam barátnőm reakcióján. Én is eléggé meg voltam lepődve, mikor maga felé fordított, és rátapadt az ajkaimra. Nem mondanám, hogy nem esett jól, hiszen Kellanról beszélünk! Csak hát, mégis csak barátok vagyunk, vagy mi a szösz. És nem igazán voltam szerelmes, legalábbis azt hiszem. Mindenesetre nehezemre esett abbahagyni a csókot. Amikor végül mégis sikerült, Kel féloldalasan mosolygott rám, én meg gyorsan faképnél hagytam, és meg sem álltam a tetőig. Utána valahogy ösztönösen kerülni próbáltam, mert úgy éreztem, ő nem intézte el ennyivel.
- És milyen volt Kellannal smacizni? Azóta ki akartam próbálni, mióta láttam a Calvin Klein-os reklámban! – kérdezte Lia lelkesen.
- Hát… - keresgéltem megfelelő szavak után. – Jó.
Lia elég hülye fejet vágott, mire hozzátettem elismerően: - Tud valamit!
Kellan smárolási technikájának a kibeszélésében a telefon csörgése zavart meg. Vártam, hogy Lia felvegye, de miután körbetapogatta magát, rám nézett.
- Ez a tied.
A kijelzőn Kellan neve villogott.
- Kel az! Felvegyem? – néztem tanácstalanul Liára. Ő hevesen bólogatott. – Nem veszem… Na, jó. Felveszem!
- Helló!
- Szia Sil! Figyelj csak, ráérsz ma este? – szólt bele az ismerős hang.
- Ma? De hát nem úgy volt, hogy reggel már mentek el? – kérdeztem.
- Csak a többiek. Én, meg Rob még maradtunk.
Rob? Meg ő? Talán ebből még ki lehet valamit hozni.
- És tulajdonképpen hova is kellene ma mennem? – érdeklődtem, közben elindultam a szobám felé, hogy Lia ne hallja, mit beszélek.
- Mondjuk abba a közeli bárba. Nem tudom, mi a neve, de egyszer voltunk már ott.
- És Rob is jön?
- Hát… Nem úgy terveztem, de ha szeretnéd… - hangja bizonytalanul halt el. Megsajnáltam szegényt egy kicsit, ezért úgy döntöttem, beavatom.
- Nem miattam, hanem Lia miatt. Ki akarom békíteni őket, ne váljanak el haragban. Én elhívom Liát, te meg Robot!
- Nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet lenne… - szinte láttam, ahogy a fejét csóválja.
Hát, ami azt illeti, én se tartottam annak, de egye fene! Legfeljebb Lia nem szól hozzám egy hétig! De ha sikerül, akkor megéri.
- Már hogy ne lenne jó ötlet! Ha már ott lesznek egymásnak, csak tán nem fognak elmenekülni! Én ráveszem Liát, hogy jöjjön, te meg kapod Robot! Bízz bennem, jó lesz! – magyaráztam lelkesen.
- Csak miattad, cica! – sóhajtott fel Kellan kelletlenül. – Ki tudna neked ellenállni? De ezért még járni fog nekem valami kis khm… ellenszolgáltatás – búgta szexisen.
Avvh… Mami, ilyen palit!
- Majd meglátjuk! – válaszoltam incselkedve.
- Ha rajtam múlik, akkor meg bizony! – válaszolta, majd elköszönt.
Igazából, egyáltalán nem voltam ilyen biztos a dolgomban. Mit fogok én vele csinálni? Társasjátékozunk? Ha jobban belegondolok, pontosan azt. Eddig csak barátok voltunk, de most már nem tudom, hogy valaha is azok leszünk-e újra, ha most engedek neki. Nem hiszem ugyanis, hogy valami komolyabb kapcsolatot akarna tőlem. De végül is én se.
Tisztában voltam vele, hogy ez egy eléggé kurvás felfogás, de azt is tudtam, hogy nem vagyok az. Hát tehetek én róla, hogy nincs egy normális pasi a környéken? Be kell érnem Kellannel. Mmh…
De hogy vegyem rá Liát, hogy eljöjjön? Azt gyorsan elvetettem, hogy Robot megemlítsem. Akkor biztos itthon maradna.
Még kifelé menet is ezen agyaltam, de mikor megláttam Lia kíváncsi arcát, eszembe jutott egy ötlet.
- Kellan volt az! Elhívott egy bárba! Engem! Mit csináljak most? – vágódtam le elé, közben tanácstalanul bámultam magam elé.
- Ó, még szép, hogy elmész! Felveszel valami dögös rucit, kikenlek, és lesz egy jó estéd! Egyébként, hogy-hogy itt van még Kel? – kérdezte.
- Még marad egy napot. De Lia! Én nem akarok egyedül menni! Mit csináljak ott Kellel? Azt se tudom, mit akarok tőle! Ráadásul te se leszel ott, akitől nyugodtan kérhetnék tanácsot menet közben is! – magyaráztam teátrálisan.
- Aha. Tudod, ki akar menet közben tanácsokat osztogatni neked! Egyébként meg… Élvezd az élet apró örömeit!
Erre horkantva felröhögtem.
- Könyörgöm! Kellanról beszélünk! Apró?! Khm. Szerintem khm… nem az.
Aztán eszembe jutott eredeti célom is, úgyhogy reményvesztetten csóváltam a fejem, aztán, mint akinek most jut eszébe, Liára néztem.
- Eljöhetnél velem.
- Ugye, ezt nem gondolod komolyan? Ez már majdnem egy randi! Mit csinálnék én ott egyedül?
- Márpedig én csak akkor megyek, ha te is jössz – jelentettem ki ellentmondást nem tűrve.
- De én… - tiltakozott Lia erőtlenül. – Rendben, elmegyek! De cserébe én választom ki a ruhád!
Diadalittas vigyorától eszembe jutott, hogy akkor most ki is járt rosszabbul…

- Elég lesz már a szemfestékből, Lia! Úgy fogok kinézni, mint aki találkozott az asztal sarkával! – Óvatosan kilestem résnyire nyitott szemhéjam alól, és egy nagyon koncentráló Liával találtam szembe magam.
- Az már régen volt. Mindjárt készen vagyok… És kész is! – végezte el az utolsó simítást is, aztán hátradőlt, és elégedetten szemlélt engem. – Szerintem nagyon jó lett!
Az elém tartott tükörben én is szemrevételeztem magam, és megállapíthattam, hogy tényleg elég jól nézek ki, a túl sok smink ellenére is. Jól passzolt a latex gatyámhoz, amit végül kierőszakoltam a semmike kis piros ruhám helyett. Ugyanis először azt nézte ki nekem Lia, de nem engedtem neki. Hogy örüljön, felvettem hozzá egy elég kivágott, feszülős, piros felsőt. Van ez is olyan ribis, mint a ruha, de jobban érzem magam benne.
- Te így jössz? – kérdeztem. Hozzám képest nagyon szolidan öltözködött fel, ami nem volt szép húzás tőle.
- Persze. Jó leszek én így! Úgy is csak kísérő leszek.
Ez a hátulütője, hogy nem tud Robról.
Úgy beszéltük meg Kellannal, hogy a bárban találkozunk, így lassan el is indultunk Liával. Gyalog mentünk, mivel csupán háromutcányira volt a kiszemelt hely. Odafele menet végig azon izgultam, mit fog Lia szólni. Nagyon dühös lesz vajon?
Mi értünk oda hamarabb, és gyorsan le is huppantunk az egyik sarokba. Pont az ajtónak háttal ültem le, Lia meg velem szemben. Nem lesz ez így jó. Előbb fogja meglátni Robékat.
- Majd szólj, hogy mikor lépjek le. Értékelem az ingyen pornót, de rátok nem vagyok kíváncsi – viccelődött Lia.
Magamban bosszankodtam ezen a kijelentésen. Miért ilyen biztos benne, hogy egymásra fogunk mászni? Nem tervezek semmi ilyesmit. Ami azt illeti, még nem is gondolkodtam rajta. Majd lesz valami.
De azért ettől kezdve enyhe gyomorideggel ültem a helyemen, és várakoztam a fiúkra.
Miközben Lia a terveit ecsetelte a Los Angelesi hetekre, hirtelen elakadt a mondandója közepén és tágra nyílt szemekkel bámult a hátam mögé. A gyomoridegem még jobban előjött, mikor követtem a tekintetét. Kel volt az és Rob.
- Ez meg mit keres itt? – Lia kérdőn és kissé dühösen nézett rám, mire összébb húztam magam. – Hát… Kel őt is meghívta.
Azt nem említettem neki, hogy én javasoltam.
- És ezt miért nem említetted nekem? Nagy mártír arccal előadtad magad nekem, hogy szegény te, mit fogsz csinálni kettesben Kellannal, közben meg...
- Miattad jött ide Rob. Én meg azért hívtalak, hátha sikerül kibékülni.
- Ja. Nagy hívás volt. Konkrétan megzsaroltál – válaszolta epésen, és még mindig mérgesen nézett rám, de tudtam, hogy nem fog már annyira haragudni. Ez már csak afféle utódurcázás, amiért becsaptam.
Időközben a fiúk is elvergődtek hozzánk, bár a vártnál lassabban.
- Ö… Miért torpant meg Rob? – kérdezte Lia furcsállóan. – Most meg Kellan lökött rajta egyet. Jön.
Mivel Lia közvetített, nem vettem a fáradtságot, hogy megforduljak, így elég váratlanul ért, mikor valaki hátulról belepuszilt a nyakamba. Kellemesen beleborzongtam Kel érintésébe, és már nem is aggódtam, hogy fogok vele viselkedni. Mosolyogva fordultam meg.
- Szia… sztok! Csüccs le! – mutattam a helyünkre, miközben figyelmeztető pillantást vetettem Liára. De nem volt szükség rá, mert miután meglátta a nyakra puszit, kajánul vigyorgott rám.
- Helló! De régen találkoztunk! – poénkodott Kellan, és helyet foglalt mellettem. Rob még toporgott egy kicsit, de miután a mi oldalunkon már nem volt hely, Lia mellé ült le. Ő viszonylag barátságosan köszönt oda neki, valamennyire meg is nyugodtam.
- Na és, sikerült már feltakarítanotok azt a disznóólat, amit ott hagytunk? – kérdezte Kel.
- Az nem kifejezés! Lia úgy kitakarította a lakást, mint egy 5 személyes takarítóbrigád! Mire felkeltem, már kész is lett.
Lia ezen elnevette magát, aztán játékosan megfenyegetett:
- Te kis álomszuszék! Legközelebb egyedül fogsz takarítani!
Ezután beszélgettünk még egy kicsit néhány semleges témáról. Na, nem az időjárásról, hanem főleg a munkáról, meg hogy mikor hol lesznek színész barátocskáink. Kiderült, hogy a stábból elég sokan Los Angelesben lesznek egy hét múlva, és ott is maradnak egy ideig, szóval találkozhatunk is velük, ha úgy alakul.
Úgy látszott, Kellan végül megunta az egy helyben ücsörgést, mert egyszer csak felém fordult, hogy menjek vele piát hozni, merthogy ő szomjas.
- Az ki van zárva, hogy én ma alkoholt vegyek magamhoz! Elég volt nekem a tegnapi, nem vagyok én alkoholista – tiltakoztam hevesen, de Kel csak mosolygott.
- Ugyan már! Csak egyet igyál velem, légyszi! – Kiskutya szemekkel nézett rám, aztán közelebb hajolt hozzám, és a fülembe suttogta: - Gyerünk, ne kéresd magad, és hagyjuk magukra ezt a turbékoló gerlepárt.
Kis híja volt, hogy gúnyosan fel nem horkantottam. Turbékoló gerlepár… Marhára. Rob eddig még meg se szólalt, Lia meg már nagyon unhatja a banánt, mert elég morcosan néz. Hagyjuk őket kettesben? Miért ne? – vigyorogtam magamban gonoszul.
Elmentünk a pultig, ahol fel is ültünk két székre.
- Rob biztos sört kér – mondta Kellan, és rám nézett. Aha. Most azt várja tőlem, hogy megmondjam, mit kér Lia?
- Liának meg nekem jó lesz a whisky-kóla – vontam vállat lezserül.
- Akkor három whisky-kóla és egy sör rendel – fordult a pultoshoz Kel. Kicsit eljátszottam a gondolattal, hogy vajon akkor is szemrebbenés nélkül adná ki a pultos pasi az italokat neki, ha csaj lenne? Valószínűleg nem.
Már épp megindultam volna a poharakkal, mikor Kellan elkapta a karom.
- Nem úgy volt, hogy velem iszol?
- Öhm… De, persze – bólintottam megadóan, és visszaültem mellé.

Fél óra múlva még mindig ugyanott ültünk. Lia pohara és Rob korsója már üresen árválkodott előttünk, ahogy számos másik kiürült pohár és üveg is. Mivel Rob és Lia nem kerestek minket, így nem volt bűntudatunk, amiatt hogy megittuk az övékét is.
- A-akarsz táncolni? – kérdeztem akadozva tőle én. Én! Aki utál táncolni, mert nem tud. De sebaj, most valahogy nem jutott eszembe, miért is kellene tartózkodnom az ilyesfajta mozgástól.
Kel-től csak bólintásra futotta, én meg elindultam bele a tömegbe, magam után húzva őt. Egy ideig követett ugyan, de aztán megfogta a derekam, és maga felé fordított. Kicsit megszédültem a hirtelen fordulattól. Minden elmosódott körülöttem, így inkább megpróbáltam Kellan szemébe nézni, ami nem volt egyszerű, tekintve hogy mindkettőnknek enyhén keresztbe állt már a szeme.
Lassan elkezdtem a csípőmet a zene ütemére mozgatni. Mit mondhatnék, pocsékul sikerült, de jelenleg ráfogtam a részegségre.
Eléggé bizonytalankodtam. Nem mertem még ilyen állapotban se Kellanhez érni, de mikor ő átölelte a derekamat, kicsit megjött az önbizalmam. Felemeltem a karjaimat, és úgy táncikáltam Kel ölelésében. A kezei lassan elkezdtek vándorolni rajtam. Először az egyiket lecsúsztatta a combomra, mire én „véletlenül” végigsimítottam a karján. Erre ő már rátette kezét a fenekemre, és finoman belemarkolt. Csak egy pillanatra jutott eszembe, hogy nem kéne hagyni, de aztán felnéztem Kel arcára, és el is felejtettem mindent.
Tudtam, hogy meg akar csókolni, és már csak azon múlott, én akarom-e. A testem egyértelmű igenje gyalázatosan elnyomta az agyam, ami már amúgy is ködös volt a piától.
Ráérősen csókoltuk egymást, hogy aztán egyre jobban belemelegedjünk. A karom libabőrös lett, és még jobban fűteni kezdett valami belülről.
Mikor végül kifulladva engedtük el egymás száját, oldalra nézve különös jelenet tárult a szemem elé:
Lia és Rob eléggé intim helyzetben táncoltak nem messze tőlünk, és ha csak a szemem nem csal, éppen smároltak...

9. Fejezet: Ianek - Olyanok

 Sziasztok! Bella vagyok, és meghoztuk az új fejezetet, amin már személy szerint két napja folyamatosan dolgoztam. :) De megérte, szerintem legalábbis, mert nekem egészen tetszik. :) A címből szerintem kitűnik, hogy kiről is lesz szó, úgyhogy nem is koptatom tovább a billentyűket, Jó Olvasást!
(Kritikának még mindig örülünk)


(Silver szemszöge)

Mire megfordultam, Ian már a székemen ült, és érdeklődve nézelődött. Én kicsit zavarban voltam, úgyhogy gyorsan bemásztam az ágyam legvégére, a sarokba, és próbáltam úgy tenni, mint akit nagyon nem érdekel, hogy egy idegen pasi a szobáját stíröli.
- Tetszik a szobád – mondta végül Ian, és rám nézett.
- Köszi – motyogtam, és én is körbenéztem. Való igaz, nagyon szerettem a szobámat.  A fal egyszerű fehér színű volt, de szinte ki se látszott a sok fényképtől, zászlóktól és polcoktól. A szőnyegem élénkvörös, és nagyon puha volt. Az íróasztalomon volt a gépem, és egy kis hely az íráshoz, régebben pedig a tanuláshoz. A falon egy hosszú polc volt, amin a könyveim foglalták a helyet, néhány más kacattal egyetemben. A kétszemélyes ágyam pedig egészen be volt tolva a falig, mivel imádtam a fal felé fordulva aludni. De a legjobb dolog a szobámban az ablak volt. A nélkül lehetett kiülni a széles párkányára, hogy leestem volna.
A csendet végül én törtem meg.
- Azt már tudod, én mit kerestem fent... De te? Eltévedtél vagy mi? Lia mondta, hogy meghívott, amit nem tartottam túl jó ötletnek, de…
- Miért is nem tartottad jó ötletnek? – kérdezte kíváncsian.
- Öhm… Én kérdeztem először! – vágtam ki magam.
Ian egy darabig még fürkészően meredt rám, aztán vállat vont.
- Csupáncsak olyan „vendégszerető” fogadtatásban részesültem, hogy jobbnak láttam eljönni.
Kezdtem sejteni, hogy miről beszél.
- Találkoztál Robbal? – kérdeztem rá. – Mit csináltál már, hogy bedühödött?
Ki tudja, mivel ingerelte fel. Bár amilyen féltékeny volt rá, nem csodálnám, ha már a puszta látványa is idegesítené. Főleg, ha még Ian is rájátszott, és nyíltan flörtölni kezdett Liával. Ha Rob helyében lennék, és nekem tetszene egy lány, engem is rohadtul irritálna egy ilyen pali. Süt róla, hogy egy tipikusan nőfaló szépfiú. Teljes mértékben Rob mellett álltam, hiszen már alakulóban van köztük valami, amire igaz, hogy ez a féltékenykedés rásegített, de nem lenne jó, ha most barmolná szét őket Ian.
- Én?! Az égvilágon semmit! Lia ajtót nyitott, aztán megjelent Rob is… Mérges volt Liára, és elhívta valahova, aztán visszajött, és nekem esett. Inkább eljöttem – mutogatott ingerülten.
- El, vagyis… Fel?
- Mivel le akartam ugrani… Nem, csak vicceltem – mosolyodott el. – Lia úgy is utánam jött volna, de így ő lefelé indult. Meg akartam várni, míg visszamegy, és aztán elmenni. De közbejöttél te és a… baleset.
- Hát igen. Ha nem kiáltottál volna rám, akkor nem billentem volna meg, és ha nem ugrottál volna oda, akkor nem vágtalak volna orrba! Bár az is igaz, hogy akkor leestem volna, mivel az orrod hozott vissza az egyensúlyba. Szóval... Köszönöm az orrodnak! - magyaráztam teljes beleéléssel. Ian elég furán nézett rám, és a végén elnevette magát, mire én összevont szemöldökkel néztem rá.
- Ez igenis így van! - húztam el sértődötten a számat.
- Efelől nincs kétségem - hagyta rám mosolyogva. - Majd emelek valami szentélyt az orrom aranyból készült szobormásának.
-Benne vagyok! Van is egy ismerősöm, aki nagyon ügyes szobrász, majd szólok neki, és... - húztam az agyát.
- Na-na-na-na-na! Csak vicc volt, nehogy komolyan vedd! Nem kell nekem semmifé... Öhm... Csak hülyéskedtél, igaz? - zavarba jött arccal nézett rám, miközben a gyűrűjét csavargatta.
Bólogatni kezdtem. - Aham.
- Nagyon jó… - jegyezte meg epésen. – De térjünk vissza egy másik témára, nevezetesen, hogy miért is nem örültél annak, hogy én is jövök!
Upsz. Nem gondoltam volna, hogy még emlékszik, azért elég jó volt a terelésem. Most mit mondjak neki? Azért, mert eléggé hírhedt vagy, és mert nem bírom azt a nőcsábász képedet?! Ami végül is nem igaz, eddig legalábbis nem volt olyan szörnyű a társasága, inkább zavarba ejtő… néha.
- Hát… Én csak... Nem az, hogy nem örülök neki… Nem mintha örülnék neki, vagyis… Nem tartottam jó ötletnek. Azért Lia mesélt nekem Rob reakciójáról, és nem akartam, hogy itt is az legyen. Rob nagyon féltékeny!
- Igen, vettem észre… De hivatalosan csak barátok, nem? – kérdezte felcsillanó szemekkel.
- Ja. Nem mintha bejelentenék a tévében, ha mégsem… - válaszoltam unottan.
- Akkor még van esélyem! – jelentette ki nagy vidáman Ian. – Persze, akkor is lenne, ha együtt lennének.
Erre elfutott a pulykaméreg.
- De nagyképű valaki! Te csak ne állj közéjük a hülye kék szemeiddel, meg rosszfiús sármoddal! – álltam neki. Ian elkerekedő szemekkel, döbbenten bámult. - Végre kezdenek összejönni, és nem csak barátként tekinteni egymásra, erre jössz te, és mindent szét akarsz barmolni, csak mert olyan kedved van! De nem fogom hagyni, nehogy azt hidd!
Én még mindig dühösen fújtattam az előbbi kirohanásom után, Ian meg csak meredten nézett rám, aztán hirtelen elmosolyodott.
- Féltékeny vagy?
Hitetlenkedve meredtem rá, aztán megcsóváltam a fejem.
- Reménytelenül egoista vagy.
- Oké, ez igaz, de attól még lehetsz féltékeny! Egyébként meg, hogy tervezted ezt a „Nem fogom hagyni!” dolgot? Tervek… esetleg? – érdeklődött finoman.
Én még mindig a féltékenységen puffogtam, de ezen elgondolkodtam. Végül is, nem követhetem Lia minden lépését, de bíztam benne, hogy hallgatna a bölcs barátnői tanácsra. Amit természetesen tőlem fog kapni! Aztán majd meglátjuk. Mikor ezen ötletemet felvetettem Ian előtt, ő gátlástalanul kiröhögött, mire csúnyán néztem rá.
- Ugye nem gondolod, hogy Lia hallgatna is akárkire? Nem ismerem régóta, de annyi azért világos, hogy a maga feje után megy mindig – mondta lenézően, hogy én ezt nem tudom.
Szépen vagyunk! Még a saját barátnőmről is kioktat! Elegem van! Jó, gondoltam, hogy Lia makacs, de azért reménykedni szabad. Meg mit szól bele?! Miért kell neki ilyen jó emberismerőnek lennie?!
- Egy próbát azért megér.
Ian arca erre a mondatomra elkomorult.
- Tényleg azt hiszed, hogy Lia nekem nem számít? Hogy akkora nagy nőcsábász vagyok, hogy nem lehet normális kapcsolatom? Hogy nem akarhatok ilyet? Nekem fontos Lia, még sosem találkoztam ilyen lánnyal, mint ő! – hangja most nagyon őszintén csengett. - Egyezzünk meg. Én nem fogok tisztességtelen dolgokhoz folyamodni, te pedig nem leszel ellenem… Tettlegességben. Aztán meg azt gondolhatsz, amit akarsz.
Na, kösz… Ennyire le se szarja a véleményemet?! Nagyon felemelő. De az ajánlattal kapcsolatban meg… Mit veszíthetek? Lia remélhetőleg elmond nekem mindent, és ha valami olyat tenne Ian, akkor megszegem az egyezségünket. Talán még jót is tenne Ian jelenléte Rob és Lia kapcsolatának. Kiderülnének dolgok, mint ahogy eddig is. Már csak rá kéne vennem egyiküket, hogy valljon színt a másiknak és voálá! Az meg eszembe se jutott, hogy féltékeny lennék. Hiszen nem is az esetem! Nem mintha tudnám, hogy milyen az esetem, de biztosan nem az ilyen… ilyen… Ian félék!
Miután ezt ilyen szépen megbeszéltem magammal, és Ian még mindig várakozóan nézett rám, ezért úgy döntöttem, kinyögöm végre: - Oké, megegyeztünk.
Ian elégedetten dőlt hátra a székemben, és egy félfordulattal az asztalomat kezdte szemrevételezni. Nem tudtam, mit néz olyan meredten, de aztán felemelt egy fényképet.
- Ők kicsodák? – kérdezte rám se nézve.
Ismertem azt a képet. Lara, Tamina, Lia és én voltuk rajta. Még akkor készült, mikor először meglátogattuk őket Los Angelesi otthonukban. A ház előtt álltunk, és az egyik arra járó szomszédot kértük meg, hogy csináljon rólunk egy fotót.
- Lara és Tamina, a barátnőink – válaszoltam zavarodottan. – Miért?
Ian lassan visszatette a képet.
- Csak kíváncsi voltam – mosolygott végül rám, de nekem még mindig gyanús volt valami, így mesélni kezdtem, hátha kiderül valami.
- Régen San Fransiscoban laktak ők is, aztán a munka és a tanulás miatt költöztek L. A-be. Lara még most is egyetemre jár, Tami pedig egy étteremben főzőcskézik. Pár nap múlva megyünk náluk két hétre. – Eddig Ian folyamatos pókerarcot vágott, de utolsó mondatomra megfeszültek arcizmai.
- Ennyire jóban vagytok? – kérdezte mosolyogva, bár szerintem kicsit erőltetettre sikeredett.
- Mi négyen elválaszthatatlanok voltunk pár éve, csak hát a távolság sokat számít – meséltem szomorúan. – Mi itt kaptunk munkát, ők pedig elköltöztek, hogy valóra váltsák álmaikat. Aztán persze semmi sem úgy alakult, ahogy azt tervezték. De talán nem is baj. Talán már ők sem bánják. Néha az élet jobban tudja, hogy mi a jó nekünk, mint mi magunk.
- Nem is tudtam, hogy te ilyen kis filozófus vagy – mosolygott gúnyosan Ian.
- Semmit se tudsz rólam, szóval ezen az alapon lehetnék valami szadista pszichopata is. Ahogyan te is – vágtam vissza.
Nem is tudtam, hogy mi van velünk. Miért marjuk egymást ennyire? Mielőtt bejöttünk volna ide, olyan jól elvoltunk, leszámítva a tetős esetet. Most meg… De végül is nem panaszkodom, Iannel még vitatkozni se unalmas.
- Pedig egész jó emberismerő vagyok.
- Igen? Akkor lássuk! Mit tudsz rólam? – kérdeztem kihívóan.
- Hm… - Ian elgondolkodva tekintett körül. - Azt már tudom, hogy kicsit ügyetlen vagy, lásd: tető. A sok könyvből ítélve, szeretsz olvasni, és szereted a piros és ezüst színt.
Csodálkozva néztem rá. Erre meg miből jött rá? Jó, oké, a szobámban sok a piros dolog, de az ezüst vajon honnan jött?
- Az ablakon látszik, hogy sokat szoktál ott üldögélni, szerintem te afféle megfigyelő lehetsz. Szereted a zenét és a sportokat, de nem vagy fanatikus rajongója semminek. Viszont nagyon sok mindent szeretsz, azért ilyen nagy a kavalkád a szobádban. Néha könnyen zavarba lehet hozni, de legtöbbször kerülöd ezeket a helyzeteket. Viszont amin meglepődtem, és nem néztem volna ki belőled az az előbbi kirohanásod volt. Mikor megvédted Liáékat. Inkább tűntél olyan embernek, aki átsiklik a dolgok felett. De úgy látszik, rosszul gondoltam – fejezte be gondolatmenetét.
Én csak hápogni tudtam, és még mindig a hallottak feldolgozásának folyamatában voltam. Végül csak találtam valamilyen csípős megjegyzést.
- Ühüm. És ebből mennyi derült volna ki számodra, ha nem látod a szobámat? Szerintem inkább jó szobaismerő vagy. De ember, az nem. Abban igazad van, hogy megfigyelő vagyok, és nem cselekvő. Csak a végső esetben szoktam tenni is valamit.
Legalábbis eddig így volt – tettem hozzá gondolatban. – Mi sem bizonyítja jobban az ellenkezőjét, minthogy beleszólok Rob és Lia dolgába. De majd megváltoztatom ezt. Hiszen én nem ilyen vagyok, és nem használ senkinek a kotnyeleskedésem. Vagy igen, de akkor sem az én dolgom.
- Ha te ilyen jó megfigyelő vagy, akkor mutass valamit! Mit sikerült kifigyelni rajtam? – kérdezte Ian kíváncsian.
Ajaj. Ezzel megfogott. Általában tényleg ki tudom ismerni az embereket elég hamar, de Ianről csak feltételezéseim voltak. Meg az, amiket hallottam róla. De ez a két dolog éles ellentétben áll egymással.
- Nos, elég nehéz kiigazodni rajtad, ami szerintem azért van, mert teljesen tisztában vagy a hatásoddal, és ki is használod rendesen. Viszont nem vagy rosszindulatú, sem bunkó. Csak talán…
Zavartan hallgattam el és bámultam a szőnyeg sarkát. Aztán mikor rájöttem, hogy mi hozott zavarba, még jobban zavarba jöttem. Mióta zavar engem, hogy kimondom, amit gondolok valakiről? Még ha rossz a véleményem, akkor is.
- Csak talán? Ki vele, mi a rossz bennem? – noszogatott kedvesen Ian. Én hülye meg felnéztem az arcába, azon belül a kékesszürke szemeibe.
- Talán kicsit egoista és öncélú vagy. De ez is érdekes, mert közben tudsz kedves is lenni, szóval nehéz eset vagy. És kiszámíthatatlan. Nem tudom, hogy mikor vagy őszinte, és mikor színészkedsz. Ennyit rólad.
Ian elgondolkodva bámult maga elé, én meg úgy döntöttem, ideje kimennünk a többiekhez.
- Különben a többiekkel jól kijöttél? Csak Robbal volt gubanc, nem igaz? – kérdeztem rá.
- Öhm, mi? – zavarodottan pillantott rám. – Ja, igen. A többiek jó fejek.
- Akkor indulás kifele, nem üldögélhetünk itt egész este – pattantam fel az ágyból, hogy aztán az ajtó felé vegyem az irányt. Mikor láttam, hogy Ian még mindig ott ül, kérdőn néztem rá.
- Csak akkor megyek ki, ha megvédesz! – nézett rám nagyra nyílt kölyökkutya szemekkel. – Mondd, hogy megvédesz, és veled megyek bárhová – viccelődött, én meg csak szem forgatva bólintottam.
A nappali olyan volt, mint egy csatatér. Az asztal félrehúzva, rajta poharakkal, üvegekkel, kajával, meg egy telefonkönyvvel. Az meg hogy kerül ide? Gondolatban vállat vontam.
Körbe nézve megláttam Kellant, egyik kezében csoki öntetes flakonnal. Éppen nagy beleéléssel nyalta le a másik kezéről az odakent csoki mázt. Ezek szerint ő se józanodott még ki.
Úgy döntöttem, hanyagolom még egy ideig Kelt, ezért a másik oldalt nevetgélő Dakotáék felé vettem az irányt. Bár nem jutottam messzire, mivel kábé a második lépésemnél beleakadt a lábam valami pirosba, és megállíthatatlanul kezdtem előre dőlni. A földnek csapódástól végül az Egoista Kékszemű (alias Ian) mentett meg azzal, hogy elkapta a derekam és megtartott. Mormogtam valami köszönetfélét, aztán dühösen kaptam fel a szőnyegről mindennek az okozóját, egy piros tangát. Ami az ÉN tangám volt! De határozottan emlékeztem rá, hogy nem itt hagytam. A fürdőszobában volt még utoljára. Türelmetlenül vágtam zsebre és indultam meg újra a lányok felé. Menet közben észrevettem, hogy Rob és Lia hiányoznak, amit elégedetten nyugtáztam.
De nem sokáig örülhettem, mert amint elértem a csajokat, nyomomban Iannel, Rob vágódott be a szobába. Igen, szó szerint vágódott, nem tudom, mi ingerelte fel ennyire. Leült a kanapéra, úgy látszik, nem vette még észre Iant.
Pár pillanat múlva Lia is megjelent, és egyenesen felénk vette az irányt.
- Silver! Na, végre! – sóhajtott fel Lia, mire Kel felkapta a fejét és rám nézett.
- Nicsak, előkerültél Sil cica! Kár, hogy lemaradtál itten a nyalakodásról! Pedig de szívesen le…
- Ez meg mit keres megint itt? – vágott közbe Rob, Ianre nézve.
- Na, most állj le Rob! Kibírnátok végre, hogy ne essetek egymásnak? Könyörgöm, halasszátok későbbre, ne mások előtt veszekedjetek! – szidtam le Robot.
Taylor ekkor bizonytalanul szólalt meg: - Nekem lassan menni kéne.
Erre a többiek is helyeslően bólogatni kezdtek. Liával próbáltuk kicsit marasztalni őket, de nem nagyon erőlködtünk, mert mi is fáradtak voltunk. Végül mindenkitől elbúcsúztunk, nagyjából a szemetet is kihordtuk, a többit meg úgy hagytuk. Holnap lesz még rá elég időnk. Pontosabban ma, mert már éjfél is elmúlt. Fáradtan kívántunk egymásnak jó éjszakát, majd mindketten bevackoltunk magunkat a szobánkba, és én álomtalan álomba merültem.

Fejléééc

Na elfelejtettem mondani valamit h a fejléc az szilvikémnek köszönhetőő bezony bezony naddon széép őő már csak zsenike az ilyenekhez nagyon ért hozzá és szereti is csinálni és még büszke is rááá:P Na szóóval mivel ez a művecske Bellának is és nekem is nagyon teccik ezért ez lett a mi kis fejlécünk és ki tudja lehet h lesz méég ilyenXD(ilyen)XD na csak ennyit akartam!!Megosztani  nagyon köszi az én szilvimnek!!!!!!Puszííí:*(L)<3

8. Fejezet: Az öntet visszanyal!

 

(Lia szemszöge)

Az üres flakonnal a kezemben tértem vissza a többiekhez, közben reménykedtem, hogy Ian jó kezekben lesz barátnőmnél. Bár, ahogy visszaidéztem kinézetét, korántsem voltam benne olyan biztos. De majd Sil kezelésbe veszi!
Bent már eltolták az asztalt, és most a helyüket keresték.
Én lehuppantam Rob és Kris közé, és középre raktam az üveget.
- Ki fogja kezdeni? - tettem fel a kérdést, mire Ashley lelkesen jelentkezett.
Első körben sikeresen kipörgette Jacksont, aki ezt mosolyogva vette tudomásul.
- Felelsz, vagy mersz?
- Hm... Úgyse tudsz olyat kérdezni, úgyhogy felelek! - válaszolta magabiztosan.
- Ohhó! Biztos vagy te abban? - Ash kihívóan mérte őt végig, mire Jackson kicsit összébb húzta magát.
- Hány emberrel csókolóztál már az itt jelenlévők közül?
Jack kicsit meglepődött a kérdésen, aztán töprengve számolni kezdett. Pár másodperc után kibökte: hattal.
Erre Elizabeth csodálkozva nézett körül.
- De hát összesen van hat lány, és velem nem is csináltad!
Mindenki döbbenten bámulta Jacksont, aki erre zavartan vakarta meg a fejét.
- Nem mondtam, hogy csak lányokkal csókolóztam...
Kellan erre elszörnyedve meredt barátjára.
- Te kis homi! Kíváncsi vagyok, ki lehetett a khm... partnered. Várj, nem is! Inkább nem akarom tudni! - tartotta fel védekezően a kezét.
Jackson erre mérgesen fújta ki a levegőt.
- Nem vagyok homi! Csak azért csináltam, mert... ööö... Hagyjuk! - hallgatott el zavartan.
- Hihető, haver! - veregette meg a vállát Taylor, közben kivillantotta mind a 32 fogát, ahogy vigyorgott Jack zavarán.
- Jegeljük a témát, én jövök! Valaki most nagyon szívni fog! - fenyegetőzött az érintett, miközben a flakon felé nyúlt, és megpörgette azt. Nikkinél állt meg.
- Drága Nikki, felelsz, vagy mersz?
- Merek - húzta ki magát bátran Nikki.
- Lia, hoznál nekünk egy telefonkönyvet? - fordult felém Jackson.
Mikor visszatértem, odaadtam neki a mázsás könyvet, ő meg elkezdte lapozgatni azt.
- A feladatod mindössze annyi lesz, hogy felhívd... John Brownt, és telefon szex szolgáltatást nyújts neki!
Nikki erre felháborodottan kezdett levegő után kapkodni.
- Hogy mi? Meg vagy őrülve? Én? Egy idegennel? Soha!
- De bizony! És itt kell végigcsinálnod, előttünk!
Kel erre öblösen felnevetett, és vigyorogva várta Nikki válaszát.
- Jó. Rendben! Megcsinálom... - motyogta beletörődötten, majd kézbe vette az időközben előkészített telefont. - De ne röhögjetek bele!
Kihangosította a telefont, és hallottuk, ahogy kicsöng, majd valaki beleszólt.
- Igen, tessék? - hallatszott egy férfihang.
A továbbiakban kénytelen voltam ráharapni egy párnára, hogy ne visítsak fel a röhögéstől. Nikki hihetetlenül jól adta elő magát, egyre inkább belemelegedve a dologba. Először beadta a pasasnak, hogy nyert egy ingyen szolgáltatást, csak erre az alkalomra. Kicsit vonakodott a fickó, de végül megadta magát Nikki búgó hangjának, és kezdetét vette a nyögések, lihegések és különféle erotikus hangok és szövegek hosszú sora.
A társaság már egymás nyakában fetrengett a röhögéstől, Nikki hangját meg néha megszakította John Brown nyögése. Úgy látszik, élvezte a helyzetet.
Mikor végre véget ért a dolog, Nikki illedelmesen elköszönt, majd szigorúan ránk pillantott.
- Mit mondtam a nevetésről?

Ezután szemtanúi lehettünk egy Dakota- Kris smacinak, illetve annak, hogy Peter egy szál piros tangába rohangál kint a folyosón mondván, a pókerben nem csodálhattuk meg kidolgozott felsőtestét! Peter röhögve beleegyezett, és az ajtóban szétnézett, épp senki sincs-e kint, de pechjére épp egy idős néni császkált a folyosón, Pete meg nem ment ki. De mi jól meglöktük, mire ő jóformán kiesett a folyosóra, és takargatva magát ránk villantotta haragos tekintetét. Mi pedig csak mutogattunk, hogy mozogjon. Erre elindult, a nénike meg csak nézett rá. Már azt hittük, azonnal ráveti magát a táskájával, azt kiabálva: Szatír! De elszámítottuk magunkat! A nénike ugyanis rákacsintott, és elkezdett közeledni Peter felé! Ő meg, mint akit ágyúval lőttek ki, úgy elszaladt.
Peter Kellant pörgette ki, aki, mint a legtöbb mókamester, mert.
Ismertem már annyira Petert, hogy ő valami nagyon ütős feladatot fog kieszelni, és nem kellet csalódnunk. Kelnek Ashley képzeletbeli szülését kellett levezényelnie a lépcsőházban.
Ash szülő pózban elhelyezkedett a lépcső tetején, előtte Kel térdelt.
- Készen állsz? - kérdezte a "kismamától". - Akkor... Nyomj!
Nem tudom, a szomszédok vajon miért nem jöttek ki, hiszen elég hangosak voltunk. Egyfelől Ash fújtatott, néha egy-egy sikoltással megspékelve, másfelől meg Kel adta kiabálva az utasításokat. Mi pedig nevettünk.
- Gyerünk, lélegezz! Beszív, kifúj! Beszív, kifúj! És nyooomj!
- Bazdmeg nyomom, de nem jön!
- Ez az, már látom a fejét! Nyomj!
Végül sikeresen megszülték a gyereket, a köldökzsinórt Rob vágta el.
Most Kel következett. Megkönnyebbülten lélegeztem fel, mikor az üveg szája nem rajtam állapodott meg, hanem Robon.
Kellan elégedetten dörzsölgette nagy mancsait.
- Háhá!!! Kedves Robert Pattinson! Felelsz, vagy mersz?
- Merek? - kérdezte bizonytalanul.
- Még szép, hogy mersz! De lássuk csak, mit is kezdjek veled... - morfondírozott Kellan. Szemét többször is körbehordozta rajtunk, majd tekintete végül megállapodott rajtam. Nem tetszett nekem a nézése...
- Akkor lássunk egy kis fülledt erotikát ma este! Kérek öntetet emberek!
- Minek az? - kérdeztem érthetetlenül. - Csak nem azt akarod, hogy lenyalja valaki Rob testéről az öntetet? - Ezt már mosolyogva kérdeztem.
Kellan féloldalas mosolyra húzta száját, és rám kacsintott.
- Omg! Sok sikert Kristen! - nyomtam kezébe az öntetet.
- Ööö... Lia, nem Kristen lesz az, aki itt most nyalni fog, hanem te!
- Nem!
- És Rob...
- Nem!!
- Pedig téged.
- Nem!!!
- De-de.
- Á-á!
- Ó, de még mennyire, hogy nyalni fogsz!
- Nem! Nyaljon ő!
- Oké, ő is fog, nyugi.
- Én mért nyalok? - szólt közbe Rob.
- Esetleg cumizni szeretnél? Fogadok, te vagy a kis Jacky cica partnere khm... - rötyögött Kellan.
- Hé, nem vagyok cica, oké?! - háborodott fel Jackson.
- Hát persze, hogy nem. Na, de hogy ezt bizonyítsd, drága Rob, hogy nem vagy langyi-bandi, ezért nyaaaaalnod kell!!!
- De mi van, ha... - kezdett bele Rob, de nem fejezte be.
- Ha? Feláll? Rob, az lenne a gáz, ha nem állna fel. Főleg Liára.
- Khm... Én is itt vagyok.
- Tudom. Na, akkor kezdjünk bele, emberek! - mancsait pedig ismét összecsapta.
- Nem hiszem, hogy ez tetszene a többieknek, ugye?! - kérdeztem utolsó mentsváramként..
Erre mindenki tök egyszerre: Viccelsz?!
Így hát belekezdtünk, mivel mindenki látni akarta. A kis sunyik, mondtam is nekik, ha szex hiányuk van, akkor ne rajtunk éljék ki.
Lefeküdtem a földre, Rob pedig leöntött öntettel.
- Ez így nem lesz jó! Add csak ide! - Kellan kivette Rob kezéből az öntetet, és most ő öntött le.
- Hm, Lia-cica! Miért nem én kaptam ezt a feladatot? Most csak nézhetem!
- Kuss, Kel!
- Befogtam. -  És nagyokat sóhajtva tovább csorgatta rám.
- Háh, ez kész! Most pedig nyalj, kedves Robert.
Rob négykézlábra ereszkedett, és a combomtól felfelé haladva, nyalni kezdett. Végig nyalta a hasam, a melleim között és fel, egészen a nyakamig. Mondhatnám, hogy nem izgatott fel az, ahogy Rob épp engem nyal, de az jókora hazugság lenne. Már annyira jól esett, hogy mikor befejezte, azt akartam, nyaljon még. A francba, hol az az öntet?! Kérek repetát!
- Azt hittem, szexibb lesz! Hiányzik még egy kis erotika! - gondolkozott Kellan. - Meg is van.
Azzal kezébe vette az öntetet, és még egyszer végig öntötte a combomat, hasamat, két pöttyöt a mellemre, mellkasomra, nyakamra, számra, arcomra, karomra, ujjaimra... Szóval, mit ne mondjak. Kellan adott Robnak rendesen.Na meg persze, nekem is.
- Na, most aztán... Fel kell, hogy álljon! - célozgatott Kel, mutogatva Rob szerszámjára.
- Már cukormérgezést fog kapni, szerencsétlen! - szóltam közbe, de Rob csak nagyokat nyelt és pislogott, majd lassú tempóval neki kezdett.
Érzékien végig nyalt, olyan lassan, hogy azt hittem, menten magamra rántom, és mindenki előtt megerőszakolom. Úristen! Mi lett velem? Akit a legjobb barátomnak neveztem, azt most csak úgy lekapnám?!
Belenyögtem abba, ahogy nyal, elég sokszor, de most nem érdekelt, csak átadtam magam az élvezetnek. Néha-néha azért Rob is belenyögött, aminek én persze nagyon örültem. Mi lesz akkor, ha majd én kerülök sorra?
Mikor a számhoz ért, homályos tekintettel rám nézett. Száját kinyitotta, majd tekintete ajkaimra tévedt, és lassan közeledve óvatosan végignyalta először az alsó ajkamat, majd a felsőt. Az én szám is elnyílt, majd egy lágy puszival elvált ajkaimtól. Újra szemembe nézett, és le nem vette volna szemét az enyémről. Kezemet kezébe fogta, és lassan minden ujjamról lenyalta a csoki szirupot, én meg csak leamortizálva néztem őt. Mikor végzett, lefelé kezdett nézni magán. Mit keres ez?
- Khm... hát... öhm... - Rob felállt és kivonult a fürdőbe, mellesleg álló farokkal. Bazira eresztett szemekkel bámultunk utána.
- Csak felállt neki, akkor még sem homi. - mondta Kellan.
- Én végig azt néztem, és én mondom, már az elején ágaskodott neki - fűzte hozzá Jackson.
Mindenki tágra nyílt szemekkel nézett Jacksonra.
- Öregem, menj a közelemből! - mondta Kel.
- Az enyémből is - helyeselt Taylor, és már arrébb is ült.
- Jaj, ne már! Csak kíváncsi voltam.
- Aha-aha, persze.
- Jaj, fiúk! Hagyjátok már! - kelt Ash Jackson védelmére. - Én nagyon is tudom, hogy nem meleg!
- Én is tudom tanúsítani, bár csak egy csók volt köztünk, de az nagyon jó volt. - Nikki is Jack védelmébe állt.
- Szerintem is istenien csókol. - Ezt már Kristen mondta. - Mikor csókolóznunk kellet Edward és Bella szerepében.
- És milyen jó, hogy Jasper szerepét kaptad - mondta Ash.
Rob közben visszatért a fürdőből és mosolyogva nézett rám.
- Te jössz!
Így hát, most én vettem kezelés alá Robot. Én is végig nyaltam ott, ahol ő engem. Szeme elhomályosult, és ismét ágaskodott neki odalent. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy ezt váltottam ki belőle ismét.
- Hű, anyám! Adjon valaki egy párnát és hideg vizet! - mondta Kellan. - Asszem nekem is akadt egy kis khm... merevedési khm... problémám.
Erre mindenki csak vigyorgott Kel zavarán.
- Na jó, mossuk le ezt a sok csoki mázt magunkról - felhúztam Robot is magammal.
Bevonultunk a fürdőbe és egymás mellett tisztogattuk magunkat. De egyikünk se szólt a másikhoz. Talán Rob kellemetlenül érezte magát a dolog miatt. Ő hamarabb végzett, és se szó se beszéd, ott hagyott. Nagyot fújtattam magamban. Most meg mi a fene baja lehet? Mindegy, majd ezt is meg kell vele beszélnem, ahogy most már elég sok minden mást is...

Kövi rész:)

Na csajszikák ma jön a friss szóóóóóval majd olyan 1óra körül jön  adtól függ hogy Bellám mint és hogy tud feljönni!!Na de őszintén nekem ez a rész teccik nagyon ahhoz képest hogy bellus mondta  neki ez mennyire nem teccik jól összehoztuk de még a vége hiányzik ahhoz meg már hullák vagyunk tudjuk eléggé késve hozzuk bocsi is érte de mindig van vmi vagy pedig nekünk nincs ihletünk az egészhez  na de mind1 is nem pofázok máán annyit akk majd ma jön a friss!! pusszantás!!:)

7. fejezet: A buli 2.

Na megvan a fejezet, a következőő, lehet vihogni aki akar persze (rem
vikusom nem okoztunk csalódást Bellussal.XD)
Én rötyögtem jókat, amikor elképzeltem magam előtt a dolgokatXDXP
Na jó, mit mondjak, mivel húzzalak itt titeket páran, na jó semmivel majd gyüszünk csáájék, jó ojvaszászt!!xoxo<3

(Lia szemszöge)

A francba! Tudtam, hogy ez lesz! Na most mit csináljak?
- Semmi keresnivalód nincs itt! Épp bulit tartunk, úgyhogy akár már mehetnél is! – mosolygott gúnyosan Rob.
- Már megbocsáss, de engem Lia hívott meg, és ez az ő lakása, szóval… - hessegette arrébb a kezével őt, akinek rögtön lehervadt a mosolya, és kissé haragosan nézett rám. Ilyenkor hol van Silver?
- Tényleg meghívtad? Mégis minek? És miért nem szóltál róla? Hogy képzelted ezt az egészet, Lia?
„Sehogy” – akartam mondani, de inkább nem hergeltem tovább amúgy is ideges barátomat.
- Én… Nem tudom. Nem is kérdezted, hogy kik vannak meghívva! Különben meg, azt hívok meg, akit akarok, szóval… - majdnem elkezdtem én is hessegetni, mint Ian, de sikerült visszafognom magam. – Örülnék, ha beengednéd! – célozgattam rá, hogy arrébb állhatna a hülye ajtóból.
Oké, hogy nagyjából igaza van, nagyon igaza, de azt nagyon utálom, ha meg akarják mondani, mit tegyek és mit nem!
Rob, ha puffogva is, de félreállt, Ian pedig látványosan adott két puszit az arcomra.
Besétáltunk a többiekhez, akik éppen nagy semmittevésben voltak. Nem igazán tudtam, hogy Ashley-n kívül ismeri-e valaki Iant, így jobbnak láttam bemutatni, csakhogy ő megelőzött.
- Helló! Ian vagyok, és még mielőtt valaki nekem esne, Lia hívott meg!
Hát kösz, gondoltam magamban, bár szerintem csak Rob bánja, hogy itt van.
Mindenki némán figyelte Iant, aztán Ash kapcsolt.
- Szia! Jó újra látni! - mosolygott rá Ash és megölelte.
- Téged is! - válaszolta Ian.
Már fordult is a többiekhez. Mindenkivel kezet rázott, meg kezet csókolt. Igazi úriember - gondoltam magamban. Aztán éreztem egy erős szorítást a karomon. Rob volt az, és mielőtt bármit is tudtam volna reagálni, bevonszolt a szobámba, és sietősen ránk zárta. A falhoz nyomott, két kezével fejem mellett megtámaszkodva.
- Most meg mi van? - kérdeztem feszülten. Nem normális, hogy képzeli, hogy csak berángat ide, mikor mindenki kint van?! Agyament!
- Miért van itt?
- Már mondtam. Azért, mert meghívtam - mondtam lassan, tagoltan, hátha így megérti.
- Nem így értettem. Basszus, tudod te jól, hogy hogy értettem.- Egyre dühösebb lett, kezével a fejem mellett a falba vágott. Erre ellöktem magamtól.
- Nem vagy normális! Nyugodj már le! - De aztán leesett, hogy mi baja lehet.
- Már megint féltékeny vagy? - kérdeztem hitetlenkedve, de szám sarka akaratlanul is elégedett mosolyra húzódott..
- Miért nem érted már meg végre, hogy nem érzek semmit irántad?! - kiabálta az arcomba.
Annyira kibaszottul fájt, amit mondott, és ahogy mondta! Legszívesebben bezárkóznék ide a szobámba, és szét sírnám az összes párnám. Tudom, hogy érez valamit irántam, de nem tudom, miért ellenkezik. Bár, ha jobban belegondolok, én is azt teszem...
- Akkor? - kérdeztem tök nyugodtan, holott majdnem elsírtam magam.
- Mit akkor?
- Nyugodtan randizhatok Iannel, meg bárki mással, vagy másokkal. Kedvemre kufircolhatok, és... - kezdtem volna belemelegedni a dologba, de Rob feltett kézzel állított meg.
- Elég! Nem érdekel, kivel, hol és mikor. Csak Iannel ne!
- Aham! Most te komolyan azt hiszed, hogy ezt meg is szabhatod nekem?! Komolyan? Tényleg, Rob? Tényleg?!
Kezdett felmenni bennem a pumpa.
- Igen, tényleg. - Úgy látszik, nem vette észre a kitörni készülő vihart, ami bennem dúlt.
- Hát tudod mit? Nem, nem és nem! Menj a francba! - Kezembe kaptam az első utamba kerülő tárgyat, ami egy váza volt, és már épp elhajítottam volna, de az a barom állat elkapta.
- Hohohohó! Lia, mi az eget művelsz? Állj már le!
Én folyamatosan dobáltam, mindennel, ami a kezem ügyébe akadt, de aztán leszorította kezeimet, és hátulról megölelve csitítgatott. Én pedig jól tökön rúgtam.
- Kapd be! - üvöltöttem, miközben lábammal alaposan belerúgtam a kis kincsecskéjébe.
- Úristen! Ezt most mért kellett? - roskadt össze a tökét fogdosva.
- Fáj mi? - vigyorogva leguggoltam mellé. Mert ő már nagyban négykézláb a földön markolászta magát kínjában. Amire nem számítottam hogy hirtelen leránt a földre, és rám fekszik.
- Élvezed mi, ha kínozhatsz? - kérdezte, nagyon közel az arcomhoz, és most ő mosolygott rám. Nem is mosolygott, hanem inkább gonoszul vigyorgott, egyenesen a képembe. Köpni-nyelni nem tudtam. Kezemet lefogta a fejem felett.
- És te élvezed, hogy rajtam tehénkedsz? - nyögtem, mert már igencsak levegő híján voltam.
- Hehe! Imádok tehénkedni!
- Ó, tényleg? Hát az jó, és akkor most egész este rajtam leszel? - érdeklődte kedvesen.
- Ha ez kell, hogy Ian Somerbigyula vegye a célzást, akkor igen.
- Milyen célzást? Rob, én igenis randizni fogok vele, és kész! Nem leszel itt mindig, hogy megtudd ezt akadályozni.
- Lia, kérlek ne csináld - olyan gyengéd volt a hangja...
- Miért, Rob? - kérdeztem én is, már szinte suttogva.
- Csak ne vele, oké?
- Jó, tegyük fel, hogy nem teszem, és nem megyek el vele randizni. Tudod mit? Akkor majd a tisztítós sráccal! Múltkor megadta a számát és... - húztam az agyát.
- Azzal se.
- Mi az, hogy azzal se?
- Mert, miért nem otthon mossa a holmiját?
- Ez komoly? Rob, ezt pont te mondod?! Be se tudod indítani a mosógépet! Egyáltalán tudod, hogy néz ki? - kérdeztem nevetéssel küszködve.
- Nagyon vicces vagy - jegyezte meg epésen.
Fantasztikus eszmecserénket a hirtelen nyíló ajtó, és egy hang zavarta meg.
- Ti meg mit csináltok itt a sötétben... kettesben... elvonulva a világtól... A sötétben-t említettem már? - csicseregte Ashley, az ajtóban állva.
- Ööö... hát mi ...Ez jó kérdés! Mért is vagy még mindig rajtam? - kérdeztem Robot.
Rob kelletlenül leszállt rólam. Felsegített a földről, és ő ment ki elsőnek a szobából, engem pedig Ash bevárt az ajtónál.
- Szóval? A sötétben… Ti ketten?
- Jaj, de tudtam, hogy rá fogsz kérdezni. Majd elmesélem.
- De mindent szóról szóra – lassan, tagoltan mondta, mint egy elme roggyantnak.
- Oké, Ash, azt hiszem, képes vagyok még felfogni, hogy mit mondasz.
- Jól van, na!
- Amúgy Iannel minden rendben?
- Persze. Már nagyba összehaverkodott mindenkivel. Amúgy meg mindenkinek feltűnt ám, hogy eltüntetek kettesben, szóval ment a poénkodás rendesen a fiúk között. És úgy láttam, mintha Iant zavarná a ti eltűnésetek.
- Nagyszerű! Ezért még számolok Robbal.
Bentről ekkor dühös kiabálás ütötte meg a fülünk.
- Jobban jártunk volna, ha el se jössz ide! – hallatszott Rob hangja.
- Remek! Nagyszerű! De ez már nem is rólam szól, igaz? Inkább Liáról! Hihetetlen, mennyire féltékeny vagy! Szegény lány lassan már bujkálni fog előled… és még egyszer elnézést, hogy megzavartam királyi szférádat! Érdekes, eddig senkit nem zavartam, csak te vagy ennyire… áh, inkább húztam innen a francba! Szevasztok!
Ajtócsapódás hallatszott, mi pedig rohantunk a nappaliba, ahol mindenki lefagyva állt. Csak Rob fújtatott, még mindig mérgesen, csendes magányában.
- Mi műveltél, Rob? – kérdeztem halkan, dühtől izzó hangon. Lesütött szemekkel fordult felém. Érezte, hogy ezúttal túl messzire ment.
- Hova ment Ian?
- Hallottad, nem? El – válaszolta Rob.
Erre inkább nem mondtam semmit, hanem kirohantam a bejárati ajtón. A balra vezető lépcsősor a tető felé vitt, de én jobbra indultam. Feltett szándékom volt utolérni Iant, és minimum bocsánatot kérni tőle, de az utcára kiérve hiába nézelődtem, sehol sem láttam. Elsétáltam a sarokig, hátha gyalog indult neki, de arra sem volt. Biztosan fogott egy taxit, és hazament, gondoltam csalódottan.
Fent már nagyjából lenyugodtak a kedélyek, de ez csak addig tartott, amíg meg nem láttak engem. Valószínűleg a kitörésemre vártak, amit Robnak szántam.
- Elment – mondtam nyugodt hangon. – Rob, veled még később számolunk, most nem akarom tönkretenni a bulit.
Mindenki meglepetten bámult rám, de végül Kellan hangja törte meg a csendet:
- Na, fiúk-lányok! Mehet a felelsz, vagy mersz?
Ám mielőtt még bárki bármit mondhatott volna, észrevettem, hogy valaki hiányzik körünkből.
- Hol van Silver?


(Silver szemszöge) 

Gondolataimba merülve álltam a tető szélén, ami elég őrült ötletnek tűnt, tekintve, hogy nem teljesen voltam józan. De pontosan ez volt az oka, hogy otthagyva a bulit és Kellanékat, feljöttem a tetőre, bámulni a fényeket.
San Fransisco nagyváros volt, és én, bár csábított a nyugalom gondolata, sosem hagynám el az otthonomat. Itt születtem, itt jártam iskolába, és most is itt élek és dolgozom.
Ahogy a hajamat finoman lobogtatta a szél, éreztem, ahogy egyre jobban tisztul ki a fejem az alkohol mámoros hatásától.
Ennek ellenére, mégsem hallottam a halk ajtócsapódást és lépéseket a hátam mögött. Úgy látszik, túlságosan lefoglalt a város látványa.
A hangos kiáltásra viszont már felfigyeltem. És mivel felfigyeltem, meg is akartam fordulni, hogy ugyan vajh, ki kiabál rám a hátam mögül?
Ám úgy látszott, túl nagy lendületet vettem. Kibillenve az egyensúlyomból próbáltam a karjaimmal kalimpálva visszanyerni azt, miközben egyszerre több dolgot is észleltem, hála az adrenalinnak.
Először is feltűnt, hogy elmosódottan, még szebbek a fények. Erről eszembe jutott, hogy valószínűleg nem vagyok normális, hogy a halál küszöbén ilyenekre gondolok.
Erről pedig eszembe jutott, hogy hoppá! Meg fogok halni! Kész, vége, ennyi volt! Szemeim előtt viszont nem akartak leperegni életem pillanatai, hanem, mint egy neonfelirat, villózott a gondolat: Basszus! Nem fogom látni a Twiligh folytatását! Mekkora szívás!
Ám ekkor éreztem, hogy még mindig kalimpáló jobb kezem valami keménybe ütközik, amitől nagy nehezen hátratántorodtam.
Aztán minden olyan gyorsan történt! Léptem, botlottam, ütköztem és zuhantam, aztán hirtelen ott találtam magam…
Ööö… Hogy került ide Boone?!
Szóval ott találtam magam a földön, alattam Ian Somerhalderrel! Micsoda furcsa véletlenek… Szép második találkozás.
- Szia! – nyöszörögtem, mire csak egy nyögés volt a válasz.
- Jól vagy? – folytattam rendületlenül az ismerkedést, de aztán leesett, hogy ez egy elég hülye kérdés lehetett, tekintve, hogy még mindig rajta tehénkedtem.
- Dem igazsán... – válaszolta, miközben fél kezével összecsípte vérző orrát.
- Te jó ég! Hiszen ömlik az orrodból a vér! Mi a fene történt veled?
Erre kelletlenül elhúzta a száját, és hitetlenkedve meredt rám. Aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg az a kemény dolog, amibe a kezem ütközött, na, az volt Ian orra.
Bocsánatkérően pislogtam rá, mire azért ő is elmosolyodott. Valószínűleg totál idiótának nézett, ami nem volt nehéz, ezek után.
Nem igazán mertem a szemébe nézni, de amikor elkezdett alattam mocorogni, leesett, hogy éppen a mellkasát bámulom, és kénytelen voltam felnézni. Ő csak huncutul bámult engem, mire elpirultam. Hogy lehetnek valakinek ennyire kék szemei? Valószínűleg már a számat is eltátottam, úgy néztem a szemeit, és már eléggé kipirosodtam, ami nálam nem volt újdonság. Illetve abban a tekintetben az volt, hogy bár én nagyon pirulós vagyok, de ez főleg pasik társaságában következik be, és mivel nem sokat pasizom, annyira azért nem gyakori nálam ez a jelenség.
Ahogy látta, hogy milyen paradicsomszínű lett a fejem, vigyora kiszélesedett, és még egy kicsit fészkelődött alattam, totál nem zavartatva magát, hogy folyik az orra, és rajta fekszem. Éreztem, ahogy szinte minden testrészünk összeér, amitől nagyon zavarba jöttem. Ideje véget vetni ennek! Igyekeztem gyorsan felpattanni róla, csakhogy nem ment az olyan könnyen!
Elsőnek feltornáztam magam a karjaimmal, mivel már jóformán a mellkasán feküdtem, nem beszélve a többi testrészemről.
A hasam viszont így még jobban hozzá nyomódott, amitől akkorát „ugrottam” (csak fejben), hogy eddig kinyújtott lábammal, ami az Ő lábai között volt, gyorsan feltérdeltem, felállás céljából.
Egyvalamire azonban nem számítottam… Nevezetesen, hogy túlságosan is közel voltam hozzá, aminek az lett az eredménye, hogy térdem a felhúzás folyamatában megállt, csakhogy elég későn, ugyanis éreztem, hogy valamibe (a lába között) nagyon (de nagyon!) bele ütközik.
Ian szegény erre már csak egy fájdalmas nyögéssel reagált, és enyhén összerándult.
- Upsz, bocsi! Ne haragudj, annyira béna vagyok! – mentegetőztem.
- Ühüm – Ian összeszorította a száját, úgy préselte ki ezt az egy szót.
- Jól vagy? Felbírsz állni? Gyere, menjünk le gyorsan! Kérsz rá egy kis jeget? Ha már itt tartunk, az orrodat se ártana lekezelni! Remélem nem lett semmi komolyabb baja! Apa egyszer azt mondta, hogy egy orrtörésbe bele is lehet halni, ha a szilánkok elérik az agyat! – és csak mondtam és mondtam, megállás nélkül, miközben segítettem feltápászkodni Iannek.
Ő csak rémülten meredt rám, főleg a meghalós résznél, ezért gyorsan hozzátettem.
- Ó, mármint, neked biztos nem lesz semmi bajod, ne aggódj!
Miután sikerült felimádkoznom a földről, nem törődve tiltakozásával, fél kezemmel átkarolva, elindultunk lefelé.
Az utat lassan, az én részemről sűrű bocsánatkérésekkel, az övéről elfojtott nyögdécseléssel tettük meg.
Az ajtón belépve szerencsére senkivel se futottunk össze. A hangokból ítélve, mindenki a nappaliban gyűlt össze.
Halkan elkezdtünk a konyha felé lopakodni a beígért jégért, ám az a várttal ellentétben, nem volt teljesen üres.
Lia ijedtében majdnem kiejtette kezéből az üres kólás flakont, bár nem csodálom.
Elég érdekes látvány lehettünk: Ian, fél kézzel az orrát fogva, ahogy egy-egy vércsepp kezén végigcsorogva, utat talál a pólójára, másik kezével pedig rám támaszkodva áll. Bár kicsit se délceg, enyhén görnyedt testtartásából leszűrhető, hogy jobb szerette volna kezét máshova tenni.
Sajnos Ian arckifejezését nem láttam a kezétől és a rászáradt vértől, de el tudtam képzelni.
És végül voltam én, borzos hajjal, kipirult és bocsánatkérő arccal.
- Biztos, hogy akarom én ezt tudni? – kérdezte döbbenten, mire én lassan megráztam a fejem.
- Kell segítség?
- Boldogulunk – mondtam, majd tátogva hozzátettem. – Később megmagyarázom!
Miután szereztem egy kis jeget, ugyanúgy lopakodva, megcéloztuk a fürdőszobát. A nappaliban nevetés zaja hallatszódott.
Bent már kicsit lenyugodtam, és ez által visszatért határozottabb énem is. Végül is, nem kell ekkora ügyet csinálni egy kis orrtörésből és... hm. Ráadásul nem is biztos, hogy eltört. Szóval semmi gond, vérzett már nekem is az orrom, megoldom!
Ilyen elhatározásokkal a fejemben kezdtem el kutakodni a polcokon papírzsebi és törölköző után. De miután a kezembe akadt egy csomag tampon is, elbizonytalanodva fordultam Ian felé.
- Mi legyen? Tampon vagy p.zs.? – Ő éppen elmélyülten figyelt valamit, de erre ijedten kapta fel a fejét.
- Hogy mi?
- Az orrodba – magyaráztam.
- Először inkább add a jeget.
Úgy döntöttem, nem vitatkozom vele, és a törölközőbe csavartam a zacskónyi jeget. Megvártam, míg leül a kád szélére, és odaadtam neki. Nem sokat teketóriázott, az ölébe rakta, és nagyot sóhajtott.
Kénytelen voltam kiszakítani idilli állapotából.
- Ideje rendbe tenni az orrodat is! Még a végén elvérzel itt nekem! – próbáltam viccelődni, de Ian kényeskedve húzta el a száját.
- Muszáj most? – nyafogta. – Ráér később is. Már nem is vérzik annyira!
Olyan kérlelő hanggal és kiskutyatekintettel nézett rám, hogy majdnem megsajnáltam. De csak majdnem!
- Muszáj! – jelentettem ki, ám továbbra sem volt hajlandó megmoccanni.
- Akkor valahonnan teremts elém egy tükröt, mert én innen fel nem kelek!
Azzal megigazította a jeget, és lehunyta a szemét, mint aki éppen sziesztázik.
Remek! Magamban füstölögve nedvesítettem be egy puha törölközőt. Ha te nem, majd én! De nem garantálom, hogy fájdalommentes leszek…
Letérdeltem elé, és elhatározásom ellenére, nagyon óvatosan kezdtem törölgetni véres arcát. Amint hozzáértem a bőréhez, egyből kipattantak a szemei, és csodálkozva nézett rám.
Én továbbra is elmélyülten néztem mindig azt a kis felületet, amit éppen tisztogattam. Hihetetlenül tökéletesek voltak az arcvonásai. Sehol semmi aszimmetrikus, minden harmóniában állt egymással. Ez már félelmetes, komolyan mondom! Bár nekem lenne ilyen arcom! Ezen magamban jól elkezdtem röhögni. Ilyen (Ian) arcom...
- Ne mozogj! – szóltam rá szigorúan, mert kicsit hátrahúzta a fejét, amikor az orrához értem.
- Igenis kapitány! – vágott komoly képet. - Egyébként elárulnád, mégis mit csináltál a tető szélén? Ugye nem szándékoztál leugrani? – kérdezte gyanakodva.
- Nem igazán – feleltem tűnődve, majd összehúztam a szemöldököm. – Ezt meg honnan veszed?
- Mondjuk abból, hogy egy négyemeletes ház tetejének a szélén álltál, és nagy elmerengve bámultál lefelé, miközben úgy álltál ott, mint aki mindjárt el… Áú!
A kelleténél kicsit erősebben nyomtam az orrához a rongyot, hátha így elhallgat.
- Jól van, jól van… Szóval?
- Nem is tudom… Csak ki akartam szellőztetni a fejem. Nem igazán szeretem az alkoholt, de a mai nap kicsit sokat ittam. És mielőtt megkérdeznéd, miért épp ott… Egyszerűen csak szép a kilátás.
- Ja, főleg a peremen állva – dörmögte szarkasztikusan, mire én elvigyorodtam.
- Kész vagyok!
- Köszönöm – mondta csendesen, én meg akaratlanul is felnéztem, egyenesen bele azokba a világítóan kék szemeibe. Na, nekem ott volt végem! Elakadt a lélegzetem, miközben résnyire nyílt ajkakkal bámultam rá. Az arca közelebb volt, mint hittem!
Önkéntelenül hajoltam hozzá közelebb, mintha beszippantana a szemeivel, de gyorsan feleszmélve, elkaptam a tekintetem, és hátrébb hajolva felálltam.
- Szerintem már nem is vérzik annyira. Elég lesz a papír zsebkendő – mondtam.
Fél szemmel láttam, ahogy nyel egyet és bólint.
Az arcát már ő törölte szárazra, miközben én az ittlétünk nyomait takarítottam, úgymint: véres törölköző, olvadt jeges zacsi, ésatöbbi.
Mikor Ian visszafordult felém, prüszkölve nevettem fel.
- Mi olyan vicces? – kérdezte sértődötten, én meg csak mutogattam rá, a tükörre és a saját orromra. Erre láttam, hogy leesett neki a dolog, és szembenézett magával a tükörben. Orrából egy-egy felgöngyölt zsebi állt ki, ami elég viccesen festett.
Ian is megpróbálkozott a nevetéssel, de arca hamar fájdalmas fintorba torzult. Nem volt még teljesen rendben az orra.
- Ugye el tudsz rejteni úgy 1-2 órára a világ szeme elől? Csak amíg ez az izé az orromban van.
- Persze! Kövess lopakodó üzemmódban a szobám felé – utasítottam.
Óvatosan nyitottam ki az ajtót. Kidugtam a fejem, és szétnéztem.
- Sehol senki – suttogtam Iannek, aki erre felkuncogott, de belement a játékba.
- Rendben. Indulj, és én fedezlek hátulról!
A falhoz lapulva indultunk el, mindketten fegyvert formázva a kezünkkel, amit a vállunkhoz szorítottunk.
Végiglopakodtunk a folyosón, de a nappalira nyíló átjárónál megtorpantunk.
- Mi a helyzet? – kérdezte Ian.
- El kellene osonni a nappali előtt, a szobám ott van – mutattam az utolsó ajtóra.
Erre Ian töprengve ráncolta a homlokát, felváltva nézett hol az ajtómra, hol a nappalira, mint aki nagyon agyal valamin.
Végül látszólag döntésre jutott, mert megszólalt:
- Engedj előre!
Óvatosan belesett a nappaliba. Várt néhány pillanatot, majd hangtalanul átugrott a túloldalra. Mindezt felvont szemöldökkel figyeltem.
- Te jössz – tátogta nekem, majd biztatóan felém intett a kezével.
Nagy levegőt vettem, és én is bekukkantottam a többiekhez. Amennyire ki tudtam venni, felelsz vagy merszeztek, és szerencsére senki sem figyelt ide, így gyorsan elrugaszkodtam én is. Menet közben fél szemmel láttam, ahogy Lia tekintete rám villan, amitől kicsit elvesztettem az egyensúlyom, és csak Ian lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem estem be a nappaliba. Kis híján a lábára érkeztem, de ő gyorsan elkapott, mikor hátrabillentem, és magához szorított.
A szívem már az ugráskor is zakatolt rendesen, de amikor észleltem, hogy Ian karjaiban vagyok, őrült tempóban kezdett el dobogni.
Már éppen élvezni kezdtem volna a helyzetet, persze nem minden bűntudat nélkül, mikor elengedett, és jól megnézett magának.
- Megmaradsz? – kérdezte viccelődve, nekem meg csak egy bólintásra futotta.
Ezután már gond nélkül értük el a szobám, és miközben Ian beljebb lépett, megfordultam, és bezártam az ajtót.

Ilyesmi házban lakunk mi!:)

Díj

Ééés... a díjat adta: Skyn és Nikky!

Nagyon szépen köszönjük Nekik!

5 dolog Rólunk:

Lia

1. Lila mániás vagyok

2. Imádom Robot!

3. Szeretem a kék szemű pasikat

4. Eper minden mennyiségben!

5. Nagyon dinka vagyok

Bella

1. Kedvenc színem a piros

2. Kedvenc íróm Vavyan Fable

3. Imádom Iant!

4. Szinte csak Liával nézek horrort

5. Néha cinikus és szenya vagyok ;)

Ohh és személyes díjazottaink: Kata, Lady, Szasza, Delirium, Brianna!

6. fejezet: A buli 1.

Hümm emberek! Megjöttünk a frissel, bár nem tudtunk annyi mindent beleírni egy fejezetbe, mint szerettünk volna, így szét lesz szedve kábé 3 részre, ha nem többre. Így, amikor előzőleg azt mondtuk, hogy kedvenc fejezet, végül is az a következőkre is igaz. Erről pedig csak annyit mondanánk: Hókefélke, vetkőzős póker, és chipses tál! ;)
Ohh, és a végén megleshetitek főhősnőink ruháit is. :)PáPá: BelLíaa



(Lia szemszöge) Péntek reggel…

- Bakker, most komolyan! Nem igaz! Ez a harmadik felső, amit ma leeszek! Elegem van! Érzem, hogy ez nem az én napom lesz.
- Csak ideges vagy Ian, meg Rob miatt. És mert pancser is vagy. Mindig leeszed magad.
- Hát kösz szépen, Sil! Annyira kedves vagy… De igazad van, túl sok a feszkó. Na jó, én átöltözöm, megint.
Bevonultam a szobámba, és elkezdtem kihajigálni az összes ruhámat a szekrényemből. Hirtelen kedvet kaptam a selejtezéshez. Addig is lekötöm magam.
Hallottam, hogy valaki belép az ajtón. Gondoltam, Silver az, így nem is foglalkoztam vele. Ki más lenne? Tovább dobáltam a cuccaimat. Mit keres itt a lila tangám?! Ezt keresem már mióta. Azt is elhajítottam.
- Öhm… Én ilyet nem hordok – hallottam meg egy ismerős hangot mögöttem.
- Rob?!
Mit keres ez már megint itt, kezében a kedvenc lila tangámmal? Azonnal kikaptam a kezéből.
- Mit fogdosod a bugyimat?!
- Te hajítottad a képembe - mondta nevetve.
- Óh! Nem direkt volt, na mindegy. Miért is jöttél?
- Csak gondoltam benézek. Elvégre, csak meglátogathatom a legjobb barátomat, nem?
Aha, most meg adja a legjobb havert. Hát ez nem fog összejönni, kisapám!
- És a legjobb barátnak mióta szokás féltékenykedni?
- Öhm... - hajba túrás. – Ezt már egyszer megbeszéltük, nem vagyok féltékeny, csak féltelek. Meg az az Ian… - hangja dühös morgássá halkult.
- Miért? Szerintem jó srác – vettem védelmembe őt, annak ellenére, hogy korántsem voltam meggyőződve erről. Csak egy megérzés volt. Szerettem volna, ha nem ennyire ellenségesek egymással, bár mindenképpen növelte a dolog az egómat. Végül is, valamennyire rajtam veszekednek.
- Baromira az, mondhatom… Hogy mondhatsz ilyet, mikor tudod, mit tett Ashleyvel, meg mit tenne veled is?
- Jó, tény, hogy nem egy szent, de más is hibázik. És nem tudom, mit vagy úgy oda, mikor nem is ismerjük a részleteket. És nem is tartozik ránk!
Látszott, hogy nagyon nem tetszik neki az álláspontom, de inkább nem vitatkozott. Ne is tegye!
Egy mondata viszont szöget ütött a fejemben.
- Hogy érted azt, hogy mit tenne velem? Semmit nem tenne, hiszen nem hagynám! Nem vagyok már az a naiv kislány, mint aki voltam! – Ez így is van. Nem lehet olyan könnyen megtéveszteni, legalábbis úgy gondolom. Igaz, azóta a kapcsolatom óta nem próbáltak úgy igazán rám hajtani, így nem tesztelhettem. De biztosan menne.
- Ugyan már, Lia! Te is tudod, hogy ki tudnának használni, ha nagyon akarnak. Azért vagyok a barátod, többek között, hogy ezt ne hagyjam.
 Ez azért nem esett jól. Ezek szerint egy kicsit se tetszem neki, csupán barátilag akar mellettem állni. De miért esik ez nekem ilyen szarul?
- Ennyire nem kellenék neked? - kérdeztem sértődötten. Karba tett kézzel vártam válaszát.
- Mi? Ne butáskodj! Nem is tudod, mennyit gondolok rád! Mármint, öhm… persze, nem sokat, illetve… Ahj. Szép vagy, okos vagy, aranyos, és vicces. – Az elején még rettentő zavarban volt, de a végét már mosolyogva mondta. Én meg úgy álltam ott, mint akit odaszartak. Ez most komoly? Nem értek már semmit.
Percekig csak álltunk, és néztünk egymásra. Nem tudtam, mit tegyek. Rohanjam le, itt és most, vagy mégis mi? Vonuljak ki innen, és várjam meg, míg elmegy, bujkálva valahol Silver szobájában?
Rob elkezdett közeledni, én meg hátráltam. Most légy okos! Fussak el, mint akit üldöz egy puma? Mert kábé Rob olyan, mintha csapdába akarná ejteni a megszeppent kis őzt, aki mellesleg én vagyok. A pumák esznek őzt? Micsoda hülye kérdés! Ajaj, itt van. Hirtelen ötlettől vezérelve eljátszottam, hogy elájulok. Eldőltem, mire Rob utánam kapott, és kétségbeesetten ébresztgetett:
- Lia, te jó ég! Lia, jól vagy? Basszus, mit tettem?! Mit is gondoltam…
Lefektetett az ágyra. Fél szememmel figyeltem, hogy itt van-e még, de nem láttam sehol. Kis idő múlva Sillel tért vissza.
- Látod, mondtam! - Rob nagyon kétségbe volt esve. Már kezdtem megsajnálni, de mégse keltem fel. Nem voltam felkészülve erre a helyzetre.
- Aha, látom. Csókold meg. - Sil tök lazán közölte ezt Robbal. De mégis, megzakkant? Mi az már, hogy csókoljon meg?! Teljesen elment az esze! Megölöm!
- Bátran, mint a Csipkerózsikában, vagy a Hókefélkében. Abban egyáltalán van smaci, vagy simán kiköpi az almát? Mindegy, de hidd el, felkelne rá!
- Sil, nem hiszem el, hogy elhülyéskeded! Hát nem félted? Inkább csinálj valamit! – Rob egyre idegesebb lett.
- Oké! – Szinte láttam magam előtt, ahogy megvonja a vállát. Lépteket hallottam. Valaki kiment a szobából, majd ismét visszatért. Aztán már csak azt éreztem, hogy mindjárt megfulladok az orromba tóduló jéghideg víztől. Sikítva ültem fel az ágyamban.
- Úristen, Silver! Teljesen megvesztél?! – ordítottam, egyenesen a képébe.
- Hupsz -  mondta ártatlan képpel. - Rendet rakhatnál néha, és talán akkor nem esek el ebben a ruha toronyban, és nem borul ki egészen véletlenül rád az egész pohár jéghideg víz – magyarázta szélesen mosolyogva.
Na, várj csak. Nem fogsz sokáig vigyorogni. Majd mindjárt egészen véletlenül belefojtalak a kádba!
- Akkor én magatokra hagylak titeket. Pápá! - fenék riszálva sietett ki a szobámból. Hát igen, ilyenkor nagyon büszke magára.
Rob tátott szájjal nézett utána. Vagy azért, mert nagyon rázta a kis picsáját, vagy mert nem értette az egészet.
Én persze tudtam, hogy Sil tudja, hogy direkt játszottam el az ájulást.
Kikászálódtam az ágyból, és csurom-vizes pólómat levettem, nem törődve azzal, hogy nem vagyok egyedül. Elkezdtem kutakodni a ruhakupacban, de persze, hogy csak gatya akadt a kezembe.
- Tessék. - Rob a kezembe adott egy egyszerű, szürke pántos felsőt.
- Köszi. - És már magamra is kaptam. Hajam is vizes volt, de nem foglalkoztam vele.
- Lia, én… öhm, nem tudom, mit kéne most mondanom – nézett rám tanácstalanul.
- Akkor ne mondj semmit. Azt hittem, hogy csak barátok vagyunk. Illetve ezt próbálom magamnak beadni, de már nem tudom… Annyira össze vagyok zavarodva! Félek ettől az érzéstől, amit most érzek, ugyanakkor most azonnal le… ööö… Semmi. - Most mit mondjak? Majdnem kiszaladt a számon, hogy milyen jól esne lekapni! Rob felvonta szemöldökét, és féloldalas mosolyra húzta száját.
- Most azonnal mi? - újra közeledett felém. - Mit csinálnál velem?
- Ne akard tudni - nagyokat nyeltem, hiszen Rob már olyan őrjítően közel volt, szája már az enyémet súrolta. Nem bírtam tovább.
Magamhoz húztam, erősen megmarkolva felsőjét. Csak húztam, húztam magamhoz, egészen az ágyig.
- Mégis mi a terved velem? - lehelte résnyire nyílt ajkakkal.
- Szerinted? - kérdeztem kacéran. Az ágyra löktem, majd lovagló pózban az ölébe ültem. Kibújtam a felsőmből, elhajítottam. Nedves hajam rátapadt a hátamra. Rob pólóját nagyon lassan húztam le, annyira lassan, hogy már fél úton ellökve kezem, húzta le gyorsan magáról és dobta el. Ugyanazzal a lendülettel fel is ült hozzám. Mélyen néztünk egymás szemébe. Vizes hajamat félre simította az arcomból, közben a szememről a számra szegezte tekintetét. Én is ugyanígy tettem. Bőröm bizsergett érintése nyomán. Ajkai megint az enyémet súrolták, de még mindig nem csókoltuk meg egymást.
- Mit művelünk? - kérdezte meg hirtelen. - Nem akarlak elveszíteni azzal, hogy most valami olyat teszünk, ami helytelen.
Csalódott sóhaj hagyta el a számat, de győzött az észérv.
- Én sem. - Igaza volt. Ha ez az egész nem működne közöttünk, akkor elveszíthetem a legjobb barátomat. Ezt pedig nem akarom. Semmiképpen. Ezért hát kelletlenül, de felkeltem Rob öléből. Mindketten visszavettük a ruháinkat.
- Akkor, most mi lesz? Úgy teszünk, mintha mi sem történt volna? - kérdeztem.
- Nem tudom… Nem tudom, Lia.
- Nem tudod?! Ennyivel el van intézve? - kérdeztem feszülten.
Nem válaszolt, megállt előttem, és adott egy puszit a homlokomra.
- Majd este találkozunk.
- Mi?! Rob! Nem mehetsz el csak így!
Rob, vissza se nézve az ajtóból, elhúzott. Ezt nem hiszem el! Idegességemben neki hajítottam az ajtónak az egyik párnám. Nem mentem utána.
Fél órával később viszont kimentem megkeresni Silvert, hogy elmondjam neki, mi történt. Éppen a bulira készülődött. Úgy láttam, már be is vásárolt, mert tele volt minden szatyrokkal, meg mindennel.
- Szia! Hát te, egyedül? - Miközben ezt kérdezte, a hátam mögé, a szobámba kukkantott.
- Bezony. Egyedül, mint a kisujjam.
- Mi történt?
Elmondtam Silvernek az egész sztorit. Nagyokat lesett, és nem gondolta volna, hogy Rob visszahátrál, mert nyilván valóban van köztünk valami, csak fél. Nem is tudom, hogy én hogy éreztem iránta. Ez az érzés nekem is új volt még, de éreztem, hogy több mint barátság. Tudom, hogy ő is tudja, és az biztos, ma este nem kegyelmezek neki. Felveszek valami szexi rucit és elcsábítom. Ejha, milyen eltökélt lettem. Érdekes estének nézünk elébe...

(Silver szemszöge)

- Sil, légyszi, nyisd ki! Épp kaját csinálok – hallatszott Lia hangja a konyhából.
- Oké, nyitom! Helló! - köszöntem vidáman. Iszonyatosan fel voltam pörögve, már előre imádtam ezt az estét.
- Helló béjbe! Ejha, de dögös valaki!
- Óh, Kellan! Nem is te lennél – válaszoltam mosolyogva.
- Most miért? Tényleg irtó csini vagy – nézett végig rajtam elismerően, mire én elpirultam.
- Szia! Tessék, ezt nektek hoztuk! - adott Nikki a kezembe egy ajándékcsomagot.
- Szia! Nem kellett volna, de azért köszönjük – öleltem magamhoz. - Gyertek beljebb!
- Hoztunk piát is! – Taylor a kezembe nyomott valami szatyrot, amiben üvegek sorakoztak.
- Hehe. Látom, felkészültetek. Én is vettem ám dögivel! -  kacsintottam rá.
- Az jó! Kellan még jobban felkészült. Hozott magával valami bazi szatyrot.
- Komolyan? Kel, mit hoztál nekünk?
- Erre kíváncsiak vagyunk mi is. Ugyanis egész út alatt nem volt képes elmondani, hogy mi van abban a táskában – árulkodott Ashley. Szegényke, biztos nagyon furdalta már az oldalát a kíváncsiság.
- És nem is fogjátok megtudni, majd csak később. Addig is… Pia, kaja, csajok, buli, meg minden, ami belefér!
- Aham… Miféle csajokra is gondolsz te tulajdonképpen? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Csakis rátok, béjbe. Ti vagytok a legszebbek – hízelgett Kellan.
- Na azért! – fenyegettem meg az ujjammal.
- És Lia hol bujkál? - kérdezte Jackson.
- Öhm… Fogalmam sincs. Legutóbb még a konyhában volt. – Lia, gyere, már mindenki rád vár! - ordítottam teljes hangerővel.
- Itt is vagyok. Sziasztok, srácok!
- Szia - köszönt először Dakota. Lia mindenkit végig puszilt, de mikor Robra került volna a sor, rá se nézve kerülte ki, és nevetve ment tovább.
- Készen álltok a bulira? - kérdezte vidáman.
- Még jó! Zene be és… Most tuti mindenkit leverek pókerben! – jelentette ki Ash magabiztosan, mint aki máris megnyerte a játszmát.
- Csak szeretnéd, kisanyám - nevetett Elizabeth. Kezdett mindenki belelkesülni.
- Én csakis úgy játszom, ha vetkőzős pókerben nyomjuk. Unalmas már, hogy mindig csak úgy játszunk, tétek nélkül. – Fintorgott, naná, hogy Kellan.
- Csakis! -  tiltakozott egyszerre Kris és Dakota.
- Oké! - vágta rá Lia. Mindenki meglepetten nézett rá, beleértve engem is. Mit tervez ez a lány? Fél szemmel láttam, hogy Rob is igencsak elképedten bámulja őt.
- Most komolyan? Vetkőzzünk? - kérdezte meg végül Elizabeth is.
- Én benne vagyok! - csapta össze tenyerét Jack.
- Hát akkor vetkőzzünk…
Két óra múlva már eléggé megfogyatkozott a társaság ruhaügyileg. Ahogy kerültek le rólunk a göncök, egyenes arányosságban fogyott közben az alkohol is.
Néhányan ugyan megúszták egy két ruha levételével, de a többségen már fehérnemű is alig volt. Mint például Nikki és Lia, akiken melltartó és bugyi maradt csak, és akiket különösen bámultak a fiúk, élükön Robbal, akinek szinte már csorgott a nyála, úgy leste barátnőmet. De lányok közül a legrosszabb helyzetben vitathatatlanul Ashley volt. Felül semmi, alul bugyi. Persze azért kapott tőlünk egy törölközőt, de így is eléggé izgatottak lettek a fiúkák.
A többi csajszi nem volt ennyire alulöltözött, és én is csak azért úsztam meg, mert én a melltartóval kezdtem az öltözködést. Így még mindig volt rajtam póló, alul meg bugyi.
A fiúk közül elsőnek Peter kezdte kigombolni az ingjét, amit mi nagy „Úúúh”-zások közepette figyeltünk. Ám alatta még volt egy póló, és mikor Peter meglátta csalódott arcunkat, felnevetett.
- Igen, csajok, ebből a kidolgozott felsőtestből ma nem fogtok semmit látni! – húzta fel egy pillanatra a pólóját.
Tayloron már csak az alsó gatyája virított, semmi más nem volt rajta. Aminek mi csajok, azért nem kicsit örültünk.
A nagy mókamester, az egész vetkőzés kitalálója pedig anyaszült meztelenül és zavartalanul feszített körünkben. Persze azért kapott egy kispárnát, eltakarni a kényes részt. Viszont a szememet még így se nagyon tudtam levenni róla. Hiába, van mit mutogatnia! Bár már az is érdekes volt, ahogy lekerült róla a gatyája. Ugyanis egyáltalán nem szégyenlősen, lekapta az alsóját, és a képembe hajította, amin mindenki visítva kacagott.
Jacksonról jóformán csak a nadrág került le, míg Rob nézett ki a legérdekesebben: felül elmaradhatatlan kockásingje, alul viszont semmi, csupán egy újság, aminek a címlapjáról ő virított. Számomra már örök rejtély marad, hogy miért a gatyájától szabadult meg, az ingje helyett.
- Ennyi volt fiúk, mindenki vegye vissza a ruháit, és találjunk ki valami jó kis szívatós játékot! – jelentette be végül Lia.
- Oké, de minek ahhoz ruha? Én a nélkül is tudok szívatni - kacsintott ránk féloldalas mosolyával Kel.
- Fúj, Kellan fogd be! - nevetve hajította Kris a párnát neki.
Miután mindenki felöltözött, Liával kimentünk a konyhába utánpótlásért, mert  jócskán fogyóban volt a kaja-pia.
- Rob szinte végig téged bámult – közöltem vele.
- Tudom! Jahj - sóhajtott huncutul Lia mellettem.
- Mit tervezel már? – kérdeztem gyanakodva.
- Tudod, ma kegyetlenül rá akartam mászni. Kacérkodni, flörtölni, féltékennyé tenni. De nem is tudom…
- Hát rajta! Tedd azt. Támadj, vadász! - Elkezdtem csikizni. Rossz ötlet volt, mivel mindketten a földön kötöttünk ki a röhögéstől. Iszonyúan csikisek voltunk! Lia folyamatos „Hagyd abba!” sikítására, Rob jött be, megnézni, hogy mi bajunk van. Tágra nyílt szemekkel bámult ránk.
- Ti meg mit tesztek? – Nem tűnt valami józannak.
- Nem látod? Épp belezbizünk! - nevettem fel döbbent arckifejezésén. Nem tudta eldönteni, hogy viccelek, vagy komolyan gondolom, ezért rátettem még egy lapáttal: - Beszállsz?
Erre Lia orvul belém csípett.
- Áú, hé, ez fájt! - Inkább lemásztam Liáról, és Rob háta mögé kerülve, pajzán mozdulatokkal adtam Lia tudtára, hogy szerintem mit kéne tennie. A mozdulat közben Rob hátrafordult, mire én gyorsan elkezdtem hátrálni, a tarkómat vakargatva. Liával együtt még mindig engem bámultak, mikor az ajtóban Kellanba ütköztem, akit a lendületem elsodort, és miközben a pólóját megragadva magam után húztam, mondtam neki: - Gyerünk, Kel, menjünk innen!

(Lia szemszöge)

Összeszedtem magam a földről, majd bemásztam a hűtőbe, rá se nézve Robra. Nagy nehezen becserkésztem a söröm. Erre is ő szoktatott rá – gondoltam epésen. Becsuktam az ajtaját, és megfordulva szinte beleütköztem Robba. Nagyon közel állt hozzám! Hirtelen nem tudtam, mit tegyek, így gyorsan felbontottam a söröm, és beleittam. Közben folyamatosan őt néztem. Mikor befejeztem, leeresztettem a kezem. Kék szemein látszott, hogy már nem volt józan, de még így is megbűvölt tekintetével. Szeme lejjebb siklott, talán a számra, majd még lejjebb, a sörömre. Kikapta a kezemből és beleivott. Megbűvölten figyeltem, ahogy ádámcsutkája fel-le mozgott a mohó kortyolástól. De várjunk csak! Hogy merészeli az Én konyhámban, az Én sörömet inni? Ezt nem hagyhatom!
Megfogtam az üveget, közvetlenül a keze fölött, és magamhoz húztam. Rob engedte egy darabig, aztán visszarántotta magához. Erre bedühödtem, és még erősebben húztam magamhoz, de feleslegesen, mert megint visszakerült hozzá. Most már azt terveztem, hogy egy hatalmasat rántok rajta, velem ugyan ne szórakozzon, mikor hirtelen elengedte, pont, mikor lendületet vettem, így a sörrel a kezemben hátraestem, egyenesen a pultra, Rob meg utánam kapott. A vége az lett, hogy én beszorultam a konyhapult, és egy részeg (és nagyon szexi) Rob közé. Még meglepődni se volt időm, és Rob már az oldalamon simított végig, amibe egész testem beleremegett. Rob egyre jobban közeledett, én pedig egyre jobban ráfeküdtem a pultra. Hirtelen felkönyököltem, és ugyanezzel a mozdulattal le is vertem a csipszes tálat, ami hangosan csörömpölt a konyha kövén. Rob egyre csak közeledett, aztán már én is bátorságot kaptam, és szerepcserés támadással most én közeledtem felé, és ő távolodott el. Ám bátorságomat azonnal elvesztve megtorpantam a mozdulatban, mire Rob ismét felém hajolt. Ezt nem hiszem el! Ezt most komolyan direkt csinálja? Táncol itt az idegeimen…
Egyikőnk se mozdult. Hangosan ziháltunk mindketten, ajkaink ismét egymást súrolták. De ekkor „szerencsére” megszólalt a csengő. Robot a mellkasánál fogva toltam el magamtól. Kijózanodva, félig-valameddig elrendeztem magamon a ruhát, megigazítottam a hajam, és már mentem is, mielőtt Rob bármit is tehetne.
- Kinyitom! - kiabáltam mindenkinek, de amint láttam, senki se nagyon óhajtott megmozdulni, hogy kinyissa az ajtót. Mindenki kényelmesen terpeszkedett tovább a helyén, mintha egyedül csak én hallottam volna.
Résnyire nyitottam a bejárati ajtót, és megláttam Iant. Atyám, teljesen kiment a fejemből, hogy őt is meghívtam!
 - Ian, micsoda meglepetés! Hát te itt, ilyenkor, ennyire későn? - Reménykedtem benne, hogy elmegy, és nem mondja azt, hogy de hát te hívtál meg…
- Te hívtál meg, rémlik? - vigyorgott bamba tekintetem láttán.
- Óh, tényleg! Teljesen kiment a fejemből, hogy...
Nem tudtam befejezni, amit akartam, mert éreztem, hogy valaki mögöttem kijjebb húzza az ajtót. Csak ne Rob legyen az. Csak ne ő.
- Mit akarsz te itt?! - kérdezte Rob kicsit se kedves hangon.
Ian felhúzott szemöldökkel csak annyit mondott: - Parancsolsz?

Silver ruhája
Lia ruhája