10. Fejezet

 Nahát! Először is Sziasztok, akik még egyáltalán itt vagytok. :) Szeretném közölni, hogy ezután már csak egy fejezet, ami Silver szemszöges, és hogy ne legyen hiányotok, visszatér jó öreg Lia barátném is. :) Plusz. A fejezet megszületéséhez nagyban hozzájárult Edina is, akinek bár egy mukkot se árultam el a tartalomból, mégis kitartóan nyüstölt az írással! Szóval köszi neked. :) Jó olvasást! Bella.



(Silver szemszöge)

Mikor reggel először pislogtam egyet, még nem nagyon fogtam fel, hogy én most ébren vagyok. Kellett egy jó 10 perc, amit forgolódással és nyöszörgéssel töltöttem, mire ténylegesen észleltem a külvilágot. Ennek örömére elkezdtem az asztalom tapogatni, keresve a telefonom. Sikerült megtalálnom, közben lesodortam néhány dolgot, amik nagy csattanással értek földet. Ránéztem a kijelzőre: 9:13. Rávettem magam, hogyha már ilyen nagy a lendület, akár még az ágyból is kilendülhetnék.
A nappaliban meglepő tisztaság fogadott. Sehol egy félig üres pohár, vagy akár egy öntetfolt. Tovább merészkedtem a konyha felé, ahol Lia fogadott valami magazin fölé görnyedve.
- Ezt mind te csináltad? – kérdeztem hitetlenkedve. Lia szeme csak mérgesen villant egyet.
- Nem, Hófehérke meg a hét törpe! – válaszolta csípősen és egy picit ingerülten.
- Mi a baj? – kérdeztem rá egyből, ritkán szokott ok nélkül mérges lenni.
- Semmi.
Sóhajtva öntöttem magamnak egy csésze teát.
- Ja. Látom. A tegnap estéhez van köze, nem igaz? Ian? Vagy Rob?
- Éhes vagyok! – jelentette be Lia nagyon idevágóan.
- Azt ne mondd, hogy kitakarítottad az egész lakást, és csak egy nyomorult reggelit nem tudtál magadnak összecsapni! – bosszankodtam. – Jellemző.
- Nem az egészet… A szobádban nem jártam.
Mivel én is éhes voltam, úgy döntöttem, most az egyszer csinálok neki reggelit. Már csak az a kérdés, mi legyen az.
- Palacsinta jó lesz? A kedvenc csoki önteteddel!
Lia erre a hányás és csuklás hangjainak különös elegyét produkálta, és a szája elé kapta a kezét.
- Hagyjál békén! – mordult rám fenyegetően, mire elnevettem magam.
- Ja, igen! Nem is mesélted, hogy milyen volt a kis nyalakodásotok Robbal! Csinálok valami ehetőt, közben tartsál nekem mese délelőttöt!
Igaz, hogy tegnap este futólag említette ezt a kis apróságot, de semmilyen más részletbe nem avattuk be még a másikat, tudniillik fáradtak voltunk, meg úgy általában másnapra halasztottuk az ilyen jellegű dolgokat. Pf… Ilyen… Na, ki jut erről is eszembe?
Most kivételesen nem kellett nyüstölni barátnőmet a mesélésre. Szinte minden részletet elmondott, miközben nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.
- Nem mondod, hogy tökön basztad Robot?! Ilyen nincs!!! Vagyis van. Csak egy herével kevesebb van már neki. Mármint Iannek – makogtam össze-vissza, miközben a röhögéstől dülöngéltem a székemen. Lia csak értetlenül nézett rám. – Hagyjuk.
- Várj. Mármint… Mi van? Mi van Ian heréivel? Nem értem! – nézett rám tanácstalanul.
- Hát, az úgy volt, hogy nem csak az orrát törtem be, hanem a tökét is lerúgtam… vagyis letérdeltem.
Lia nagy szemeket meresztett rám.
- Mi?! Te törted be Ian orrát? Azt hittem, baleset volt!
- Az volt – szúrtam közbe.
- Meg tökön is rúgtad? Ez oltári! Na, mesélem tovább!
És csak mondta és mondta, én meg csak hallgattam és nevettem és miegymás.
- … Aztán Rob csak úgy ott hagyott engem a fürdőben! Annyit se mondott, hogy… hogy… Mit tudom én! Semmit! Érted? Pedig elvárnám az egyik legjobb barátomtól, hogy ennyire méltasson. Hogy megbeszéljük ezt! Mert van valami köztünk! Ugye…? – nézett rám elbizonytalanodva.
- Persze, hogy van! Ezt mondom már egy ideje! Forr körülöttetek a levegő! – bizonygattam hevesen. – De akkor ti most haragban vagytok, vagy mi?
Lia elgondolkodott.
- Azt nem tudom, ő most hogy van vele, de én haragszom rá! És pillanatnyilag nem tudom eldönteni, hogy beszélni akarok-e vele, vagy nem akarom látni se. Az a baj, hogy én se nagyon tudom, mit érzek.
- Ki fog az alakulni, csak nem kellene elmenekülnötök az érzéseitek elől! Rob is… Meg te is. Összeillettek, hidd el! – mondtam.
- Jól van, jól van! Értettem! De most te jössz! Hogy is volt a tegnap este? – vigyorgott rám.
- Hááát… - nyújtottam el a szót. – Emlékszel arra, mikor ott hagytalak titeket a konyhában Robbal?
- Igen. Nagyon lökött voltál, te csaj! – fogta a fejét.
- Ja, tudom. Na, szóval… Mikor kirángattam onnan Kellant, ő… Megcsókolt! – mondtam el neki azt, amire tegnap óta nagyon megpróbáltam nem gondolni.
Lia először csak eltátotta a száját és kikerekedett szemekkel bámult rám. Aztán elkezdett hápogni, végül már hang is kijött a torkán.
- Mi?! Kel megcsókolt téged?
Nem csodálkoztam barátnőm reakcióján. Én is eléggé meg voltam lepődve, mikor maga felé fordított, és rátapadt az ajkaimra. Nem mondanám, hogy nem esett jól, hiszen Kellanról beszélünk! Csak hát, mégis csak barátok vagyunk, vagy mi a szösz. És nem igazán voltam szerelmes, legalábbis azt hiszem. Mindenesetre nehezemre esett abbahagyni a csókot. Amikor végül mégis sikerült, Kel féloldalasan mosolygott rám, én meg gyorsan faképnél hagytam, és meg sem álltam a tetőig. Utána valahogy ösztönösen kerülni próbáltam, mert úgy éreztem, ő nem intézte el ennyivel.
- És milyen volt Kellannal smacizni? Azóta ki akartam próbálni, mióta láttam a Calvin Klein-os reklámban! – kérdezte Lia lelkesen.
- Hát… - keresgéltem megfelelő szavak után. – Jó.
Lia elég hülye fejet vágott, mire hozzátettem elismerően: - Tud valamit!
Kellan smárolási technikájának a kibeszélésében a telefon csörgése zavart meg. Vártam, hogy Lia felvegye, de miután körbetapogatta magát, rám nézett.
- Ez a tied.
A kijelzőn Kellan neve villogott.
- Kel az! Felvegyem? – néztem tanácstalanul Liára. Ő hevesen bólogatott. – Nem veszem… Na, jó. Felveszem!
- Helló!
- Szia Sil! Figyelj csak, ráérsz ma este? – szólt bele az ismerős hang.
- Ma? De hát nem úgy volt, hogy reggel már mentek el? – kérdeztem.
- Csak a többiek. Én, meg Rob még maradtunk.
Rob? Meg ő? Talán ebből még ki lehet valamit hozni.
- És tulajdonképpen hova is kellene ma mennem? – érdeklődtem, közben elindultam a szobám felé, hogy Lia ne hallja, mit beszélek.
- Mondjuk abba a közeli bárba. Nem tudom, mi a neve, de egyszer voltunk már ott.
- És Rob is jön?
- Hát… Nem úgy terveztem, de ha szeretnéd… - hangja bizonytalanul halt el. Megsajnáltam szegényt egy kicsit, ezért úgy döntöttem, beavatom.
- Nem miattam, hanem Lia miatt. Ki akarom békíteni őket, ne váljanak el haragban. Én elhívom Liát, te meg Robot!
- Nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet lenne… - szinte láttam, ahogy a fejét csóválja.
Hát, ami azt illeti, én se tartottam annak, de egye fene! Legfeljebb Lia nem szól hozzám egy hétig! De ha sikerül, akkor megéri.
- Már hogy ne lenne jó ötlet! Ha már ott lesznek egymásnak, csak tán nem fognak elmenekülni! Én ráveszem Liát, hogy jöjjön, te meg kapod Robot! Bízz bennem, jó lesz! – magyaráztam lelkesen.
- Csak miattad, cica! – sóhajtott fel Kellan kelletlenül. – Ki tudna neked ellenállni? De ezért még járni fog nekem valami kis khm… ellenszolgáltatás – búgta szexisen.
Avvh… Mami, ilyen palit!
- Majd meglátjuk! – válaszoltam incselkedve.
- Ha rajtam múlik, akkor meg bizony! – válaszolta, majd elköszönt.
Igazából, egyáltalán nem voltam ilyen biztos a dolgomban. Mit fogok én vele csinálni? Társasjátékozunk? Ha jobban belegondolok, pontosan azt. Eddig csak barátok voltunk, de most már nem tudom, hogy valaha is azok leszünk-e újra, ha most engedek neki. Nem hiszem ugyanis, hogy valami komolyabb kapcsolatot akarna tőlem. De végül is én se.
Tisztában voltam vele, hogy ez egy eléggé kurvás felfogás, de azt is tudtam, hogy nem vagyok az. Hát tehetek én róla, hogy nincs egy normális pasi a környéken? Be kell érnem Kellannel. Mmh…
De hogy vegyem rá Liát, hogy eljöjjön? Azt gyorsan elvetettem, hogy Robot megemlítsem. Akkor biztos itthon maradna.
Még kifelé menet is ezen agyaltam, de mikor megláttam Lia kíváncsi arcát, eszembe jutott egy ötlet.
- Kellan volt az! Elhívott egy bárba! Engem! Mit csináljak most? – vágódtam le elé, közben tanácstalanul bámultam magam elé.
- Ó, még szép, hogy elmész! Felveszel valami dögös rucit, kikenlek, és lesz egy jó estéd! Egyébként, hogy-hogy itt van még Kel? – kérdezte.
- Még marad egy napot. De Lia! Én nem akarok egyedül menni! Mit csináljak ott Kellel? Azt se tudom, mit akarok tőle! Ráadásul te se leszel ott, akitől nyugodtan kérhetnék tanácsot menet közben is! – magyaráztam teátrálisan.
- Aha. Tudod, ki akar menet közben tanácsokat osztogatni neked! Egyébként meg… Élvezd az élet apró örömeit!
Erre horkantva felröhögtem.
- Könyörgöm! Kellanról beszélünk! Apró?! Khm. Szerintem khm… nem az.
Aztán eszembe jutott eredeti célom is, úgyhogy reményvesztetten csóváltam a fejem, aztán, mint akinek most jut eszébe, Liára néztem.
- Eljöhetnél velem.
- Ugye, ezt nem gondolod komolyan? Ez már majdnem egy randi! Mit csinálnék én ott egyedül?
- Márpedig én csak akkor megyek, ha te is jössz – jelentettem ki ellentmondást nem tűrve.
- De én… - tiltakozott Lia erőtlenül. – Rendben, elmegyek! De cserébe én választom ki a ruhád!
Diadalittas vigyorától eszembe jutott, hogy akkor most ki is járt rosszabbul…

- Elég lesz már a szemfestékből, Lia! Úgy fogok kinézni, mint aki találkozott az asztal sarkával! – Óvatosan kilestem résnyire nyitott szemhéjam alól, és egy nagyon koncentráló Liával találtam szembe magam.
- Az már régen volt. Mindjárt készen vagyok… És kész is! – végezte el az utolsó simítást is, aztán hátradőlt, és elégedetten szemlélt engem. – Szerintem nagyon jó lett!
Az elém tartott tükörben én is szemrevételeztem magam, és megállapíthattam, hogy tényleg elég jól nézek ki, a túl sok smink ellenére is. Jól passzolt a latex gatyámhoz, amit végül kierőszakoltam a semmike kis piros ruhám helyett. Ugyanis először azt nézte ki nekem Lia, de nem engedtem neki. Hogy örüljön, felvettem hozzá egy elég kivágott, feszülős, piros felsőt. Van ez is olyan ribis, mint a ruha, de jobban érzem magam benne.
- Te így jössz? – kérdeztem. Hozzám képest nagyon szolidan öltözködött fel, ami nem volt szép húzás tőle.
- Persze. Jó leszek én így! Úgy is csak kísérő leszek.
Ez a hátulütője, hogy nem tud Robról.
Úgy beszéltük meg Kellannal, hogy a bárban találkozunk, így lassan el is indultunk Liával. Gyalog mentünk, mivel csupán háromutcányira volt a kiszemelt hely. Odafele menet végig azon izgultam, mit fog Lia szólni. Nagyon dühös lesz vajon?
Mi értünk oda hamarabb, és gyorsan le is huppantunk az egyik sarokba. Pont az ajtónak háttal ültem le, Lia meg velem szemben. Nem lesz ez így jó. Előbb fogja meglátni Robékat.
- Majd szólj, hogy mikor lépjek le. Értékelem az ingyen pornót, de rátok nem vagyok kíváncsi – viccelődött Lia.
Magamban bosszankodtam ezen a kijelentésen. Miért ilyen biztos benne, hogy egymásra fogunk mászni? Nem tervezek semmi ilyesmit. Ami azt illeti, még nem is gondolkodtam rajta. Majd lesz valami.
De azért ettől kezdve enyhe gyomorideggel ültem a helyemen, és várakoztam a fiúkra.
Miközben Lia a terveit ecsetelte a Los Angelesi hetekre, hirtelen elakadt a mondandója közepén és tágra nyílt szemekkel bámult a hátam mögé. A gyomoridegem még jobban előjött, mikor követtem a tekintetét. Kel volt az és Rob.
- Ez meg mit keres itt? – Lia kérdőn és kissé dühösen nézett rám, mire összébb húztam magam. – Hát… Kel őt is meghívta.
Azt nem említettem neki, hogy én javasoltam.
- És ezt miért nem említetted nekem? Nagy mártír arccal előadtad magad nekem, hogy szegény te, mit fogsz csinálni kettesben Kellannal, közben meg...
- Miattad jött ide Rob. Én meg azért hívtalak, hátha sikerül kibékülni.
- Ja. Nagy hívás volt. Konkrétan megzsaroltál – válaszolta epésen, és még mindig mérgesen nézett rám, de tudtam, hogy nem fog már annyira haragudni. Ez már csak afféle utódurcázás, amiért becsaptam.
Időközben a fiúk is elvergődtek hozzánk, bár a vártnál lassabban.
- Ö… Miért torpant meg Rob? – kérdezte Lia furcsállóan. – Most meg Kellan lökött rajta egyet. Jön.
Mivel Lia közvetített, nem vettem a fáradtságot, hogy megforduljak, így elég váratlanul ért, mikor valaki hátulról belepuszilt a nyakamba. Kellemesen beleborzongtam Kel érintésébe, és már nem is aggódtam, hogy fogok vele viselkedni. Mosolyogva fordultam meg.
- Szia… sztok! Csüccs le! – mutattam a helyünkre, miközben figyelmeztető pillantást vetettem Liára. De nem volt szükség rá, mert miután meglátta a nyakra puszit, kajánul vigyorgott rám.
- Helló! De régen találkoztunk! – poénkodott Kellan, és helyet foglalt mellettem. Rob még toporgott egy kicsit, de miután a mi oldalunkon már nem volt hely, Lia mellé ült le. Ő viszonylag barátságosan köszönt oda neki, valamennyire meg is nyugodtam.
- Na és, sikerült már feltakarítanotok azt a disznóólat, amit ott hagytunk? – kérdezte Kel.
- Az nem kifejezés! Lia úgy kitakarította a lakást, mint egy 5 személyes takarítóbrigád! Mire felkeltem, már kész is lett.
Lia ezen elnevette magát, aztán játékosan megfenyegetett:
- Te kis álomszuszék! Legközelebb egyedül fogsz takarítani!
Ezután beszélgettünk még egy kicsit néhány semleges témáról. Na, nem az időjárásról, hanem főleg a munkáról, meg hogy mikor hol lesznek színész barátocskáink. Kiderült, hogy a stábból elég sokan Los Angelesben lesznek egy hét múlva, és ott is maradnak egy ideig, szóval találkozhatunk is velük, ha úgy alakul.
Úgy látszott, Kellan végül megunta az egy helyben ücsörgést, mert egyszer csak felém fordult, hogy menjek vele piát hozni, merthogy ő szomjas.
- Az ki van zárva, hogy én ma alkoholt vegyek magamhoz! Elég volt nekem a tegnapi, nem vagyok én alkoholista – tiltakoztam hevesen, de Kel csak mosolygott.
- Ugyan már! Csak egyet igyál velem, légyszi! – Kiskutya szemekkel nézett rám, aztán közelebb hajolt hozzám, és a fülembe suttogta: - Gyerünk, ne kéresd magad, és hagyjuk magukra ezt a turbékoló gerlepárt.
Kis híja volt, hogy gúnyosan fel nem horkantottam. Turbékoló gerlepár… Marhára. Rob eddig még meg se szólalt, Lia meg már nagyon unhatja a banánt, mert elég morcosan néz. Hagyjuk őket kettesben? Miért ne? – vigyorogtam magamban gonoszul.
Elmentünk a pultig, ahol fel is ültünk két székre.
- Rob biztos sört kér – mondta Kellan, és rám nézett. Aha. Most azt várja tőlem, hogy megmondjam, mit kér Lia?
- Liának meg nekem jó lesz a whisky-kóla – vontam vállat lezserül.
- Akkor három whisky-kóla és egy sör rendel – fordult a pultoshoz Kel. Kicsit eljátszottam a gondolattal, hogy vajon akkor is szemrebbenés nélkül adná ki a pultos pasi az italokat neki, ha csaj lenne? Valószínűleg nem.
Már épp megindultam volna a poharakkal, mikor Kellan elkapta a karom.
- Nem úgy volt, hogy velem iszol?
- Öhm… De, persze – bólintottam megadóan, és visszaültem mellé.

Fél óra múlva még mindig ugyanott ültünk. Lia pohara és Rob korsója már üresen árválkodott előttünk, ahogy számos másik kiürült pohár és üveg is. Mivel Rob és Lia nem kerestek minket, így nem volt bűntudatunk, amiatt hogy megittuk az övékét is.
- A-akarsz táncolni? – kérdeztem akadozva tőle én. Én! Aki utál táncolni, mert nem tud. De sebaj, most valahogy nem jutott eszembe, miért is kellene tartózkodnom az ilyesfajta mozgástól.
Kel-től csak bólintásra futotta, én meg elindultam bele a tömegbe, magam után húzva őt. Egy ideig követett ugyan, de aztán megfogta a derekam, és maga felé fordított. Kicsit megszédültem a hirtelen fordulattól. Minden elmosódott körülöttem, így inkább megpróbáltam Kellan szemébe nézni, ami nem volt egyszerű, tekintve hogy mindkettőnknek enyhén keresztbe állt már a szeme.
Lassan elkezdtem a csípőmet a zene ütemére mozgatni. Mit mondhatnék, pocsékul sikerült, de jelenleg ráfogtam a részegségre.
Eléggé bizonytalankodtam. Nem mertem még ilyen állapotban se Kellanhez érni, de mikor ő átölelte a derekamat, kicsit megjött az önbizalmam. Felemeltem a karjaimat, és úgy táncikáltam Kel ölelésében. A kezei lassan elkezdtek vándorolni rajtam. Először az egyiket lecsúsztatta a combomra, mire én „véletlenül” végigsimítottam a karján. Erre ő már rátette kezét a fenekemre, és finoman belemarkolt. Csak egy pillanatra jutott eszembe, hogy nem kéne hagyni, de aztán felnéztem Kel arcára, és el is felejtettem mindent.
Tudtam, hogy meg akar csókolni, és már csak azon múlott, én akarom-e. A testem egyértelmű igenje gyalázatosan elnyomta az agyam, ami már amúgy is ködös volt a piától.
Ráérősen csókoltuk egymást, hogy aztán egyre jobban belemelegedjünk. A karom libabőrös lett, és még jobban fűteni kezdett valami belülről.
Mikor végül kifulladva engedtük el egymás száját, oldalra nézve különös jelenet tárult a szemem elé:
Lia és Rob eléggé intim helyzetben táncoltak nem messze tőlünk, és ha csak a szemem nem csal, éppen smároltak...