10. Fejezet

 Nahát! Először is Sziasztok, akik még egyáltalán itt vagytok. :) Szeretném közölni, hogy ezután már csak egy fejezet, ami Silver szemszöges, és hogy ne legyen hiányotok, visszatér jó öreg Lia barátném is. :) Plusz. A fejezet megszületéséhez nagyban hozzájárult Edina is, akinek bár egy mukkot se árultam el a tartalomból, mégis kitartóan nyüstölt az írással! Szóval köszi neked. :) Jó olvasást! Bella.



(Silver szemszöge)

Mikor reggel először pislogtam egyet, még nem nagyon fogtam fel, hogy én most ébren vagyok. Kellett egy jó 10 perc, amit forgolódással és nyöszörgéssel töltöttem, mire ténylegesen észleltem a külvilágot. Ennek örömére elkezdtem az asztalom tapogatni, keresve a telefonom. Sikerült megtalálnom, közben lesodortam néhány dolgot, amik nagy csattanással értek földet. Ránéztem a kijelzőre: 9:13. Rávettem magam, hogyha már ilyen nagy a lendület, akár még az ágyból is kilendülhetnék.
A nappaliban meglepő tisztaság fogadott. Sehol egy félig üres pohár, vagy akár egy öntetfolt. Tovább merészkedtem a konyha felé, ahol Lia fogadott valami magazin fölé görnyedve.
- Ezt mind te csináltad? – kérdeztem hitetlenkedve. Lia szeme csak mérgesen villant egyet.
- Nem, Hófehérke meg a hét törpe! – válaszolta csípősen és egy picit ingerülten.
- Mi a baj? – kérdeztem rá egyből, ritkán szokott ok nélkül mérges lenni.
- Semmi.
Sóhajtva öntöttem magamnak egy csésze teát.
- Ja. Látom. A tegnap estéhez van köze, nem igaz? Ian? Vagy Rob?
- Éhes vagyok! – jelentette be Lia nagyon idevágóan.
- Azt ne mondd, hogy kitakarítottad az egész lakást, és csak egy nyomorult reggelit nem tudtál magadnak összecsapni! – bosszankodtam. – Jellemző.
- Nem az egészet… A szobádban nem jártam.
Mivel én is éhes voltam, úgy döntöttem, most az egyszer csinálok neki reggelit. Már csak az a kérdés, mi legyen az.
- Palacsinta jó lesz? A kedvenc csoki önteteddel!
Lia erre a hányás és csuklás hangjainak különös elegyét produkálta, és a szája elé kapta a kezét.
- Hagyjál békén! – mordult rám fenyegetően, mire elnevettem magam.
- Ja, igen! Nem is mesélted, hogy milyen volt a kis nyalakodásotok Robbal! Csinálok valami ehetőt, közben tartsál nekem mese délelőttöt!
Igaz, hogy tegnap este futólag említette ezt a kis apróságot, de semmilyen más részletbe nem avattuk be még a másikat, tudniillik fáradtak voltunk, meg úgy általában másnapra halasztottuk az ilyen jellegű dolgokat. Pf… Ilyen… Na, ki jut erről is eszembe?
Most kivételesen nem kellett nyüstölni barátnőmet a mesélésre. Szinte minden részletet elmondott, miközben nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.
- Nem mondod, hogy tökön basztad Robot?! Ilyen nincs!!! Vagyis van. Csak egy herével kevesebb van már neki. Mármint Iannek – makogtam össze-vissza, miközben a röhögéstől dülöngéltem a székemen. Lia csak értetlenül nézett rám. – Hagyjuk.
- Várj. Mármint… Mi van? Mi van Ian heréivel? Nem értem! – nézett rám tanácstalanul.
- Hát, az úgy volt, hogy nem csak az orrát törtem be, hanem a tökét is lerúgtam… vagyis letérdeltem.
Lia nagy szemeket meresztett rám.
- Mi?! Te törted be Ian orrát? Azt hittem, baleset volt!
- Az volt – szúrtam közbe.
- Meg tökön is rúgtad? Ez oltári! Na, mesélem tovább!
És csak mondta és mondta, én meg csak hallgattam és nevettem és miegymás.
- … Aztán Rob csak úgy ott hagyott engem a fürdőben! Annyit se mondott, hogy… hogy… Mit tudom én! Semmit! Érted? Pedig elvárnám az egyik legjobb barátomtól, hogy ennyire méltasson. Hogy megbeszéljük ezt! Mert van valami köztünk! Ugye…? – nézett rám elbizonytalanodva.
- Persze, hogy van! Ezt mondom már egy ideje! Forr körülöttetek a levegő! – bizonygattam hevesen. – De akkor ti most haragban vagytok, vagy mi?
Lia elgondolkodott.
- Azt nem tudom, ő most hogy van vele, de én haragszom rá! És pillanatnyilag nem tudom eldönteni, hogy beszélni akarok-e vele, vagy nem akarom látni se. Az a baj, hogy én se nagyon tudom, mit érzek.
- Ki fog az alakulni, csak nem kellene elmenekülnötök az érzéseitek elől! Rob is… Meg te is. Összeillettek, hidd el! – mondtam.
- Jól van, jól van! Értettem! De most te jössz! Hogy is volt a tegnap este? – vigyorgott rám.
- Hááát… - nyújtottam el a szót. – Emlékszel arra, mikor ott hagytalak titeket a konyhában Robbal?
- Igen. Nagyon lökött voltál, te csaj! – fogta a fejét.
- Ja, tudom. Na, szóval… Mikor kirángattam onnan Kellant, ő… Megcsókolt! – mondtam el neki azt, amire tegnap óta nagyon megpróbáltam nem gondolni.
Lia először csak eltátotta a száját és kikerekedett szemekkel bámult rám. Aztán elkezdett hápogni, végül már hang is kijött a torkán.
- Mi?! Kel megcsókolt téged?
Nem csodálkoztam barátnőm reakcióján. Én is eléggé meg voltam lepődve, mikor maga felé fordított, és rátapadt az ajkaimra. Nem mondanám, hogy nem esett jól, hiszen Kellanról beszélünk! Csak hát, mégis csak barátok vagyunk, vagy mi a szösz. És nem igazán voltam szerelmes, legalábbis azt hiszem. Mindenesetre nehezemre esett abbahagyni a csókot. Amikor végül mégis sikerült, Kel féloldalasan mosolygott rám, én meg gyorsan faképnél hagytam, és meg sem álltam a tetőig. Utána valahogy ösztönösen kerülni próbáltam, mert úgy éreztem, ő nem intézte el ennyivel.
- És milyen volt Kellannal smacizni? Azóta ki akartam próbálni, mióta láttam a Calvin Klein-os reklámban! – kérdezte Lia lelkesen.
- Hát… - keresgéltem megfelelő szavak után. – Jó.
Lia elég hülye fejet vágott, mire hozzátettem elismerően: - Tud valamit!
Kellan smárolási technikájának a kibeszélésében a telefon csörgése zavart meg. Vártam, hogy Lia felvegye, de miután körbetapogatta magát, rám nézett.
- Ez a tied.
A kijelzőn Kellan neve villogott.
- Kel az! Felvegyem? – néztem tanácstalanul Liára. Ő hevesen bólogatott. – Nem veszem… Na, jó. Felveszem!
- Helló!
- Szia Sil! Figyelj csak, ráérsz ma este? – szólt bele az ismerős hang.
- Ma? De hát nem úgy volt, hogy reggel már mentek el? – kérdeztem.
- Csak a többiek. Én, meg Rob még maradtunk.
Rob? Meg ő? Talán ebből még ki lehet valamit hozni.
- És tulajdonképpen hova is kellene ma mennem? – érdeklődtem, közben elindultam a szobám felé, hogy Lia ne hallja, mit beszélek.
- Mondjuk abba a közeli bárba. Nem tudom, mi a neve, de egyszer voltunk már ott.
- És Rob is jön?
- Hát… Nem úgy terveztem, de ha szeretnéd… - hangja bizonytalanul halt el. Megsajnáltam szegényt egy kicsit, ezért úgy döntöttem, beavatom.
- Nem miattam, hanem Lia miatt. Ki akarom békíteni őket, ne váljanak el haragban. Én elhívom Liát, te meg Robot!
- Nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet lenne… - szinte láttam, ahogy a fejét csóválja.
Hát, ami azt illeti, én se tartottam annak, de egye fene! Legfeljebb Lia nem szól hozzám egy hétig! De ha sikerül, akkor megéri.
- Már hogy ne lenne jó ötlet! Ha már ott lesznek egymásnak, csak tán nem fognak elmenekülni! Én ráveszem Liát, hogy jöjjön, te meg kapod Robot! Bízz bennem, jó lesz! – magyaráztam lelkesen.
- Csak miattad, cica! – sóhajtott fel Kellan kelletlenül. – Ki tudna neked ellenállni? De ezért még járni fog nekem valami kis khm… ellenszolgáltatás – búgta szexisen.
Avvh… Mami, ilyen palit!
- Majd meglátjuk! – válaszoltam incselkedve.
- Ha rajtam múlik, akkor meg bizony! – válaszolta, majd elköszönt.
Igazából, egyáltalán nem voltam ilyen biztos a dolgomban. Mit fogok én vele csinálni? Társasjátékozunk? Ha jobban belegondolok, pontosan azt. Eddig csak barátok voltunk, de most már nem tudom, hogy valaha is azok leszünk-e újra, ha most engedek neki. Nem hiszem ugyanis, hogy valami komolyabb kapcsolatot akarna tőlem. De végül is én se.
Tisztában voltam vele, hogy ez egy eléggé kurvás felfogás, de azt is tudtam, hogy nem vagyok az. Hát tehetek én róla, hogy nincs egy normális pasi a környéken? Be kell érnem Kellannel. Mmh…
De hogy vegyem rá Liát, hogy eljöjjön? Azt gyorsan elvetettem, hogy Robot megemlítsem. Akkor biztos itthon maradna.
Még kifelé menet is ezen agyaltam, de mikor megláttam Lia kíváncsi arcát, eszembe jutott egy ötlet.
- Kellan volt az! Elhívott egy bárba! Engem! Mit csináljak most? – vágódtam le elé, közben tanácstalanul bámultam magam elé.
- Ó, még szép, hogy elmész! Felveszel valami dögös rucit, kikenlek, és lesz egy jó estéd! Egyébként, hogy-hogy itt van még Kel? – kérdezte.
- Még marad egy napot. De Lia! Én nem akarok egyedül menni! Mit csináljak ott Kellel? Azt se tudom, mit akarok tőle! Ráadásul te se leszel ott, akitől nyugodtan kérhetnék tanácsot menet közben is! – magyaráztam teátrálisan.
- Aha. Tudod, ki akar menet közben tanácsokat osztogatni neked! Egyébként meg… Élvezd az élet apró örömeit!
Erre horkantva felröhögtem.
- Könyörgöm! Kellanról beszélünk! Apró?! Khm. Szerintem khm… nem az.
Aztán eszembe jutott eredeti célom is, úgyhogy reményvesztetten csóváltam a fejem, aztán, mint akinek most jut eszébe, Liára néztem.
- Eljöhetnél velem.
- Ugye, ezt nem gondolod komolyan? Ez már majdnem egy randi! Mit csinálnék én ott egyedül?
- Márpedig én csak akkor megyek, ha te is jössz – jelentettem ki ellentmondást nem tűrve.
- De én… - tiltakozott Lia erőtlenül. – Rendben, elmegyek! De cserébe én választom ki a ruhád!
Diadalittas vigyorától eszembe jutott, hogy akkor most ki is járt rosszabbul…

- Elég lesz már a szemfestékből, Lia! Úgy fogok kinézni, mint aki találkozott az asztal sarkával! – Óvatosan kilestem résnyire nyitott szemhéjam alól, és egy nagyon koncentráló Liával találtam szembe magam.
- Az már régen volt. Mindjárt készen vagyok… És kész is! – végezte el az utolsó simítást is, aztán hátradőlt, és elégedetten szemlélt engem. – Szerintem nagyon jó lett!
Az elém tartott tükörben én is szemrevételeztem magam, és megállapíthattam, hogy tényleg elég jól nézek ki, a túl sok smink ellenére is. Jól passzolt a latex gatyámhoz, amit végül kierőszakoltam a semmike kis piros ruhám helyett. Ugyanis először azt nézte ki nekem Lia, de nem engedtem neki. Hogy örüljön, felvettem hozzá egy elég kivágott, feszülős, piros felsőt. Van ez is olyan ribis, mint a ruha, de jobban érzem magam benne.
- Te így jössz? – kérdeztem. Hozzám képest nagyon szolidan öltözködött fel, ami nem volt szép húzás tőle.
- Persze. Jó leszek én így! Úgy is csak kísérő leszek.
Ez a hátulütője, hogy nem tud Robról.
Úgy beszéltük meg Kellannal, hogy a bárban találkozunk, így lassan el is indultunk Liával. Gyalog mentünk, mivel csupán háromutcányira volt a kiszemelt hely. Odafele menet végig azon izgultam, mit fog Lia szólni. Nagyon dühös lesz vajon?
Mi értünk oda hamarabb, és gyorsan le is huppantunk az egyik sarokba. Pont az ajtónak háttal ültem le, Lia meg velem szemben. Nem lesz ez így jó. Előbb fogja meglátni Robékat.
- Majd szólj, hogy mikor lépjek le. Értékelem az ingyen pornót, de rátok nem vagyok kíváncsi – viccelődött Lia.
Magamban bosszankodtam ezen a kijelentésen. Miért ilyen biztos benne, hogy egymásra fogunk mászni? Nem tervezek semmi ilyesmit. Ami azt illeti, még nem is gondolkodtam rajta. Majd lesz valami.
De azért ettől kezdve enyhe gyomorideggel ültem a helyemen, és várakoztam a fiúkra.
Miközben Lia a terveit ecsetelte a Los Angelesi hetekre, hirtelen elakadt a mondandója közepén és tágra nyílt szemekkel bámult a hátam mögé. A gyomoridegem még jobban előjött, mikor követtem a tekintetét. Kel volt az és Rob.
- Ez meg mit keres itt? – Lia kérdőn és kissé dühösen nézett rám, mire összébb húztam magam. – Hát… Kel őt is meghívta.
Azt nem említettem neki, hogy én javasoltam.
- És ezt miért nem említetted nekem? Nagy mártír arccal előadtad magad nekem, hogy szegény te, mit fogsz csinálni kettesben Kellannal, közben meg...
- Miattad jött ide Rob. Én meg azért hívtalak, hátha sikerül kibékülni.
- Ja. Nagy hívás volt. Konkrétan megzsaroltál – válaszolta epésen, és még mindig mérgesen nézett rám, de tudtam, hogy nem fog már annyira haragudni. Ez már csak afféle utódurcázás, amiért becsaptam.
Időközben a fiúk is elvergődtek hozzánk, bár a vártnál lassabban.
- Ö… Miért torpant meg Rob? – kérdezte Lia furcsállóan. – Most meg Kellan lökött rajta egyet. Jön.
Mivel Lia közvetített, nem vettem a fáradtságot, hogy megforduljak, így elég váratlanul ért, mikor valaki hátulról belepuszilt a nyakamba. Kellemesen beleborzongtam Kel érintésébe, és már nem is aggódtam, hogy fogok vele viselkedni. Mosolyogva fordultam meg.
- Szia… sztok! Csüccs le! – mutattam a helyünkre, miközben figyelmeztető pillantást vetettem Liára. De nem volt szükség rá, mert miután meglátta a nyakra puszit, kajánul vigyorgott rám.
- Helló! De régen találkoztunk! – poénkodott Kellan, és helyet foglalt mellettem. Rob még toporgott egy kicsit, de miután a mi oldalunkon már nem volt hely, Lia mellé ült le. Ő viszonylag barátságosan köszönt oda neki, valamennyire meg is nyugodtam.
- Na és, sikerült már feltakarítanotok azt a disznóólat, amit ott hagytunk? – kérdezte Kel.
- Az nem kifejezés! Lia úgy kitakarította a lakást, mint egy 5 személyes takarítóbrigád! Mire felkeltem, már kész is lett.
Lia ezen elnevette magát, aztán játékosan megfenyegetett:
- Te kis álomszuszék! Legközelebb egyedül fogsz takarítani!
Ezután beszélgettünk még egy kicsit néhány semleges témáról. Na, nem az időjárásról, hanem főleg a munkáról, meg hogy mikor hol lesznek színész barátocskáink. Kiderült, hogy a stábból elég sokan Los Angelesben lesznek egy hét múlva, és ott is maradnak egy ideig, szóval találkozhatunk is velük, ha úgy alakul.
Úgy látszott, Kellan végül megunta az egy helyben ücsörgést, mert egyszer csak felém fordult, hogy menjek vele piát hozni, merthogy ő szomjas.
- Az ki van zárva, hogy én ma alkoholt vegyek magamhoz! Elég volt nekem a tegnapi, nem vagyok én alkoholista – tiltakoztam hevesen, de Kel csak mosolygott.
- Ugyan már! Csak egyet igyál velem, légyszi! – Kiskutya szemekkel nézett rám, aztán közelebb hajolt hozzám, és a fülembe suttogta: - Gyerünk, ne kéresd magad, és hagyjuk magukra ezt a turbékoló gerlepárt.
Kis híja volt, hogy gúnyosan fel nem horkantottam. Turbékoló gerlepár… Marhára. Rob eddig még meg se szólalt, Lia meg már nagyon unhatja a banánt, mert elég morcosan néz. Hagyjuk őket kettesben? Miért ne? – vigyorogtam magamban gonoszul.
Elmentünk a pultig, ahol fel is ültünk két székre.
- Rob biztos sört kér – mondta Kellan, és rám nézett. Aha. Most azt várja tőlem, hogy megmondjam, mit kér Lia?
- Liának meg nekem jó lesz a whisky-kóla – vontam vállat lezserül.
- Akkor három whisky-kóla és egy sör rendel – fordult a pultoshoz Kel. Kicsit eljátszottam a gondolattal, hogy vajon akkor is szemrebbenés nélkül adná ki a pultos pasi az italokat neki, ha csaj lenne? Valószínűleg nem.
Már épp megindultam volna a poharakkal, mikor Kellan elkapta a karom.
- Nem úgy volt, hogy velem iszol?
- Öhm… De, persze – bólintottam megadóan, és visszaültem mellé.

Fél óra múlva még mindig ugyanott ültünk. Lia pohara és Rob korsója már üresen árválkodott előttünk, ahogy számos másik kiürült pohár és üveg is. Mivel Rob és Lia nem kerestek minket, így nem volt bűntudatunk, amiatt hogy megittuk az övékét is.
- A-akarsz táncolni? – kérdeztem akadozva tőle én. Én! Aki utál táncolni, mert nem tud. De sebaj, most valahogy nem jutott eszembe, miért is kellene tartózkodnom az ilyesfajta mozgástól.
Kel-től csak bólintásra futotta, én meg elindultam bele a tömegbe, magam után húzva őt. Egy ideig követett ugyan, de aztán megfogta a derekam, és maga felé fordított. Kicsit megszédültem a hirtelen fordulattól. Minden elmosódott körülöttem, így inkább megpróbáltam Kellan szemébe nézni, ami nem volt egyszerű, tekintve hogy mindkettőnknek enyhén keresztbe állt már a szeme.
Lassan elkezdtem a csípőmet a zene ütemére mozgatni. Mit mondhatnék, pocsékul sikerült, de jelenleg ráfogtam a részegségre.
Eléggé bizonytalankodtam. Nem mertem még ilyen állapotban se Kellanhez érni, de mikor ő átölelte a derekamat, kicsit megjött az önbizalmam. Felemeltem a karjaimat, és úgy táncikáltam Kel ölelésében. A kezei lassan elkezdtek vándorolni rajtam. Először az egyiket lecsúsztatta a combomra, mire én „véletlenül” végigsimítottam a karján. Erre ő már rátette kezét a fenekemre, és finoman belemarkolt. Csak egy pillanatra jutott eszembe, hogy nem kéne hagyni, de aztán felnéztem Kel arcára, és el is felejtettem mindent.
Tudtam, hogy meg akar csókolni, és már csak azon múlott, én akarom-e. A testem egyértelmű igenje gyalázatosan elnyomta az agyam, ami már amúgy is ködös volt a piától.
Ráérősen csókoltuk egymást, hogy aztán egyre jobban belemelegedjünk. A karom libabőrös lett, és még jobban fűteni kezdett valami belülről.
Mikor végül kifulladva engedtük el egymás száját, oldalra nézve különös jelenet tárult a szemem elé:
Lia és Rob eléggé intim helyzetben táncoltak nem messze tőlünk, és ha csak a szemem nem csal, éppen smároltak...

9. Fejezet: Ianek - Olyanok

 Sziasztok! Bella vagyok, és meghoztuk az új fejezetet, amin már személy szerint két napja folyamatosan dolgoztam. :) De megérte, szerintem legalábbis, mert nekem egészen tetszik. :) A címből szerintem kitűnik, hogy kiről is lesz szó, úgyhogy nem is koptatom tovább a billentyűket, Jó Olvasást!
(Kritikának még mindig örülünk)


(Silver szemszöge)

Mire megfordultam, Ian már a székemen ült, és érdeklődve nézelődött. Én kicsit zavarban voltam, úgyhogy gyorsan bemásztam az ágyam legvégére, a sarokba, és próbáltam úgy tenni, mint akit nagyon nem érdekel, hogy egy idegen pasi a szobáját stíröli.
- Tetszik a szobád – mondta végül Ian, és rám nézett.
- Köszi – motyogtam, és én is körbenéztem. Való igaz, nagyon szerettem a szobámat.  A fal egyszerű fehér színű volt, de szinte ki se látszott a sok fényképtől, zászlóktól és polcoktól. A szőnyegem élénkvörös, és nagyon puha volt. Az íróasztalomon volt a gépem, és egy kis hely az íráshoz, régebben pedig a tanuláshoz. A falon egy hosszú polc volt, amin a könyveim foglalták a helyet, néhány más kacattal egyetemben. A kétszemélyes ágyam pedig egészen be volt tolva a falig, mivel imádtam a fal felé fordulva aludni. De a legjobb dolog a szobámban az ablak volt. A nélkül lehetett kiülni a széles párkányára, hogy leestem volna.
A csendet végül én törtem meg.
- Azt már tudod, én mit kerestem fent... De te? Eltévedtél vagy mi? Lia mondta, hogy meghívott, amit nem tartottam túl jó ötletnek, de…
- Miért is nem tartottad jó ötletnek? – kérdezte kíváncsian.
- Öhm… Én kérdeztem először! – vágtam ki magam.
Ian egy darabig még fürkészően meredt rám, aztán vállat vont.
- Csupáncsak olyan „vendégszerető” fogadtatásban részesültem, hogy jobbnak láttam eljönni.
Kezdtem sejteni, hogy miről beszél.
- Találkoztál Robbal? – kérdeztem rá. – Mit csináltál már, hogy bedühödött?
Ki tudja, mivel ingerelte fel. Bár amilyen féltékeny volt rá, nem csodálnám, ha már a puszta látványa is idegesítené. Főleg, ha még Ian is rájátszott, és nyíltan flörtölni kezdett Liával. Ha Rob helyében lennék, és nekem tetszene egy lány, engem is rohadtul irritálna egy ilyen pali. Süt róla, hogy egy tipikusan nőfaló szépfiú. Teljes mértékben Rob mellett álltam, hiszen már alakulóban van köztük valami, amire igaz, hogy ez a féltékenykedés rásegített, de nem lenne jó, ha most barmolná szét őket Ian.
- Én?! Az égvilágon semmit! Lia ajtót nyitott, aztán megjelent Rob is… Mérges volt Liára, és elhívta valahova, aztán visszajött, és nekem esett. Inkább eljöttem – mutogatott ingerülten.
- El, vagyis… Fel?
- Mivel le akartam ugrani… Nem, csak vicceltem – mosolyodott el. – Lia úgy is utánam jött volna, de így ő lefelé indult. Meg akartam várni, míg visszamegy, és aztán elmenni. De közbejöttél te és a… baleset.
- Hát igen. Ha nem kiáltottál volna rám, akkor nem billentem volna meg, és ha nem ugrottál volna oda, akkor nem vágtalak volna orrba! Bár az is igaz, hogy akkor leestem volna, mivel az orrod hozott vissza az egyensúlyba. Szóval... Köszönöm az orrodnak! - magyaráztam teljes beleéléssel. Ian elég furán nézett rám, és a végén elnevette magát, mire én összevont szemöldökkel néztem rá.
- Ez igenis így van! - húztam el sértődötten a számat.
- Efelől nincs kétségem - hagyta rám mosolyogva. - Majd emelek valami szentélyt az orrom aranyból készült szobormásának.
-Benne vagyok! Van is egy ismerősöm, aki nagyon ügyes szobrász, majd szólok neki, és... - húztam az agyát.
- Na-na-na-na-na! Csak vicc volt, nehogy komolyan vedd! Nem kell nekem semmifé... Öhm... Csak hülyéskedtél, igaz? - zavarba jött arccal nézett rám, miközben a gyűrűjét csavargatta.
Bólogatni kezdtem. - Aham.
- Nagyon jó… - jegyezte meg epésen. – De térjünk vissza egy másik témára, nevezetesen, hogy miért is nem örültél annak, hogy én is jövök!
Upsz. Nem gondoltam volna, hogy még emlékszik, azért elég jó volt a terelésem. Most mit mondjak neki? Azért, mert eléggé hírhedt vagy, és mert nem bírom azt a nőcsábász képedet?! Ami végül is nem igaz, eddig legalábbis nem volt olyan szörnyű a társasága, inkább zavarba ejtő… néha.
- Hát… Én csak... Nem az, hogy nem örülök neki… Nem mintha örülnék neki, vagyis… Nem tartottam jó ötletnek. Azért Lia mesélt nekem Rob reakciójáról, és nem akartam, hogy itt is az legyen. Rob nagyon féltékeny!
- Igen, vettem észre… De hivatalosan csak barátok, nem? – kérdezte felcsillanó szemekkel.
- Ja. Nem mintha bejelentenék a tévében, ha mégsem… - válaszoltam unottan.
- Akkor még van esélyem! – jelentette ki nagy vidáman Ian. – Persze, akkor is lenne, ha együtt lennének.
Erre elfutott a pulykaméreg.
- De nagyképű valaki! Te csak ne állj közéjük a hülye kék szemeiddel, meg rosszfiús sármoddal! – álltam neki. Ian elkerekedő szemekkel, döbbenten bámult. - Végre kezdenek összejönni, és nem csak barátként tekinteni egymásra, erre jössz te, és mindent szét akarsz barmolni, csak mert olyan kedved van! De nem fogom hagyni, nehogy azt hidd!
Én még mindig dühösen fújtattam az előbbi kirohanásom után, Ian meg csak meredten nézett rám, aztán hirtelen elmosolyodott.
- Féltékeny vagy?
Hitetlenkedve meredtem rá, aztán megcsóváltam a fejem.
- Reménytelenül egoista vagy.
- Oké, ez igaz, de attól még lehetsz féltékeny! Egyébként meg, hogy tervezted ezt a „Nem fogom hagyni!” dolgot? Tervek… esetleg? – érdeklődött finoman.
Én még mindig a féltékenységen puffogtam, de ezen elgondolkodtam. Végül is, nem követhetem Lia minden lépését, de bíztam benne, hogy hallgatna a bölcs barátnői tanácsra. Amit természetesen tőlem fog kapni! Aztán majd meglátjuk. Mikor ezen ötletemet felvetettem Ian előtt, ő gátlástalanul kiröhögött, mire csúnyán néztem rá.
- Ugye nem gondolod, hogy Lia hallgatna is akárkire? Nem ismerem régóta, de annyi azért világos, hogy a maga feje után megy mindig – mondta lenézően, hogy én ezt nem tudom.
Szépen vagyunk! Még a saját barátnőmről is kioktat! Elegem van! Jó, gondoltam, hogy Lia makacs, de azért reménykedni szabad. Meg mit szól bele?! Miért kell neki ilyen jó emberismerőnek lennie?!
- Egy próbát azért megér.
Ian arca erre a mondatomra elkomorult.
- Tényleg azt hiszed, hogy Lia nekem nem számít? Hogy akkora nagy nőcsábász vagyok, hogy nem lehet normális kapcsolatom? Hogy nem akarhatok ilyet? Nekem fontos Lia, még sosem találkoztam ilyen lánnyal, mint ő! – hangja most nagyon őszintén csengett. - Egyezzünk meg. Én nem fogok tisztességtelen dolgokhoz folyamodni, te pedig nem leszel ellenem… Tettlegességben. Aztán meg azt gondolhatsz, amit akarsz.
Na, kösz… Ennyire le se szarja a véleményemet?! Nagyon felemelő. De az ajánlattal kapcsolatban meg… Mit veszíthetek? Lia remélhetőleg elmond nekem mindent, és ha valami olyat tenne Ian, akkor megszegem az egyezségünket. Talán még jót is tenne Ian jelenléte Rob és Lia kapcsolatának. Kiderülnének dolgok, mint ahogy eddig is. Már csak rá kéne vennem egyiküket, hogy valljon színt a másiknak és voálá! Az meg eszembe se jutott, hogy féltékeny lennék. Hiszen nem is az esetem! Nem mintha tudnám, hogy milyen az esetem, de biztosan nem az ilyen… ilyen… Ian félék!
Miután ezt ilyen szépen megbeszéltem magammal, és Ian még mindig várakozóan nézett rám, ezért úgy döntöttem, kinyögöm végre: - Oké, megegyeztünk.
Ian elégedetten dőlt hátra a székemben, és egy félfordulattal az asztalomat kezdte szemrevételezni. Nem tudtam, mit néz olyan meredten, de aztán felemelt egy fényképet.
- Ők kicsodák? – kérdezte rám se nézve.
Ismertem azt a képet. Lara, Tamina, Lia és én voltuk rajta. Még akkor készült, mikor először meglátogattuk őket Los Angelesi otthonukban. A ház előtt álltunk, és az egyik arra járó szomszédot kértük meg, hogy csináljon rólunk egy fotót.
- Lara és Tamina, a barátnőink – válaszoltam zavarodottan. – Miért?
Ian lassan visszatette a képet.
- Csak kíváncsi voltam – mosolygott végül rám, de nekem még mindig gyanús volt valami, így mesélni kezdtem, hátha kiderül valami.
- Régen San Fransiscoban laktak ők is, aztán a munka és a tanulás miatt költöztek L. A-be. Lara még most is egyetemre jár, Tami pedig egy étteremben főzőcskézik. Pár nap múlva megyünk náluk két hétre. – Eddig Ian folyamatos pókerarcot vágott, de utolsó mondatomra megfeszültek arcizmai.
- Ennyire jóban vagytok? – kérdezte mosolyogva, bár szerintem kicsit erőltetettre sikeredett.
- Mi négyen elválaszthatatlanok voltunk pár éve, csak hát a távolság sokat számít – meséltem szomorúan. – Mi itt kaptunk munkát, ők pedig elköltöztek, hogy valóra váltsák álmaikat. Aztán persze semmi sem úgy alakult, ahogy azt tervezték. De talán nem is baj. Talán már ők sem bánják. Néha az élet jobban tudja, hogy mi a jó nekünk, mint mi magunk.
- Nem is tudtam, hogy te ilyen kis filozófus vagy – mosolygott gúnyosan Ian.
- Semmit se tudsz rólam, szóval ezen az alapon lehetnék valami szadista pszichopata is. Ahogyan te is – vágtam vissza.
Nem is tudtam, hogy mi van velünk. Miért marjuk egymást ennyire? Mielőtt bejöttünk volna ide, olyan jól elvoltunk, leszámítva a tetős esetet. Most meg… De végül is nem panaszkodom, Iannel még vitatkozni se unalmas.
- Pedig egész jó emberismerő vagyok.
- Igen? Akkor lássuk! Mit tudsz rólam? – kérdeztem kihívóan.
- Hm… - Ian elgondolkodva tekintett körül. - Azt már tudom, hogy kicsit ügyetlen vagy, lásd: tető. A sok könyvből ítélve, szeretsz olvasni, és szereted a piros és ezüst színt.
Csodálkozva néztem rá. Erre meg miből jött rá? Jó, oké, a szobámban sok a piros dolog, de az ezüst vajon honnan jött?
- Az ablakon látszik, hogy sokat szoktál ott üldögélni, szerintem te afféle megfigyelő lehetsz. Szereted a zenét és a sportokat, de nem vagy fanatikus rajongója semminek. Viszont nagyon sok mindent szeretsz, azért ilyen nagy a kavalkád a szobádban. Néha könnyen zavarba lehet hozni, de legtöbbször kerülöd ezeket a helyzeteket. Viszont amin meglepődtem, és nem néztem volna ki belőled az az előbbi kirohanásod volt. Mikor megvédted Liáékat. Inkább tűntél olyan embernek, aki átsiklik a dolgok felett. De úgy látszik, rosszul gondoltam – fejezte be gondolatmenetét.
Én csak hápogni tudtam, és még mindig a hallottak feldolgozásának folyamatában voltam. Végül csak találtam valamilyen csípős megjegyzést.
- Ühüm. És ebből mennyi derült volna ki számodra, ha nem látod a szobámat? Szerintem inkább jó szobaismerő vagy. De ember, az nem. Abban igazad van, hogy megfigyelő vagyok, és nem cselekvő. Csak a végső esetben szoktam tenni is valamit.
Legalábbis eddig így volt – tettem hozzá gondolatban. – Mi sem bizonyítja jobban az ellenkezőjét, minthogy beleszólok Rob és Lia dolgába. De majd megváltoztatom ezt. Hiszen én nem ilyen vagyok, és nem használ senkinek a kotnyeleskedésem. Vagy igen, de akkor sem az én dolgom.
- Ha te ilyen jó megfigyelő vagy, akkor mutass valamit! Mit sikerült kifigyelni rajtam? – kérdezte Ian kíváncsian.
Ajaj. Ezzel megfogott. Általában tényleg ki tudom ismerni az embereket elég hamar, de Ianről csak feltételezéseim voltak. Meg az, amiket hallottam róla. De ez a két dolog éles ellentétben áll egymással.
- Nos, elég nehéz kiigazodni rajtad, ami szerintem azért van, mert teljesen tisztában vagy a hatásoddal, és ki is használod rendesen. Viszont nem vagy rosszindulatú, sem bunkó. Csak talán…
Zavartan hallgattam el és bámultam a szőnyeg sarkát. Aztán mikor rájöttem, hogy mi hozott zavarba, még jobban zavarba jöttem. Mióta zavar engem, hogy kimondom, amit gondolok valakiről? Még ha rossz a véleményem, akkor is.
- Csak talán? Ki vele, mi a rossz bennem? – noszogatott kedvesen Ian. Én hülye meg felnéztem az arcába, azon belül a kékesszürke szemeibe.
- Talán kicsit egoista és öncélú vagy. De ez is érdekes, mert közben tudsz kedves is lenni, szóval nehéz eset vagy. És kiszámíthatatlan. Nem tudom, hogy mikor vagy őszinte, és mikor színészkedsz. Ennyit rólad.
Ian elgondolkodva bámult maga elé, én meg úgy döntöttem, ideje kimennünk a többiekhez.
- Különben a többiekkel jól kijöttél? Csak Robbal volt gubanc, nem igaz? – kérdeztem rá.
- Öhm, mi? – zavarodottan pillantott rám. – Ja, igen. A többiek jó fejek.
- Akkor indulás kifele, nem üldögélhetünk itt egész este – pattantam fel az ágyból, hogy aztán az ajtó felé vegyem az irányt. Mikor láttam, hogy Ian még mindig ott ül, kérdőn néztem rá.
- Csak akkor megyek ki, ha megvédesz! – nézett rám nagyra nyílt kölyökkutya szemekkel. – Mondd, hogy megvédesz, és veled megyek bárhová – viccelődött, én meg csak szem forgatva bólintottam.
A nappali olyan volt, mint egy csatatér. Az asztal félrehúzva, rajta poharakkal, üvegekkel, kajával, meg egy telefonkönyvvel. Az meg hogy kerül ide? Gondolatban vállat vontam.
Körbe nézve megláttam Kellant, egyik kezében csoki öntetes flakonnal. Éppen nagy beleéléssel nyalta le a másik kezéről az odakent csoki mázt. Ezek szerint ő se józanodott még ki.
Úgy döntöttem, hanyagolom még egy ideig Kelt, ezért a másik oldalt nevetgélő Dakotáék felé vettem az irányt. Bár nem jutottam messzire, mivel kábé a második lépésemnél beleakadt a lábam valami pirosba, és megállíthatatlanul kezdtem előre dőlni. A földnek csapódástól végül az Egoista Kékszemű (alias Ian) mentett meg azzal, hogy elkapta a derekam és megtartott. Mormogtam valami köszönetfélét, aztán dühösen kaptam fel a szőnyegről mindennek az okozóját, egy piros tangát. Ami az ÉN tangám volt! De határozottan emlékeztem rá, hogy nem itt hagytam. A fürdőszobában volt még utoljára. Türelmetlenül vágtam zsebre és indultam meg újra a lányok felé. Menet közben észrevettem, hogy Rob és Lia hiányoznak, amit elégedetten nyugtáztam.
De nem sokáig örülhettem, mert amint elértem a csajokat, nyomomban Iannel, Rob vágódott be a szobába. Igen, szó szerint vágódott, nem tudom, mi ingerelte fel ennyire. Leült a kanapéra, úgy látszik, nem vette még észre Iant.
Pár pillanat múlva Lia is megjelent, és egyenesen felénk vette az irányt.
- Silver! Na, végre! – sóhajtott fel Lia, mire Kel felkapta a fejét és rám nézett.
- Nicsak, előkerültél Sil cica! Kár, hogy lemaradtál itten a nyalakodásról! Pedig de szívesen le…
- Ez meg mit keres megint itt? – vágott közbe Rob, Ianre nézve.
- Na, most állj le Rob! Kibírnátok végre, hogy ne essetek egymásnak? Könyörgöm, halasszátok későbbre, ne mások előtt veszekedjetek! – szidtam le Robot.
Taylor ekkor bizonytalanul szólalt meg: - Nekem lassan menni kéne.
Erre a többiek is helyeslően bólogatni kezdtek. Liával próbáltuk kicsit marasztalni őket, de nem nagyon erőlködtünk, mert mi is fáradtak voltunk. Végül mindenkitől elbúcsúztunk, nagyjából a szemetet is kihordtuk, a többit meg úgy hagytuk. Holnap lesz még rá elég időnk. Pontosabban ma, mert már éjfél is elmúlt. Fáradtan kívántunk egymásnak jó éjszakát, majd mindketten bevackoltunk magunkat a szobánkba, és én álomtalan álomba merültem.

Fejléééc

Na elfelejtettem mondani valamit h a fejléc az szilvikémnek köszönhetőő bezony bezony naddon széép őő már csak zsenike az ilyenekhez nagyon ért hozzá és szereti is csinálni és még büszke is rááá:P Na szóóval mivel ez a művecske Bellának is és nekem is nagyon teccik ezért ez lett a mi kis fejlécünk és ki tudja lehet h lesz méég ilyenXD(ilyen)XD na csak ennyit akartam!!Megosztani  nagyon köszi az én szilvimnek!!!!!!Puszííí:*(L)<3

8. Fejezet: Az öntet visszanyal!

 

(Lia szemszöge)

Az üres flakonnal a kezemben tértem vissza a többiekhez, közben reménykedtem, hogy Ian jó kezekben lesz barátnőmnél. Bár, ahogy visszaidéztem kinézetét, korántsem voltam benne olyan biztos. De majd Sil kezelésbe veszi!
Bent már eltolták az asztalt, és most a helyüket keresték.
Én lehuppantam Rob és Kris közé, és középre raktam az üveget.
- Ki fogja kezdeni? - tettem fel a kérdést, mire Ashley lelkesen jelentkezett.
Első körben sikeresen kipörgette Jacksont, aki ezt mosolyogva vette tudomásul.
- Felelsz, vagy mersz?
- Hm... Úgyse tudsz olyat kérdezni, úgyhogy felelek! - válaszolta magabiztosan.
- Ohhó! Biztos vagy te abban? - Ash kihívóan mérte őt végig, mire Jackson kicsit összébb húzta magát.
- Hány emberrel csókolóztál már az itt jelenlévők közül?
Jack kicsit meglepődött a kérdésen, aztán töprengve számolni kezdett. Pár másodperc után kibökte: hattal.
Erre Elizabeth csodálkozva nézett körül.
- De hát összesen van hat lány, és velem nem is csináltad!
Mindenki döbbenten bámulta Jacksont, aki erre zavartan vakarta meg a fejét.
- Nem mondtam, hogy csak lányokkal csókolóztam...
Kellan erre elszörnyedve meredt barátjára.
- Te kis homi! Kíváncsi vagyok, ki lehetett a khm... partnered. Várj, nem is! Inkább nem akarom tudni! - tartotta fel védekezően a kezét.
Jackson erre mérgesen fújta ki a levegőt.
- Nem vagyok homi! Csak azért csináltam, mert... ööö... Hagyjuk! - hallgatott el zavartan.
- Hihető, haver! - veregette meg a vállát Taylor, közben kivillantotta mind a 32 fogát, ahogy vigyorgott Jack zavarán.
- Jegeljük a témát, én jövök! Valaki most nagyon szívni fog! - fenyegetőzött az érintett, miközben a flakon felé nyúlt, és megpörgette azt. Nikkinél állt meg.
- Drága Nikki, felelsz, vagy mersz?
- Merek - húzta ki magát bátran Nikki.
- Lia, hoznál nekünk egy telefonkönyvet? - fordult felém Jackson.
Mikor visszatértem, odaadtam neki a mázsás könyvet, ő meg elkezdte lapozgatni azt.
- A feladatod mindössze annyi lesz, hogy felhívd... John Brownt, és telefon szex szolgáltatást nyújts neki!
Nikki erre felháborodottan kezdett levegő után kapkodni.
- Hogy mi? Meg vagy őrülve? Én? Egy idegennel? Soha!
- De bizony! És itt kell végigcsinálnod, előttünk!
Kel erre öblösen felnevetett, és vigyorogva várta Nikki válaszát.
- Jó. Rendben! Megcsinálom... - motyogta beletörődötten, majd kézbe vette az időközben előkészített telefont. - De ne röhögjetek bele!
Kihangosította a telefont, és hallottuk, ahogy kicsöng, majd valaki beleszólt.
- Igen, tessék? - hallatszott egy férfihang.
A továbbiakban kénytelen voltam ráharapni egy párnára, hogy ne visítsak fel a röhögéstől. Nikki hihetetlenül jól adta elő magát, egyre inkább belemelegedve a dologba. Először beadta a pasasnak, hogy nyert egy ingyen szolgáltatást, csak erre az alkalomra. Kicsit vonakodott a fickó, de végül megadta magát Nikki búgó hangjának, és kezdetét vette a nyögések, lihegések és különféle erotikus hangok és szövegek hosszú sora.
A társaság már egymás nyakában fetrengett a röhögéstől, Nikki hangját meg néha megszakította John Brown nyögése. Úgy látszik, élvezte a helyzetet.
Mikor végre véget ért a dolog, Nikki illedelmesen elköszönt, majd szigorúan ránk pillantott.
- Mit mondtam a nevetésről?

Ezután szemtanúi lehettünk egy Dakota- Kris smacinak, illetve annak, hogy Peter egy szál piros tangába rohangál kint a folyosón mondván, a pókerben nem csodálhattuk meg kidolgozott felsőtestét! Peter röhögve beleegyezett, és az ajtóban szétnézett, épp senki sincs-e kint, de pechjére épp egy idős néni császkált a folyosón, Pete meg nem ment ki. De mi jól meglöktük, mire ő jóformán kiesett a folyosóra, és takargatva magát ránk villantotta haragos tekintetét. Mi pedig csak mutogattunk, hogy mozogjon. Erre elindult, a nénike meg csak nézett rá. Már azt hittük, azonnal ráveti magát a táskájával, azt kiabálva: Szatír! De elszámítottuk magunkat! A nénike ugyanis rákacsintott, és elkezdett közeledni Peter felé! Ő meg, mint akit ágyúval lőttek ki, úgy elszaladt.
Peter Kellant pörgette ki, aki, mint a legtöbb mókamester, mert.
Ismertem már annyira Petert, hogy ő valami nagyon ütős feladatot fog kieszelni, és nem kellet csalódnunk. Kelnek Ashley képzeletbeli szülését kellett levezényelnie a lépcsőházban.
Ash szülő pózban elhelyezkedett a lépcső tetején, előtte Kel térdelt.
- Készen állsz? - kérdezte a "kismamától". - Akkor... Nyomj!
Nem tudom, a szomszédok vajon miért nem jöttek ki, hiszen elég hangosak voltunk. Egyfelől Ash fújtatott, néha egy-egy sikoltással megspékelve, másfelől meg Kel adta kiabálva az utasításokat. Mi pedig nevettünk.
- Gyerünk, lélegezz! Beszív, kifúj! Beszív, kifúj! És nyooomj!
- Bazdmeg nyomom, de nem jön!
- Ez az, már látom a fejét! Nyomj!
Végül sikeresen megszülték a gyereket, a köldökzsinórt Rob vágta el.
Most Kel következett. Megkönnyebbülten lélegeztem fel, mikor az üveg szája nem rajtam állapodott meg, hanem Robon.
Kellan elégedetten dörzsölgette nagy mancsait.
- Háhá!!! Kedves Robert Pattinson! Felelsz, vagy mersz?
- Merek? - kérdezte bizonytalanul.
- Még szép, hogy mersz! De lássuk csak, mit is kezdjek veled... - morfondírozott Kellan. Szemét többször is körbehordozta rajtunk, majd tekintete végül megállapodott rajtam. Nem tetszett nekem a nézése...
- Akkor lássunk egy kis fülledt erotikát ma este! Kérek öntetet emberek!
- Minek az? - kérdeztem érthetetlenül. - Csak nem azt akarod, hogy lenyalja valaki Rob testéről az öntetet? - Ezt már mosolyogva kérdeztem.
Kellan féloldalas mosolyra húzta száját, és rám kacsintott.
- Omg! Sok sikert Kristen! - nyomtam kezébe az öntetet.
- Ööö... Lia, nem Kristen lesz az, aki itt most nyalni fog, hanem te!
- Nem!
- És Rob...
- Nem!!
- Pedig téged.
- Nem!!!
- De-de.
- Á-á!
- Ó, de még mennyire, hogy nyalni fogsz!
- Nem! Nyaljon ő!
- Oké, ő is fog, nyugi.
- Én mért nyalok? - szólt közbe Rob.
- Esetleg cumizni szeretnél? Fogadok, te vagy a kis Jacky cica partnere khm... - rötyögött Kellan.
- Hé, nem vagyok cica, oké?! - háborodott fel Jackson.
- Hát persze, hogy nem. Na, de hogy ezt bizonyítsd, drága Rob, hogy nem vagy langyi-bandi, ezért nyaaaaalnod kell!!!
- De mi van, ha... - kezdett bele Rob, de nem fejezte be.
- Ha? Feláll? Rob, az lenne a gáz, ha nem állna fel. Főleg Liára.
- Khm... Én is itt vagyok.
- Tudom. Na, akkor kezdjünk bele, emberek! - mancsait pedig ismét összecsapta.
- Nem hiszem, hogy ez tetszene a többieknek, ugye?! - kérdeztem utolsó mentsváramként..
Erre mindenki tök egyszerre: Viccelsz?!
Így hát belekezdtünk, mivel mindenki látni akarta. A kis sunyik, mondtam is nekik, ha szex hiányuk van, akkor ne rajtunk éljék ki.
Lefeküdtem a földre, Rob pedig leöntött öntettel.
- Ez így nem lesz jó! Add csak ide! - Kellan kivette Rob kezéből az öntetet, és most ő öntött le.
- Hm, Lia-cica! Miért nem én kaptam ezt a feladatot? Most csak nézhetem!
- Kuss, Kel!
- Befogtam. -  És nagyokat sóhajtva tovább csorgatta rám.
- Háh, ez kész! Most pedig nyalj, kedves Robert.
Rob négykézlábra ereszkedett, és a combomtól felfelé haladva, nyalni kezdett. Végig nyalta a hasam, a melleim között és fel, egészen a nyakamig. Mondhatnám, hogy nem izgatott fel az, ahogy Rob épp engem nyal, de az jókora hazugság lenne. Már annyira jól esett, hogy mikor befejezte, azt akartam, nyaljon még. A francba, hol az az öntet?! Kérek repetát!
- Azt hittem, szexibb lesz! Hiányzik még egy kis erotika! - gondolkozott Kellan. - Meg is van.
Azzal kezébe vette az öntetet, és még egyszer végig öntötte a combomat, hasamat, két pöttyöt a mellemre, mellkasomra, nyakamra, számra, arcomra, karomra, ujjaimra... Szóval, mit ne mondjak. Kellan adott Robnak rendesen.Na meg persze, nekem is.
- Na, most aztán... Fel kell, hogy álljon! - célozgatott Kel, mutogatva Rob szerszámjára.
- Már cukormérgezést fog kapni, szerencsétlen! - szóltam közbe, de Rob csak nagyokat nyelt és pislogott, majd lassú tempóval neki kezdett.
Érzékien végig nyalt, olyan lassan, hogy azt hittem, menten magamra rántom, és mindenki előtt megerőszakolom. Úristen! Mi lett velem? Akit a legjobb barátomnak neveztem, azt most csak úgy lekapnám?!
Belenyögtem abba, ahogy nyal, elég sokszor, de most nem érdekelt, csak átadtam magam az élvezetnek. Néha-néha azért Rob is belenyögött, aminek én persze nagyon örültem. Mi lesz akkor, ha majd én kerülök sorra?
Mikor a számhoz ért, homályos tekintettel rám nézett. Száját kinyitotta, majd tekintete ajkaimra tévedt, és lassan közeledve óvatosan végignyalta először az alsó ajkamat, majd a felsőt. Az én szám is elnyílt, majd egy lágy puszival elvált ajkaimtól. Újra szemembe nézett, és le nem vette volna szemét az enyémről. Kezemet kezébe fogta, és lassan minden ujjamról lenyalta a csoki szirupot, én meg csak leamortizálva néztem őt. Mikor végzett, lefelé kezdett nézni magán. Mit keres ez?
- Khm... hát... öhm... - Rob felállt és kivonult a fürdőbe, mellesleg álló farokkal. Bazira eresztett szemekkel bámultunk utána.
- Csak felállt neki, akkor még sem homi. - mondta Kellan.
- Én végig azt néztem, és én mondom, már az elején ágaskodott neki - fűzte hozzá Jackson.
Mindenki tágra nyílt szemekkel nézett Jacksonra.
- Öregem, menj a közelemből! - mondta Kel.
- Az enyémből is - helyeselt Taylor, és már arrébb is ült.
- Jaj, ne már! Csak kíváncsi voltam.
- Aha-aha, persze.
- Jaj, fiúk! Hagyjátok már! - kelt Ash Jackson védelmére. - Én nagyon is tudom, hogy nem meleg!
- Én is tudom tanúsítani, bár csak egy csók volt köztünk, de az nagyon jó volt. - Nikki is Jack védelmébe állt.
- Szerintem is istenien csókol. - Ezt már Kristen mondta. - Mikor csókolóznunk kellet Edward és Bella szerepében.
- És milyen jó, hogy Jasper szerepét kaptad - mondta Ash.
Rob közben visszatért a fürdőből és mosolyogva nézett rám.
- Te jössz!
Így hát, most én vettem kezelés alá Robot. Én is végig nyaltam ott, ahol ő engem. Szeme elhomályosult, és ismét ágaskodott neki odalent. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy ezt váltottam ki belőle ismét.
- Hű, anyám! Adjon valaki egy párnát és hideg vizet! - mondta Kellan. - Asszem nekem is akadt egy kis khm... merevedési khm... problémám.
Erre mindenki csak vigyorgott Kel zavarán.
- Na jó, mossuk le ezt a sok csoki mázt magunkról - felhúztam Robot is magammal.
Bevonultunk a fürdőbe és egymás mellett tisztogattuk magunkat. De egyikünk se szólt a másikhoz. Talán Rob kellemetlenül érezte magát a dolog miatt. Ő hamarabb végzett, és se szó se beszéd, ott hagyott. Nagyot fújtattam magamban. Most meg mi a fene baja lehet? Mindegy, majd ezt is meg kell vele beszélnem, ahogy most már elég sok minden mást is...

Kövi rész:)

Na csajszikák ma jön a friss szóóóóóval majd olyan 1óra körül jön  adtól függ hogy Bellám mint és hogy tud feljönni!!Na de őszintén nekem ez a rész teccik nagyon ahhoz képest hogy bellus mondta  neki ez mennyire nem teccik jól összehoztuk de még a vége hiányzik ahhoz meg már hullák vagyunk tudjuk eléggé késve hozzuk bocsi is érte de mindig van vmi vagy pedig nekünk nincs ihletünk az egészhez  na de mind1 is nem pofázok máán annyit akk majd ma jön a friss!! pusszantás!!:)